Gazdák Lapja, 1908. december (7. évfolyam, 49–52. szám)
1908-12-11 / 50. szám
dec. 11. GAZDÁK LAPJA 11-ik oldal a birka lábát, tehát mozgási szervét támadja meg, talán nem lesz itt érdektelen kitérni egy sokat hallott föltevésre, mely szerint a nagy -hajtások a birkának ártanának ; gyakorta halljuk : „Hazahajtottam a nyájamat Debrecenből és már félannyit ér, nem is lehet azt többé helyrehozni stb.“ Mindenesetre egy olyan nagy hajtás, mint pl. Debrecen- Szatmár, mindenkor szem- melláthatólag csökkenteni fogja a kondiciót, hogy azonban az helyrehozható nem volna, ez nem áll. Nagy hiba volna aztán egy ilyen súlybeli apadásból azt a következtetést vonni le, mintha nagyobb hajtások egy- egy uradalom, vagy határon belül, avagy egyik majorból naponta a másikba, ha mindjárt fél napos hajtások is (nem zavarva, hanem okosan csendesen keresztül hajtva) a birka kondiicójának vagy egészségének ártanának. Természetesen, ha a sár térdig ér, akkor, ha csak lehet az ilyen helyeken naponta való hosszas hajtás kerülendő. Egyébként a birkát a természet száraz talajon sokat barangoló állatnak alkotta és úgy is szerelte fel; egészséges annak, ha a járkálástól kopik a körme. Bizonyíték erre a spanyol (pl. negretti juhok) vándorlásai, melyek évente több tartományon át hajtatnak legelőre és gyapjúk finomságát állítólag épen ezen vándorlások által szerezték. De térjünk át a csukló-gyuladásra. Aki jól megfigyelte a juh, vagy kecske lábát, az észlelhette, hogy a két köröm közt elül van egy szabályos kerek nyílás, előtte egy piciny kis szőrbokor van (rendszerint 2—3 szál szőr, olyanféle, mintha egy parányi macska bajusz volna.) Ennek a nyilásnak, melynek csatornája lefelé (a föld felé) halad, rendeltetése ismeretlen, valószínű, hogy a köröm tövén a verejkö- tegben mozgás közben támadt izzadmányok levezetésére szolgál. Mármostan: ha a juh homokos ugarlegelőn jár, lába bokán felül belesülyed a talajba, az említett kis lyuk telemegy homokkal és egyéb tisztátalansággal s igy bent a körmök töve gyuladásba jő, mely gyula- dás könnyen átterjed a szomszédos részekre is. Megjegyzendő, hogy a baj tartós szárazságok idején nem csak homok, hanem más, kemény talajon is előszokott jönni. Mármostan: a körömfájás fellépténél azt látjuk, hogy a nyájban egyszerre több juh olyanformán biceg, mint a sánta ló, mig a csukló-gyuladásnál, amelyről szó van, rendszerint csak egy-két juhon látjuk jeleintén (amelyek leghajlamosabbak); ezek a megtámadott lábat a levegőbe emelve járnak, ha pedig mindkét első láb meg van támadva, akkor térden csúszkálva járnak. Ez a térden csúszkálás különösen jellemző tünete a csukló-gyuladásnak. Gyógyítás. Lefektetjük a beteg juhot és a fent említett kis nyílást, ha esetleg be van dugulva, tollúval megtisztítjuk, aztán a körmök tövét hüvelyk és mutató ujunk közé fogva, erősen egymáshoz szorítjuk a két körmöt. Azt fogjuk tapasztalni, hogy keményítő csirizhez hasonló geny kígyózik ki a nyílásból; ha geny többé nem jön ki, 1 : 1000 percentes sublimátba mártott könnyebb tollat vezetünk a kis nyílásba (lefelé) s azzal néhányszor kitöröljük. A nyájat pedig a homokos ugarról, ha ilyenen járt, elhajtjuk. A bajt nem kell kicsinyleni, hanem mihelyt észrevettük, említett módon orvosolni. Mert ha a gyuladás elhatalmasodik, oly fájdalmas lázzal jár, hogy az állatok abbahagyják az evést, kérődzést és elpusztulnak. A második betegség, mely ritkábban fordul elő s a gyakorlatlan juhászok szájfájásnak nézik, az úgynevezett tésztaszáj. Leginkább a szép buja tavaszokon (április), buja réteken legelő nyáj szopós bárányai között fordul elő. Domború alakú kiütések jelennek meg a bárány szája szélén, esetleg a száj belsejében is, sőt átterjedhet, mint valami élősdi gomba, a szemek és fülekre is. Ez is veszedelmes betegség, mely kivált a szopós bárányt könnyen megöli, ha elhanyagoljuk, lOo/o-os rézgálicoldattal kell az inficiált részeket naponta kétszer mosogatni, az anyajuhoknak pedig hashajtóul magneziával kevert sót adni. Esetleg az egész nyájat soványabb legelőre lehet hajtani. Higanyos kenőcscsel gyógyitni ezt a bajt a bárányok zsenge kora s a higany mérges volta miatt nem szabad. Van egy régi recept, amely igy szól: ha a baj elhatalmasodnék, illetve, ha a daganatok makacs természetűek volnának, végy 1—2 quent fekete követ, 2 lat disznózsírt, készíts belőle kenőcsöt, mely napjában kétszer használandó, de ezt magam nem próbáltam ki. Bodor Elek. A must eltartása. A sokáig édesen maradó mustot rendesen úgy készítik, hogy azt erősen kénezett hordóba fejtik le, vagy az előzetesen nagyon erősen megkénezett mustot palackokba fejtik, erősen ledugaszolják, lekötözik és hideg helyen tartják. Az ilyen must azonban élvezetre nem alkalmas, mert kénessav tartalmánál fogva ártalmas. Idővel a hordóban ez a kénessav átalakult kénsavvá s ha a muston annak fojtó szaga már nem érezhető többé, akkor mérsékelt élvezete ellen nem lehet kifogást tenni. A must erjedését szalicilsavval is szokták meggátolni s állítólag hektoliterenként 10—12 gr. tiszta szalicilsav adagolása mellett a must hűvös pincében karácsonyig is édesen tartható. A szalicilsav alkalmazása azonban szintén a közegészségügyi törvényekbe ütközik. Minthogy a must borrá változását az erjesztő gombák okozzák, amelyeknek spórái a szőlő héjáról kerülnek a mustba, az általánosan használt hevitési eljárásokkal lehet a mustot a kierjedéstől a legjobban megvédeni. Ezt egyszerűen úgy végezhetjük, hogy a mustot előbb felforraljuk s azután azon forrón az előre elkészített tiszta palackokba töltjük, melyeknek száját tiszta vattából csinált dugasszal zárjuk el, 8 nap múlva, vagy ha az erjedés jelei mutatkoznának, már előbb is, ugyanezeket a palackokat üstbe felállítva, szalma közé rakjuk s azután az üstbe annyi vizet töltünk, hogy az a palackokat nyakig ellepje ; erre alája tüzet rakva, a vizet felforraljuk; azután lassan lehűlni hagyjuk. Ez az eljárás már rendszerint elegendő a mustnak eltartására, megesik azonban, hogy egy idő múlva a must ismét mozogni kezd, amikor másodszor is az üstbe tesszük s a leirt módon bánunk el vele. Ilyen módon a must változatlanul évekig is eltartható, ha csak a vattadugasz nyitogatása révén újból nem kerülnek hozzá spórák, melyek ott elszaporodva, azt erjedésnek indíthatják.
