Gazdák Lapja, 1910. április (9. évfolyam, 14–18. szám)
1910-04-09 / 15. szám
15-ik szám GAZDÁK LAPJA 3-ik oldal már a besztercei szilvánál is észlelhetők az elkorc-osodás jelei. Miért? M-rt először is folyton gyöksarjak utján lettek szaporítva és ültetve, ahelyett hogy ojt- ványokat ültettek volna a gazdák ; másodszor pedig, mert az amúgy is a legrosszabb talajokba került szilvafák teljesen elvadultak, a gazda velük soha nem törődött, csak a termést várta. Ez a nemtörődömség pedig nagyon megboszuljn magát. Hogy mennyire nem „haszontalan“ gyümölcs a szilva és mennyire érdemes termelésével komolyan foglalkozni, azt néhány hiteles adattal kívánom megvilágítani. Nyugal-Franciaországnak Agen vidéke az úgynevezett ageni szilva termelése és aszalása által gazdagodott meg. Az ottani gazdák egyben termelők és iparosok is, amennyiben a szilva termelését és aszalását is maguk végzik. A Cazenill-ben székelő legnagyobb vállalat évenként négy millió értékű aszalt szilvát exportál.; a bordeauxi piacról 15 millió értékű aszalványt szállítanak el, melynek fele hajón továbbittatik Németországba, Oroszországba, Belgiumba, Hollandiába, Angliába és Amerikába. 1872-ben Lot-et Garonne megyéből exportált aszal vány 25 millió frank értéket képviselt és 1884-ben a francia banknak ageni fiókja az aszalt szilva révén 20 millió frankot forgalmazott. No de hát ne is tessék ám oly hitvány portékát képzelni, mint amilyent a mi kalmáraink árusítanak, amelynek éppen csak a magja, meg a bőre van meg, a húsa pedig, finom izével együtt kiasza- lódott. Mert itt éppen az a fontos és egyúttal a legnehezebb dolog is, hogy a gyümölcs húsát az aszalásnál teljesen megtartsa. De nemcsak kereskedelmi és ipari szempontból jövedelmező a szilvatermelés, hanem —- mint a fentebb felhozott példából kiviláglik — mint asztali s piaci gyümölcs nyers fogyasztásra is igen keresett. Éppen az ageni szilva friss állapotban is szerfelett jóizü s mondhatom, hogy magasabb cukortartalmú, édesebb szilva nem igen létezik. Az angolok a régibb fajok keresztezése által számos uj fajt állítottak elő, amelyeKben a keresztezett fajok jó tulajdonságai, mint tekintélyes nagyság, jó zamat és termékenység egyesitvék. Nagyrészt azonban oly fajokat produkáltak, amelyek háztartási (konyhai) célokra kiválóan alklmasak ; mert az angol konyhában a gyümölcs nélkülözhetetlen s náluk az étkezés „fruit-tarts“ és „fruit-pud- ding“ nélkül alig képzelhető. Befejezésül talán nem lesz érdektelen, ha néhányat a kiválóbb szilvafajokból felemlítek. Jeffersen-szilva. — E kitűnő szilvafaj Amerikából származik. Buel amerikai gyümölcsész, aki több jeles szilvafajjal gazdagította Amerika gyümölcsészetét, nyerte e szilvát magról s keresztelte el Jeffersonnak, az Egyesül t-Allamok egykori elnökének nevéről. Mint jóságára a ringlóhoz közel álló, de ennél sokkal nagyobb és szebb szilvafaj, mely termékenységére bármely szilvafajjal vetekedik, csakhamar utat nyitott magának minden jelesebb gyümölcsösbe a világon. Gyümölcse igen nagy, tojásdadalaku, sárgás, violaszinnel befuttatva. Minősége elsőrendű. elhanyagolja. Elhanyagolja most már az ősrégi besztercei szilva tenyésztését is; ezt tapasztalásból mondhatom. Pedig nincs gyümölcs, amely oly sokféleképen értékesíthető, mint a szilva; termése, ha még oly bőséges is, kárba nem veszhet ; fájának gondozása a lehető legegyszerűbb s mondhatnám, szakértelmet alig igényel. Igazi magyar faj. És mégis a legtöbb kertgazda, szőlő- tulajdonos stb. ha gyümölcsfákat ültet s a szilváról esik szó, igy nyilatkozik : Szilvát a világért sem; nem szeretem ; -haszontalan gyümölcs! Pedig nagyon tévednek; hogy tévednek, arról akárhányszor közvetlenül győződtem meg, amikor egy-egy nemes szilvafajom anyafájának óriási nagy, csábitó kékes hamvával óvatosan leszedett, sértetlen gyümölcseit a közönség elé tettem. Ez már nem volt haszontalan gyümölcs; hogy csodálták s mily árt adtak érte ! A gyümölcsök fejedelmét, az őszibarackot jobban értékesíteni nem lehetett volna. Mily következtetésre jutunk ebből ? Először arra, hogy gyümölcstermelőink a nemesebb szilvafajokat nem ismerik s csak közönséges és már elsatnyult fajokat termelnek. Másodszor arra, hogy a szilva is csak akkor válik értékessé, ha fáját szakszerűen neveljük, gondozzuk —ami ugyan nem sokból áll — gyümölcse pedig kifogástalan minőségben és tetszetős alakban kerüljön fogyasztásra. Azon ősfajok közül, amelyeket a magyar gazdák már régóta termelnek, a besztercei szilva a legnemesebb, a legjövedelmezőbb ; a többi haszontalan. Sőt csak úgy nyelte a pipája füstjét, mintha úgy jobban menne a gondolkodás. A fiatalabbik majd elnyelte a szemévei, úgy várta, hogy oldja meg a nehéz kérdést ? Egyszer csak nagyot bök rajta az öreg. „Gyere menjünk.“ „Hová ?“ — kérdi Mihály. „Akarsz jönni vagy se ? ne kérdezd hová, majd meglátod!“ „Mégis okosat akarhat az öreg“, gondolta Miska és sietett az öreg után, mert az már ahogy beszélt, el is indult. Egyszer megint neki bátorodott Miska, megkérdezte: „Hová megyünk bátyó?“ „Hát a Mózsihoz, pénzt kérni“ még és hunyoritott egyel. Miska csak bámult, nem tudta, hogy komolyan beszél-é az öreg vagy tréfál? „De nem ád !“ „Ád a’ majd meglátod, oda Ígérem a másik évi fizetésünket is.“ „De keveset ád érte.“ „A nem baj, de elég lesz és még marad is humi-egymásra.“ Elértek a falu végire, ahol Mózsi lakott. Beléptek. Az öreg kezdte a szót, hogy: „Biz kevés a óo pengő, nagy segics- cségünkre- vón’ még egy pár pengő.“ Mózsi csak úgy hízott az örömtől, hogy jól befonja őket, mert nagyon kell nekik a pénz, amellett kelletlen arcot vágva azt mondta : „Nem tudok én már mire adni magoknak.“ „Mire? hát tán csak adnak jövőre is, amiért őrizzük a falut, vagy mi?“ „De a’ még sokára lesz, addig még sokat kell nekem várni.“ Addig addig tárgyaltak, mig megállapodtak, hogy a jövő 100 pengőjükért most ad Mózsi 30-at. Még mejegyezte az öreg hogy : „Bion a' kicsi“ és féloldalt kacsintott egyet társára. Mózsi bizonyítgatta „de igy, de úgy“ az öreg meg mintha nagy megadásról lett volna szó, szánalmas hangon mondta : „Szükségből mán jó lesz ennyi is.“ Megkapták a harminc forintot minda- ketten. A fiatal inkább visszaadta volna ezt a drága pénzi, de az öreg biztató hu nyorgatásaira nem tette. Az utcán megszólalt az öreg : „Most jössz utánam, vagy se?“ Miska már azt hitte, hogy elment az esze az öregnek, de ha mán annyira belement a dologba, hát rosszabb úgy se jöhet, félt is „nem“-et mondani, hát ráállt, hogy megy. Még megkérdezte hogy : „Mit akar még bátyám ?“ De ebből ugyan harapó fogóval se szedte vón’ ki a szót, hát kénytelen-kelletlen, ballagott utána. Csak akkor csudálkozott el, amikor az öreg a községháza előtt megállva, tanácsokat adott. „Oszd most azt csináld amit én, nehogy egyebet, mert másképp vége az egész mesterségünknek, érted?“ „Értem“ felelte Miska együgyüen, most már sehogyse fért a fejébe, hogy ugyan mit akarhat az öreg. Bent ott volt a falu érdemes bírája, meg a jegyző. Előadta az öreg, hogy az ő lábai mán nem bírják a fáradságot, nem tud écakázni, meg itt ez a Mihály az is lemond érdemes hivatalárul, mert egy kis földet akar mivelni és kell neki a nyugodalom. A falu vezetői bejegyezték amit mondott azután megkapta rokkjanál fogva úgy vonszolta kifele a kövémeredt Mihályt. Kint kitört Miskából a keserűség : „Tán bolond kend, én nem mondtam kendnek, hogy nem leszek éjjeli őr, úgy vezet oromnál fogva, mint akinek nincs
