Gazdák Lapja, 1910. április (9. évfolyam, 14–18. szám)
1910-04-30 / 18. szám
2-ik oldal GAZDÁK LAPJA 18-ik szám egyénnel együtt szabadabb * *az egész nemzet is, mert a mint látjuk, ma a legszabadabb nemzetek azok, akik leggazdagabbak is. A forma különös és szokatlan csupán, de a mai korunk nem az, ami az előbbi kor volt, igy ahhoz kell alkalmazkodnunk eljárásunkban nekünk is. Marx és Lassale valamikor képtelenségnek mondott elvei győzedelmeskedtek s a világ összes munkásait tömöritette, a mely tulhatalom azonban a társadalom egyensúlyát teljesen megdöntené, a mi a haladást megakadályozná s oly társadalmi bonyodalmakat idézne elő, a mi sem a munkaadónak, sem a munkásnak javára nem lenne ; már csak -ennek az ellensúlyozására nézve is szükség lesz az ily földszövetkezetekre, a melyek nem csak nálunk, de más helyeken mindenfelé kifognak alakulni, amit ismét a munkás szervezetek, szövetkezetek követnek úgy, a hogyan én azt kifejtettem, s reá kényszeríti erre a munkást és kisiparost a szükség, miután a gyáripar mellett a kisiparos nem tud megállani, igy a kisipar eltűnik s ily szövetkezett gyáriparrá alakul, kényszeríteni fogja a tőkepénzest arra, hogy pénzével ily szövetkezeti alapon álló gyárakat létesítsen, a mely gyárak amortizacionális utón a szövetkezetek tagjainak birtokába kerülnek idővel, ezzel a tőkepénzes is megkapja jövedelmét, tőkéjét, a munkások is munkájuk gyümölcsét, az ipar pedig az igyekezet és a leglelkiismeretesebben végzett munka alapján haladhat nagy mértékben előre és nem lesz megbénítva a mostan TÁR C A. A mikor feltörik a legelőt. — A „Gazdák Lapjáénak irta : llly Antal. — Ágrólszakadt szegény ember volt világéletében Fekete Péter. Valami ötszáz egynéhány birkát legeltetett ő kelme a Tiszamenti legelőkön, jó vagy rossz időben; de mindig jókedvvel. Úgy odanőtt 8 már a nyájához, mint gyermekeihez az anya. A mező, a nagy légelő volt a lakóhelye, ott született, ott is szeretett volna meghalni. Csak néha napján került haza a tanyára, amikor épen azon a tájon legelt a jószág. A szép felesége a szép Holló Róza bánta ezt nagyon. Meguntam az életemet, mondogatta az urának — a Juliska is megunta már, olyan csöndes, szomorú leányka lett belőle. Fekete Péter az ölébe vette gyermekét és úgy gyügyögtette simogatta. folytonosan fenyegető sztrájkok által, mivel a sztrájknak e szövetkezetek folytán minden alapja eltűnik. Az egyéni szabadságnak ezen nagy kerékkötőjét is tehát a földszövetkezetek semmisítenék meg, a helyett tehát, hogy az egyéni szabadságnak lennének a földszövetkezetek a meggátlói, inkább előmozdítói lesznek ennek minden téren. A kor és körülmények kényszerítenek mindnyájunkat erre s ha mi magyarok a kornak e követelményét először értjük meg, akkor e megértésből nekünk lesz a legnagyobb hasznunk, mert az idő pénz, már pedig mint legelsőknek, nekünk lenne legtöbb időnk is erre. A telepítést, ha rendszer szerint szerveznénk, akkor tényekben láthatnék e rendszernek nagy előnyeit azon telepített községeknél, — a melyek ily szervezeti és szövetkezeti alapon létesülnének. Ezt látva a többi községek is mihamar ily szövetkezeti alapra térnének át. • Ezeket óhajtottam még megjegyezni, hogy teljesen megnyerhessem Szerkesztő urat rendszeremnek, a mely nem nekem válik előnyömre, merteterve- zetem is csak ellenségeim számát fogja szaporítani, mint minden~ reform eme világon, hanem a gazdáknak, a magyar nemzet ezen alapvetőinek s ezzel az egész magyar hazának, mely ha gazdag lesz, hatalmas is lesz, szabad is lesz, mig ha igy szegényedik, mint most s földjét úgy vásárolják el tőle az idegenek mint most s kapott pénze ismét úgy vándorol az idegenbe mint most, akkor e nemzetnek nem csak Dehogy is lettél szomorú ugy e Juliska, jobb neked itt, mint a faluban. Mondd már hogy jobb, adok neked báránykát, szép fehéret. A kis Juliska nem felelt, örült a báránynak. Nem igy azonban Holló Róza. Kendnek tudom hogy jobb itt, nem kell két kézzel fogni a dolgot. Kendnek könnyű, mert itt nevelkedett, megszokta. Te is megszokhattad volna Róza, 5 esztendeje lesz a télen, hogy itt vagy. Még sem tudok beletörődni s nem is fogok soha sem, érzem én, hogy nem sokáig fog ez igy tartani. — Az ura csi- titani próbálta. Nyugodj bele Róza Isten rendelése, meg aztán nincs is itt neked, semmi bajod, nem szükölködöl semmiben se te, se a gyermeked, magamról nem is szólok, mert biz én már máshol talán megélni sem tudnék. Hát aztán mit csinálnál, ha felszántanák a Tisza-mentét ? mondja az asszony. Akkor mennék tovább egy határral, a hol újra beállhatnék juhásznak. S azt hiszed, hogy én veled mennék? Hogy jönnél-e ? hát már hogyne jönnél, hiszen jó lélek vagy te Róza! így vigasztalta magát Fekete Péter. egyéni, de más minden szabadsága is elvész, szabadság nélkül elvész a nemzet maga is; de hogy ez be ne következzék, biztosítsa a nemzet magát a földszövetkezetek utján, mind ezen bajok és szerencsétlenségek ellen. Úgy hiszem, lesz még alkalmam erről Szerkesztő úrral eszmecserét folytatni s igen örülök, hogy eszmém Szerkesztő urnái is rokon érzelmekre talált, mert bár kevesen ugyan, de már vannak egyesek, kik nem tartják ez eszméket utópiának s ha majd mélyebben gondolkoznak erről, akkor majd mind barátságosabban fognak viseltetni ezen eszmék iránt, sőt megvagyok győződve, ha majd egykor teljesen létesül, akkor a földszövetkezeti gazdák csodálkozni fognak azon, hogy elődeik egykor mily elhagyatottak voltak, a midőn egyedül művelték külön álló földjeiket s hogyan tudtak boldogulni azon ? Budapest, 1910 ápril. 23. Kiváló tisztelettel kész hive Vozáry HP ál. Takarmány földek fogasolásáról. Az ujabbkori gazdálkodási viszonyok úgyszólván mindenütt az állattenyésztés föllendülésével járlak karöltve. E változást világosan feltüntetik a statisztika számadatai, melyek szerint Magyarország állat- állománya (szarvasmarha, ló, szamár, öszDe félve gondolt arra az időre mikor ez megtörténnék, merre is venné útját, ha kiszorulna a Tisza vize mellől. Nem nugy godolkozott azonban a felesége. Alig várta hogy visszamehessen a falujába, ahol mindenki jó ismerőse s ahol tárt karokkal várják. * Azon a télen olyan enyhe idő járta, hogy a jószág még be sem került a karámba. Tavasz felé járhatott már az idő, de a juhász észre sem vette, mert minden átmenet nélkül jött egy pár hónap múlva. Csak akkor kezdett gondolkozni, amikor kinn megjelentek a szántó-vető emberek s amikor a legelőbe belehasitotta ekevasait a gőzmasina. Akkor vette észre hogy megjött a tavasz, az ő szomorú tavasza. Haza ment a feleségéhez, hogy legalább neki kipanaszolhassa magát. Felszántják a legelőt Róza, elmehetünk, nincs itt többé keresni valónk. Bemegyünk a faluba, mondja az asz- szony, jobb lesz ott neked is, legalább odahaza leszesz. Hát csak menjetek. Én nem, én hiába mennék, nem tudnék én ott már megszokni.
