Gazdák Lapja, 1908. október (7. évfolyam, 40–44. szám)
1908-10-30 / 44. szám
okt. 30. GAZDÁK LAPJA 3-ik oldal mert hiszen a széthúzás s ezzel a horteskedés a leg- méiyrehatóbb bonyodalmaknak lehet szülőoka. Bízunk azonban a gazdatársadalom intelligenciájában és bölcsességében, amelylyel ezen kérdést kezelni és eldönteni fogja. Kóros tünetek. Még e lap múlt évi junius 14-iki számában egv nagyon érdekes kis statisztika látott az „Isten ujja“ cim alatt napvilágot a magyar föld tulajdon jogáról és a használóiról; nagyon kár, hogy ez a kérdés nem lesz felszinen tartva és a merkantil iránynak teljesen nem hódoló s annak hatalmában nem levő napi sajtó ezt át nem érzi és e kérdéssel országgyűlési képviselőink nem foglalkoznak mélyrehatóbban. Ezt az érdekes kis statisztikát kívánom én nehány kérdésemmel kiegészileni. Mutassanak nekem az egész földkerekségén még egy ilyen államot, ahol a zsidóság ily számának, mint amennyien nálunk vannak, ily hatalom adatott a föld ; tulajdon-jog és a bérletek ily nagy menyiségével a j kezébe, mint amelyet mi adtunk a nemtörődömséggel. Nem tartom a magyarság szempontjából megfelelőnek a papi és hitbizományi birtokoknak jelenlegi lekötött elhelyezését sem, hanem e tekintetben teljesen osztom néhai jó B e k s i c s Gusztávnak erről irt nagyon tanulságos és megszívlelendő eszméjét, hogy azok az ország széleire, erdő-birtokokba helyeztessenek át, a szántó és egyéb itt művelés alatt álló földek pedig használtassanak fel a magyarság megerősítésére. Van-e állam Európában és melyik az, ahol a zsidóság uton-utfélen más nyelven beszélne egymás között, mint az állam nyelvén, mely neki hazát ad ? Ezzel szemben hallgassuk csak meg fővárosunkban őket, nem is kell vidékre menni ezért, figyeljük csak meg, hogy miért nem magyarosodik úgy, mint kellene a főváros környéke, mily nyelven érintkezik e környékbeli sváb lakosokkal a zsidóság. Mely nyugati kultur állam fővárosának van, nemcsak a nagy, hanem majdnem 90°/o-a a kereskedelmének a zsidóság kezében, mint nálunk, ezzel szemben kérdem, mi az oka, hogy külföldön kereskedelmünket, különösen a németek nagyrészt megbizhatlannak minősitik s mely nyugati kultur államban fordul elő oly sok kétes bukás mint nálunk, melynek tanúi a bírói ítéletek száma, mely ok miatt kénytelenek voltunk újabban szigorúbb törvényeket hozni. Csakhogy erre- is kénytelen vagyok egy boldogult nagytudós jogászunk Szilágyi Dezső szavait idézni, ki azt mondotta, hogy „az emberek ravaszsága lépést tart a törvény szigorával.“ Ennek az uj szigorúbb törvénynek is majd megtalálják tehát a kerülő útját. Németország és Ausztriát kivéve, hol vezet még a zsidóság kereskedelmében német könyvvitetelt s hol találunk, mely fővárosban még annyi két, sőt több nyelvű cégfeliratot mint nálunk ? Mely államnak a szociálistái oly nemzetköziség- güek mint nálunk s ott mily arányban állanak a vezetők a zsidóságból s mily arányban az illető nemzet fiaiból, kérdem továbbá, ki nevelte a mi szociálistáinkba bele ezt a szerencsétlen demagógiát ? Nemrég a gazdák boldogult vezérének gróf K á- r o 1 y i Sándornak egyik bizalmas emberével beszéltem, bizony mondom, nagyon megszívlelendő az, amit Azalatt folyt a vásár javában. Elkelt a Szűri János nagy tinója is s hamarosan hazamehetett a gazdájuk. Amint neki készülődött megkérdezte Petőt aem-e jön még ? — Várok, hátha még jönne valaki. — Nem akad annak vevője. — Hátha ? — Nekem van egy ilyenre szükségem, adok érte j száz pengőt. — Nem adom. — Hát százötért ? — Annyiért sem. — Hogy adja hát ? — Százhúszért, vagy sehogy. — Akkor marad. Es elment. Dél felé újra jött egy vevő. — Mi az ur ha szabad kérdeznem — igy Pető. — Mészáros vagyok, hogy adja hát? — Százhuszonöt. — Drága, százat adok érte. — Százhuszonöt. — Hát száztiz ? — Nem adom. S elment ez is és a vásár egyszerre meggyérült. Nem volt mire várni, hazaballagott hát Pető Imre is. Busán lépkedett a tinó mellett, mert, hogy újból eszébe jutott az otthon való nyomorúsága. Odahaza azonban örömmel fogadták. Különösen az asszony. Ráhajolt, úgy simogatta a tinót, beszélt neki. Kihozta a szakajtó zabot s szinte tömte bele az eledelt. — Csakhogy visszahoztad, de jót tetted Imre! — Jól ugye, de a szegénység, arra nem gondolsz? — Hagyd, majd csak elleszünk valahogy. — El, még több interessel. A Rózsi is bejött a kertből úgy kérdezte : — Hát kend visszahozta a tinót? — Vissza bizony, de ne busulj, majd többet adnak érte ujesztendöre. — Mindig igy biztat, három vásárt járt már véle, mégis itthon van. — De nagyon elszeretnéd prédálni—igy az asszony. — Az igaz. Nyolcvan forintot sem Ígértek érte. — Hallod nyolcvanat, ilyen szép jószágért. — Nagy pénz az, — igy a leány. — De még azt is csak levágásra. — Mészárosnak ! Istenkém ! így folyt köztük aszó, mig odaben az istállóban a Mali is elbőgte magát. A Rózsi besompolygott szomorúan a házba, Pető meg a felesége pedig vezették be a tinót az istállóba. Simogatva, beszélve neki. — Be jó, hogy itthon vagy, de jól tetted Imre ! — Pedig el adhattam volna. — El-e ? és hogy ? — Hát száztízért is. — Mégis jobb, hogy itt van. — Hiszen jobb, csak az a szegénység ne volna. mely egyszerű, oicsó nagy munkaképességű s csak egy em be rt igényei, különösen kisgazdáknak és szöllőtulajdgnosoknak r en dkivül fontos, Kovács Mihály szabadalma Ermihályfalván. Megtekinthető s megrendelhető a Szatmármegyei Gazd. Egyesület Fogyaszt, és Értékesítő Szövetkezeténél Szatmáron, vagy annak bármely fióktelepénél 36 korona árban. SiMlingzott <8 Uj
