Gazdák Lapja, 1910. június (9. évfolyam, 23–26. szám)

1910-06-25 / 26. szám

GAZDÁK LAPJA 26-ik szám Lágyhéjú tojások. A tojáshéj lágyságának oka leg­többször a meg nem felelő túl bő takarmányozásban keresendő. A tulbő takarmányozás következtében t. i. az eUsirosodott szervek nem képesek a tojást a kellő keménységű héjjal ellátni. Igen gyakran az is lehel e jelenség oka, hogy a tyúkok a nekik nyújtott élelemben nem tudnak annyi mészsóra szert tenni, amennyi a tojáshéjak kellő kiépítésére szükséges volna. Gondos­kodjunk tehát róla, hogy tyúkjaink mindig elegendő fövenyhez, vagy le­hullott vakolathoz jussanak, mert ezen anyagokban bőven veszik magukhoz a meszet. A tengerparti népek e cél­ból az osztriga lisztté őr lőtt héját szokták tyúkjainak adni Ha kiereszt­jük a tyúkokat a mezőre, vagy gyepes kifutókbi, akkor az előbb említett szerekről már felesleges lesz gondos­kodni, mert hisz a füvek mindig tar­talmaznak elegendő mennyiségű meszet. Hasonlóképpen elegendő mennyiségű mészsót tartalmaznak a gabonafélék is, főleg a zab. Ne feledkezzünk meg róla soha, hogy tyúkjainkat eleségeik- ben a tojáshéjképződéshez feltétlenül szükséges napi mésztnennyiséghez jut­tassuk. Igen szaporán tojó tyúkoknál is megtörténhetik az, hogy lágyhéjú tojást raknak ; itt a hiba oka abban keresendő, hogy a tojások nem marad­tak olyan huzamos ideig a tojásképző szervekben, hogy azok kellő kemény­ségű héjjal beburkoltattak volna. Tapasztalták azután a lágy lojás- héjképzödést még ott is, ahol igen sok kakast bocsátottak egy csapat tyúkhoz. Hogy a lágy tojáshéj képződésnek a sok kakas tartása is lehet az oka, arra úgy jöttek rá, hogy midőn az illető tenyészetből a normális szám feletti kakasokat eltávolitották, a baj egyszerre megszűnt és a tyúkok,tovább­ra normális héjú tojásokat tojtak. Lehet azután a tojás lágyhéjusá- gának még a fagy is az oka; de leg­többször mégis a tulbő etetésben kell a baj okát keresnünk, aminek orvos­szeréül csakis a megváltoztatott és lehetőleg természetszerű étrendet lehet o ajánlani. 0 fi X Hasznos tudnivalók. A gazdasági egylet vagyona ille- ték-egyénérték tárgya. Felmerült kon­krét tényből kifolyólag elvi jelentő­ségű határozatban mondotta ki a ma­gyar királyi közigazgatási bíróság, hogy a gazdasági egyleteknek ingó vagyona az illetékegyénérték alól fel­mentve nincs. A henger használata. A tavaszi vetések hengerezése helyénvaló, ha szárazabb földbe vetünk s az egyen­letesebb és gyorsabb kikelést biztosí­tani akarjuk. A hengerezéssel össze­nyomott föld a tökéletesebb hajcsö- vesség utján több vizet nyer a talaj mélyebb rétegeiből s igv a mag kike­lést jobban biztosítjuk. Csakhogy a víz fokozottabb mérvű felemelkedése és elpárolgása tartani fog akkor is, ha a mag már kikelt és a vetés meg- erősödött. Ez ínár nagy hiba, aminek a kikelt és megerősödött vetés meg- fogasólásával kell útját állani, hogy a talaj idöelötti kiszáradását a lehe­tőségig csökkentsük. Ha ily módon járunk el, akkor a hengerezés, mint kisegitö eszköz, a, szárazabb időben való vétésnél bajt okozni nem fog. Ugyanígy kell használni a nyári (tarló) vetéseknél is. A henger tehát fölhúzza a vizet a felszínre s akkor haszná­landó, ha az a célunk, hogy a talaj felszínéig hatoljon fel a nedvesség. Egyszerű gyümölcsfa támasztok. A gyümölcscsel igen megrakott fa gyakran zavarba hozza a gazdát, mert rendesen nincs annyi támasztó kéznél, tnint a mennyire szükség lenne. Segít­het magán ilyen esetekben a gazda következő egyszerű módon. Két hosszú paszulykarót felső hegyüktől mintegy fél méterre jó erős kötővel összekö­tünk. Az ilyen karópárt a többi ágak között könnyen a megtámasztandó ágig dughatjuk. Ha ez megtörtént, akkor a karók alsó végeit addig tá­volijuk egymástól, a mig a kötés fe­lett igy keletkezett kétágú villába ke­rül az ág. Ezután az alsó végeket annyira összehúzzuk, hogy az ág a kívánt magasságig felemeltessék. Ezen eljárás igen könnyű, majd semmibe sem kerül és bármily mennyiségben könnyen alkalmazható. Hogy az ága­kat a megsérüléstől megóvjuk, az ágat tartó villába szalmakötelet alkalmaz­hatunk és a karók összekötése is tör­ténhetik szalmával. Tökből készített tojáspótló. A m. kir. Ampelológiai Intézet múlt évi év­könyvében Gáspár János dr. beszámol a tökből készített tojáspótló elemezé­séről. Ez a Tury-féle tojáspótló már a forgalomból kimaradt, de még a 5-ik oldal múlt évben forgalomba lévén, a föld- mivelési minisztérium elrendelte an­nak megvizsgálását, alkatrészeinek meghatározását. Csupán az érdekesebb vegyelemzési adatokat jegyezzük fel e helyen. A tojásfehérjének 20 százaléka, a Tury-féle tojáspótló fehérjének 25 százaléka nem emészthető. A tojás szá­razanyagában a fehérjék 53 százalékot, a zsirnemü testek 41 százalékot tesz­nek, mig a Tury-féle tojáspótlóban a proteinek 19 százalékot tesznek és eb­ből 5 százalék albumin, ezeknek is 25 százaléka emészthetetlen. De már a tojáspótló szárazanvagsulyában is nagy az eltérés, amennyiben a tojás- pótlóból''3.471 gramm, mig a tojás pedig 12.30 gramm szárazanyagot tar­talmaz. A Gáspár dr. által végzett kalácssütési próbákon a tojáspótló egymagában teljesen alkalmatlannak bizonyult és csupán a tészta színét festette sárgásra. Ez a tojáspótló ve­gyél mezés is azt bizonyítja, hogy az ismeretlen összetételű bármely táp­szergyártmányokat csakis szakszerű vizsgálatok után használjuk és a hir­detések hű-hójával ne engedje magát becsapni a fogyasztó. HÍREK. Előfizetőinkhez. — Amidőn lapunk utolsó számával egy félévi minden kötelezettségünknek becsülettel eleget tettünk, felkérjük előfizetéssel hátralékos olvasóinkat, hogy a mai számhoz mellékelt postautalványnyal a félévre eső előfizetési dijat kiadó- hivatalunk címére megküldeni szíves­kedjenek. Ismételve kijelentjük, hogy' azok­nak az előfizetőinknek, kik az elő­fizetési dijat több mint félévi időre beküldötték, tetszésük szerint akár a beküldött dij aránylagos részét küld­jük postán vissza, akár az ugyancsak Szatmáron megjelenő „Szatmári Gazda“ cimtt ugyancsak heti gazdasági szak­lapot küldjük meg a hátralevő időre. Akik tehát a dij visszatéritésre reflektálnak, szíveskedjenek ezt egy levelező-lapon tudatni velünk, külön­ben a „Szatmári Gazda“ rendes expe­diálása iránt fogunk intézkedni. Uj gazdasági tudósítók. A földmivelésügyi miniszter Jász-Nagy- kun-Szolnok vármegye jászsági felső járására Hebrony Kálmán jászfény- szarui lakost és a jászsági alsó járá­sára Ambrus József nagykörűi lakost Rendkívül jutányosán, gyári áron alul eladók a következő teljem használatin----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------gazdasági gépek, ős pedig 3 darab bácskai ekefő, 1 darab 7-es és 2 darab 10-es nagyságú resicai acél eke, 2 darab 2-ős és 2 darab 8-as ekefő, 1 darab réti csuklós kéttagú borona; répa vágó járgányhajtásra; 1 darab baromfi keltető gép. Megtekinthetők Szatmáron, Yerbőczy-utca 3. sz, alatt : Eladásokat eszközöl Poszvék Nándor gazdasági szakirodája Szatmár, Kazincy-utca 7. szám. —

Next

/
Thumbnails
Contents