Gazdák Lapja, 1910. március (9. évfolyam, 10–13. szám)

1910-03-05 / 10. szám

9-ik szám GAZDÁK LAPJA 3-ik oldal is, kifizeti magát jobban, mint a mezőgaz­daság, vagy éppen bármely más ipari fog­lalkozás. Kertészetből megélhet bármily szegény ember is, természetesen ha érti szakmáját, s ha nincsen is sok pénze, mert a tisztes- vSéges munka megteremti a mindennapit. Mindenesetre a szegény ember, akinek pénze nincsen, csakis feltétlen tudása és szorgal­mas munkája által érheti el a jó sikert, sőt egyes esetekben többet is érhet el, mint pénzzel és kellő szaktudás nélkül, s ha heiyi viszonyai a keresletet tekintve ked­vezők, és ha kellő üzleti számítással rendel­kezik, és helyesek. Nem szabad túlterhelnie az anyagi gondjait, olyant vállalnia, aminek megfelelni képtelen volna. Hogy azt, amit mondani kívánok, meg­világítsam, elmondom a saját tapasztala­taimat, amelyeket sok megpróbáltatás ut­ján a gyakorlatból merítettem. Jelenleg már tűrhető a helyzet, ami bizonyittatja velem szakmám iránti ragaszkodásomat. Alig 25 éves koromban kellő előgyakorlat- tal, csupán szakmám iránti szenvedélyből, mondhatnám pár forinttal léptem önállóan n kereskedő kertészet terére, és nem is valami nagy forgalmú helyen. Büszkén mond­hatom, keserű napjaimat sok fáradságos munkával mindig megédesítették szere­tettel gondozott növényeim, és nem erged- tek elcsüggedni és türelmes kitartásomat siker koronázta. Szegény ember boldogulása tehát csak igy, és egy kis vállalkozó szel­lemmel érhető el. Sok esetben egyes kertészek csak azért lépnek ez uradalmi szolgálatból az önálló kereskedelmi pályára, hogy a tehernek vélt szolgálatot, a mmskakönnyebbség és függet­lenség reményében cseréljék fel. Ebben az esetben pedig csalódnak, és nem csuda, ha a várt eredmény elmarad. A kereskedelmi pályára egészen más ambícióval, eréiiyel kel nekidőlni. Az emberi nem már magában arra van teremtve, hogy küzdjön a mindennapiért ; mi kertészek pedig különösen a testnek és léleknek jóleső munkájára. Ezért kevés pénzzel e téren munkásság nélkül nem le­het boldogulni és örülhet az illető, akinek egy kis kényelmes munkájáért és alá­rendeltségéért megvan a mindennapija. To­vábbá e kertgazdaság terére lépő emberek­nél a fötényező a jó üzleti terv megválasz­tása, jóelöre látó számítás, a viszonyokhoz való alkalmazkodás, mert nem elég az, ha elkészítjük a kertészetre szánt teret minden kitűzött cél nélkül. Lehet az a kertészet bármily nagy, vagy fényeá, annak kielégítő jövedelme nincs biztosítva, ha ahhoz nem értünk, vagy annak jövedelm eztetéséhez kellő ismerettel nem fogunk hozzá. Bármily kész kertészet,helytelen gazdál­kodással ideig-óráig ugyan hozhat hasznot, de végre az is kimerül, mint az örökölt tele pénztárca. Egy jól berendezett kerté­szet csak az alkalmat nyújtja, abból minél nagyobb hasznot elérni a gazda tudománya, és annak emelkedése vagy apadása csak tőle függ. Ez megcáfolhatatlan tényállás. Ily feltétlen kihatása van ott, ahol nem lehet nagy mértékben számítani a helyi for­galomra, a telepet olyan helyen megválasz­tani, ahol számíthatunk esetleg arra, hogy legalább idővel a munkánk által fejlesztett telep bizonyos nyereményt hezhat érték- emelkedésével, Jól esik ez az előszámitás annyiból is, minthogy nem sikerülhet mind­nyájunknak olyan helyen letelepednünk, ahol verseny nélkül lennénk és biztos helyi for­galom volna. Nem lehet például mindenütt virágüzletet sem fenntartani (ami maga is biztosit már létet, ha jól megy), ha legalább nagyobb vidéki vevőkörre nem tudnánk szert tenni; holott ezzel munkánk nem veszne kárba, sőt az jól ki is fizetődhet. Azoknak, akik sikertelenség miatt panaszkodnak, csak úgy lehetne érdemleges tanácsot adni, ha sorra vizsgálhatnánk a helyzetüket és viszo­nyaikat, a várost, falut, vevőkört, a személyi és anyagi viszonyokat és a gazda szellemi tehetségét is s csak azután lehetne megadni az érdemleges tanácsot a mihezkezdésre vonatkozólag. Csak ezek ismeretével lehetne meghatározni, hogy minő irányban és hogyan volna a kertészet űzendő. Van minekünk egy általános nagy hi­bánk, az, hogy nincs egyetértés, összetar­tás kellő mértékben közöttünk és nagyon ritkán vau elég vállalkozó szellem. Nézzünk körül. Vannak városok, községek (nem te­szem kivétel nélkül), ahol nagy számban is vaunak kertészek és majdnem valamennyi egy és ugyanazon irányban vezeti üzemét, ugyannyira, hogy egyes produktumokból felnsleges áru is van, más keresett kellé­kekből majdnem semmi s igy az boldogul, aki olcsóbb áraival versenyképes. Termé­szetesen ezek mint ellenségek tűnnek fel egymásnak, bár mindnyájának élni kell. Ismerek például olyan helyet, ahol 20 25 év óta a fenti viszonyok között megtelepe­adta oda az édes kis remegő bárányokat. A ci-illagszemü szép leány meg mindig vi­dáman fogadta a pakulárt és nevetett a hajnalpiros szép szájával a hófehér aján­dékra. így ment ez egy ideig. Egyszer azután nagyon szomorú volt a leány, mikor elhozta Mitru a szokott aján­dékát, Mintha sápadtabb lett volna az arca is. Még a báránykára sem mosolygott. Mitru szomorúan csalódott szívvel bal­lagott a falu utcájában. Fájt a lelkének, hogy a leány nem mosolygott, mint máskor. Pedig maga előtt látta a leány mosolygó, szép arcát. Látta a finom ajkát, a mely mintegy művésziesen szép keret ég a gyöngyszinü fogai körül. De ez az ajk most nem mosolygott sem ő reá, sem arra a szerencsétlen kis állatra. Haragszik ... De miért? Megállóit, tépelődött. Vele szemközt jókedvű legények kur- jantgattak. Oda ment közéjük, hátha meg tud valamit. Az utca közepén hetyke lépésekkel ment végig a gazdag Buruc Tódor. A legények tisztességtudóan köszöntek neki. — Tudod-e, hogy vőlegény ? — kér­dezte az egyik legény Mitrutól. — Nem, — felelte az. — Szép menyasszonya van. A te gaz­dád leánya a menyasszonya. S Mitru szép barna arca ólomszinn lett. Lihegve, fuldokolva azt kérdezte: — Parászke ? . . . — No persze, hogy Parászke, nincs más leánya a gazdádnak. Mitru tágra nyílt szemekkel nézett maga elé. — Nincs, nincs. ügy ment haza, szédülő fejjel. Parász kának már nincs több szava ő hozzá. Hogy menyasszony, már nem is beszél hozzá. Nem is megy le többé a faluba. Bárányt se visz. Úgy sem okoz már vele örömet. Nagyon szomorú volt. Az öreg anyja aggódva simogatta. — Mi bajod, lelkem, fiam ? — Semmi, anyám, csak nincs jó­kedvem. De az öreg asszony gondolta, hogy a fia a gazda leánya miatt kesereg. Nem is járt le most Mitru a faluba. Élüldögélt egy helyen és nézte az apró, fürge báránykákat, a mint elugrándoznak a napfényben. Hogy örült régen Parászke az ilyen állatkáknak. (Vége köv.) Szab. „Rekord II.“ sorvetögép „LOSONCZI GAZDASÁGI GÉPGYÁR GYÁRTMÁNYA.“ Sorba vet — sorba trágyáz ! „Államgépgyári legújabb szerkezetű gőcséplökészletek, benzinmotorok, resicai acélekék, Kalmár-féle rosták és egyéb talajművelő eszközök.“ Kívánatra szívesen küldünk árjegyzéket. A Magy. Kir. Államvasutak Gépgyárának Vezérügynöksége Budapest, V., Váci-körut 32. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents