Gazdák Lapja, 1909. december (8. évfolyam, 49–52. szám)
1909-12-19 / 51. szám
2-ik oldal. GAZDÁK LAPJA 51-ik szám. tehát Magyarországon nemcsak a külföldi alkotások széleskörű ismeretét és tanulmányozását, de a magyar kisgazda közönség mai viszonyainak, felfogásainak s a mai helyzetének jog- történelmi fejlődése és kialakulása minden részletének ismeretét s figyelembe vételét is feltételezi. Ezeknek a kritériumoknak adott hangot a Magyar Gazdaszövetség most, a magyar igazságügyminiszterhez intézett felterjesztésében, melyhez készséggel járul hozzá mindenki, aki a homesteadja- vaslattal érdekelt közönség felfogását és a magyar speciális viszonyokat ismeri. Közel 25 éve immár, hogy a magyar gazdatársadalom a családi otthon megvédelmezésének szükséges voltát hangoztatja s mos, midőn megtörtént a kezdeményező lépés, sajnálattal látja, hogy az előterjesztett javaslat vallja ugyan az alapelveket, de a kitűzött célt a gyakorlatban soha elérni nem fogja. A magyar viszonyok fejlődésének részletes ismertetése mellőzésével csak a javaslat gyökerének főhibáját említjük meg, hogy a családfő alapíthatja és meg is szüntetheti a családi otthont, oly sarkalatos szépséghiba, mely az egész törvényjavaslatot illuzóriussá teszi s a melynél talán még a régi jobbágy telek is biztosabb alapja volt a családi védelemnek a maga elérhetetlenségével. Ha már e téren valami régibb magyar példával, vagy hasonlósággal szolgálhatnánk, előttünk inkább a magyar nemesi kúria érinthetetlensége lebeg mintaképül, olyan értelemben, hogy ez a családnak biztos és megmásitatlan védelmet és legszükségesebb megélhetést biztosítson, mint az a bizonytalan védelem, mely az előterjesztett javaslatban jut kifejezésre. E téren tehát a homestead jogi definációja tekintetében el kell fogadnunk az amerikai Walpes álláspontját, hogy a törvényesen megalapított homestead- nak nem a földet vagy házat s nem is az adós személyét (már pedig ez legtöbbször családfő), hanem magát a családot kell védelmezni. E szerint tehát, amint az Pandolfi Benjáminnak az olasz képviselőházhoz 1894-ben benyújtott javaslatában is kifejezésre jutott, a megalapított otthon (homestead) megszűnik egyéni tulajdon lenni s családi tulajdonná kell, hogy váljék, mely végrehajtás alá nem vonható, elidegenithetlen s osztatlanul és egészben száll át a főörökösre. A tulajdonos családfő köteles rajta lakni és házilag müvélni. Úgy az egyik, mint a másik felfogás úgy a családfőn, mint a családon kívül s mondhatnánk: felül álló felügyeleti hatáskört is feltételez, mely a mivelés helyességét s az esetleges terhelés szükségességét ellenőrzi és engedélyezi. Mig Pandolfi az olasz viszinyok szerint ezt az ottani mező- gazdasági szövetkezetnek fentartani tervezi, addig az uj magyar homestead javaslat minden ilyen kívül álló ellenőrzést mellőz, mondhatnók elmulaszt, holott az a tervbe vett megalkotandó mezőgazdasági kamaráinknak legszebb és legfontosabb feladata lehetne. Egyáltalában nem közömbös a megalapítandó otthonok tekintetében azok feloszthatatlansága és állandó jellege, melyet pedig ugyancsak mellőz s ezzel az otthon stabilitását veszélyezteti (1. 46. §) a magyar törvényjavaslat. S ha végül megemlítjük, hogy az ottani törvényjavaslat az ugyancsak ismert telepítésről szóló törvényjavaslattal való szoros összefüggést teljesen nélkülözi, valamint a beruházásokra mégis csak szükséges hitel igénybevétele tekintetében sem intézkedik oly irányban, hogy azok csakis altruista alapon álló, állami ellenőrzésnek alávetett törlesztéses kölcsönöket nyújtó intézetektől eredhetnek, teljesen méltányolnunk kel! az ez irányban illetékes helyről felhangzott kívánalmakat, melyek figyelembe vétele biztosíthatja a homestead szervezésének Magyarországon való eredményeit. Az ország politikai egéről a mostani borulatnak el kell előbb-utóbb tisztulnia s akkor igazán a legelső és legfontosabb feladatot képező osztály érdekében a homestead megvalósításának kérdése, mely ha a fentiekben vázolt korrektivumokkal valósul meg, a magyar Gazdazsövetségé lesz az érdem annak a megvalósulása, hogy: Magyarország nem volt, hanem — lesz! Székely N. Rozs után rozs. Általánosan ösmert szabály, hogy ugyanazon növényt többször egymásután nem szabad termelni, mert egyrészt mindég ugyanazon tápláló anyagot vonván el a taTÁRCA. Vadász-tréfa. Nem ismerek vadászt, ki valami kedves epizódot ne tudna elmesélni a vele vadászat közben történt dolgokról. Vagy ő tréfált meg mást, vagy őt valaki. Mindegy az. Csak sikerült legyen a tréfa. Aztán nem is szabad érte megharagudni. Aki megharagszik, a bossszantások középpontjává teszi magát. Még jobban viccelik, sőt ki is közösítik, ha nagyon haragszik. Egy-egy nagyobbszerü tréfa sokszor megmarad örök időkre. Hagyománynyá válik. Beszéli szerte az egész ország. Az se nagy baj, ha nem is épen úgy adódik elő, ahogy megtörtént. Toldani szabad hozzá. Toldanak is. Hiszen a vadászokról általában el van ismerve, hogy szeretnek egy-egy cseppet ellódítani a szigorú igazságtól. Egy ilyen sikerült tréfát akarok itt elmondani. Megtörtént dolgot, igaz valóságot a régi jó időkből. A 63-as évekből, mikor még szabadabb volt a vadászat. Egy élő szereplő beszél íe el. Becsky Béla bátyánk. De adjam ajkára a szót: Egy alkalommal hajtóvadászatra voltunk összhíva a Pele község környékén lakó nota- bilitások. Nagy örömmel készültünk mindnyájan a kitűzött napra. Hiszen csupa jó barát, rokon, sógor, atyafi volt arra hivatalos. Dehogy maradt volna el egy is közülünk, pláne, mikor tudtuk, hogy — mint ma is divatos — grand muri lesz vége a vadászatnak. Találkozás, üdvözlés, ölelkezés után meg is indultunk a megbeszélt cél felé. A pelei erdő került hajtás alá. Előre mentek a hajtők, mi, puskások meg vidám trécselés, adomázás közt ballagtunk utánok. Végre elértük célunkat s el kellett foglalni kijelölt állásainkat. Ott volt közöttünk E .. . B . . . is, a legjobb vadász. Nem igen futott el előle az ugrifüles, sem a róka, sem egyéb. Most is mindjárt az első hajtásban két nyu- lat ejtett zsákmányul. Pedig nem tanulta iskolában. Ott megbuktatták a nyelvtanból. Rendkívül szerette az „iszik“ igét az egyes és többes szám 1. személyében ragozni, még jobban cselekedni. A 2. s 3. személyben ki nem mondta volna a világért se. Tele is volt tarisznyája mindig a legfinomabb szilvóriummal. Ha megindult, ivott, ha megállóit ivott, ha megszomjazott, ivott, ha lőtt valamit, ivott, ha fáradt volt, dettó. Szóval mindig csak ivott. Minden gazdaságban s Európaszerte első helyen elismert kitűnő szerkezetű és legolcsóbb, nélkülözhetetlennek ismert, a gazda minden követelményének legjobban megfelelő : : „Eredeti Kalmár-rosták“ Ez évi újdonságainkról szíveskedjék ingyen árjegyzéket kérni. Kalmár Zs. és T., Hódmezővásárhely különleges terménytisztító gépgyár és vasöntöde. Vezérképviselet: A Magyar Királyi Államvasutak Gépgyárának Vezér ügynöksége BUDAPEST, V., Váci-körut 32. 52—51
