Gazdák Lapja, 1909. szeptember (8. évfolyam, 36–39. szám)
1909-09-24 / 39. szám
szept. 24 GAZDÁK LAPJA 3-iíc oklal független vezetőik révén a parlamentben is, a hol őket a hely erejüknél, szavunknál fogva méltán megilleti. Ezekben mutattam reá a magyar kisbirto- kosság szervezkedésének szükségességére. Saját jövője érdekében én magam, vér az ő vérükből, rá kellett mutatnom erre, mert a nagy gazdasági harc közepette, szükségét látom annak, hisz’ csak ez az ut az, a mely az őket megillető boldoguláshoz vezet. Szervezkedjünk tehát, csoportosuljunk a becsületes szándékú vezetők köré, hogy az odahaza, kisköreinkben elhangzó sóhajok egy nagy j központban egyesülve küzdhessünk és ered- : ménnyel igazainkért érvényesülhessünk. Herezeg Sándor, orsz. képviselő. A faültetésről. Nem elég az, ha csak jó csemetéket vásárolunk, azokat kiültetni is kell tudni, s e tekintetben fődolog az, hogy a talajt kellőképen előkészítsük a fácska befogadására. Arra nincs szabály, hogy mily nagyra készítsük a gödröt, de az legalább 60 cm. mély és legalább 1 ma. kerületű legyen ; mert később a fa körül a földet javíthatjuk ugyan, de a fa állóhelyéhez nem férhetünk többé ; azért fontos a fa állóhelyének kellő előkészítése. Azáltal, hogy a gödröt kiássuk s azután újból behányjuk földdel, a talajt lazítjuk ugyan, de egyébként nem javítjuk ; azért azután ezen kihányt földhöz olyan anyagokat kell kevernünk, melyek a fácskák fejlődésére előnyösek. így ajánljuk mindenekfölött a meszet. Minden talajra, mely savval nem pezseg, meszet kell tenni, hogy gyümölcsfát jól termeljen a talaj, és pedig minden fácskára 5 kg. meszet számítsunk, mely a kiásott földdel jól összekeverve a gyökerek közé tömetik. Igen tanácsos a kiásott földnek legalább egy részét elhordani és helyébe jó kerti földet “hozatni — főleg akkor, ha a talaj kavicsos. A földet javíthatjuk továbbá érett komposzttal ; vannak olyan kertészek is, a kik az istállótrágyát ajánlják a gödörbe. Ez jó is, csakhogy nem minden laikus ember tudja azt megítélni, hogy milyen és mennyi istállótrágyát tegyünk a gödörbe. Megtörténhet, hogy az istállótrágyával oly hibát követünk el, a mely hiba a faültetésünket tönkreteheti. Azért laikus embernek sokkal tanácsosabb, ha az elültetett fa gödrében komposztot tesz Thotnas- salakiiszttel keverve. Ha az altalaj igen vizenyős, akkor egy réteg aprókavics igen jó szolgálatot tesz. Ezenkívül még más módon is javíthatunk a talajon, igy a kötött talajhoz, ha homokot keverünk, ez a fácska meggyökeresedését nagyon előmozdítja; a száraz, sovány talajt trágyalével locsoljuk meg, a homokos talajhoz agyagos földet keverünk síb. ime az élő szentjánosbogár világitószervei és a látszólag élettelen világitószerv-darabok pontosan kigyultak és elsötétedtek a szerint, a mint a levegő a fecskendőben megritkult, megsürüsödött, vagy megújult. Szóval, a világítás és az elsötétedés merőben független volt az állat akaratától. Élő állapotban a szentjánosbogár idegrendszerének hatása a világításra ezek szerint csak arra szoritkozhatik, hogy közvetve, a tracheák nyitásával és zárásával szabályozza a levegő áramlását a világitószervek felé. A mikor Weitlaner egy szentjánosbogarat tiszta oxigénbe tett, világitószerve hirtelen kigyuit s fénye oly erős volt, hogy »közelében olvasni lehetett. Azonfelül Weitlaner 10%-os Merck-f. hidrogénperoxdy-oldatba is tett élő szentjánosbogarat meg világitószerv-darabokat, s összerázáskor a mikor sok oxigén vált szabaddá az élő szentjánosbogár világitószervei és utóbbiaknak egyes szétfoszlatotí részei egyaránt kigyultak és élénken világítottak. Ez a kísérlet még azért is fontos, mert a mellett bizonyít, hogy a szentjánosbogár világítását nem okozhatják világitó baktériumok. A világitó baktériumok ugyanis 10%os hidrogenperoxid oldatban már az első pillanatban elpusztulnak. Weitlaner szerint a szentjánosbogár világításánál a főszerepet a már Kölliker által leirt hugysavas am- monium-kristályok kiválása viszi, s igy a szentjánosbogárnál nem is beszélhetünk világitószervről, hanem csupán világitóanyagról, mely nemcsak a világitószer- veknek mondott testrészekben, hanem azonkívül, bár hasonlíthatatlanul kisebb mértékben, az egész testben el van terjedve. Dr. G. S. Rendkívül jutányosán, gyári áron alul eladók a következő teljesen használatlan gazdasági gépek, és pedig: 1 darab Rapid kút 6 méter rézcsővel, 1 darab 2-ős, és 6 darab 1-es különböző nagyságú resicai acél eke, 5 darab 2-ős és 2 darab 3-as ekefő. 1 darab répa kapa, 3 darab vetési, 1 darab réti csuklós s l darab lánc borona; répa vágók, szecskavágók, tengeri morzsoló, és 2 darab baromfi keltető gép. Megtekinthetők Szatmáron, Yerbőczy-utca 3 sz. a. Eladásokat eszközöl Poszvék Nándor gazdasági szakirodája Szármái“, Kazinczy-utca 7. sz. 254 3—1