Gazdák Lapja, 1908. október (7. évfolyam, 40–44. szám)
1908-10-23 / 43. szám
6-ik oldal GAZDÁK LAPJA okt. 23. nálat után következik be, könnyen kicserélhetek. A mellett úgy van szerkesztve a kanna fedele, hogy a tej a gummival alig juthat érintkezésbe. A kannák tisztítása akkép történik, hogy azokat vékony mésztej- jel kikefélik és azután vízzel kimossák vagy kipárolják és hideg vízzel kiöblítik. A mésztejet egyszerű módon állítják elő: egy liter vízhez körülbelül egyötöd liter oltott meszet adunk, felkeverjük és a folyadék kész. egy liter ilyen folyadékkal körülbelül 10 kannát lehet tisztítani, mely czélból legjobb ha minden kannába Vio liter mésztejet öntünk és ezzel a kanna falait jól lekeféljük. A fák ültetése előtt az egyes fahelyek kitüzendők és a fagödrök (lehetőleg mindig őszszel) a talaj minősége és mélysége szerint 1 —1.50 méter széles és 0.90—1,00 méter mélyre kiemeltetnek; ilyenkor arra kell ügyelni, hogy az alsó leginkább rossz föld, külön és a felső jobb szintén külön elhelyeztessék: utóbbi az ültetésnél legalul és közvetlenül a fagyökér mellett, előbbi fölül lesz alkalmazandó. Maga az ültetés megkezdése, miután a magas- törzsü fáknál 6—5 cm. vastag és 2.50—3.00 méter hosszú fakarók beállittattak, 2—3 személy által foga- natosittatik. Egyik (a legügyesebb) munkás az ültetendő fa törött és zúzott gyökérrészeit teljesen levágja s a többi gyökeret kevéssé olykép rövidíti meg, hogy a metszés felületei alul feküdjenek s a koronaágat Vb hosszig kifelé álló szemek fölött elnyesi. Ekkor a fát az időközben a többi munkások által félig betöl- lött. fagödörbe helyezi, az egész, még kívül heverő földet behányatja és a fát folytonosan rázva (hogy a föld a gyökerek közé is kerüljön) oly magasra fölhúzza, hogy az a gyöknyakkal — a fagödör mélységéhez képest — 10—20 cm.-rel magasabban álljon, mint a körüllevő talajszin. Miután a fa körül a gödörnek meg- felelőleg legalább 1 méter széles tányéralaká földsáncz lett emelve, amaz 1—2 kanna vízzel jól megöntöztetik (beiszapoltatik), a keletkezett földnyilások betemetnek, a fa, hogy ülepedhessen, lazán megkötöztetik s a földtányér legalkalmasabban marha-trágyával 10—20 cm. magasságban betakartatik. A föld vegyítése trágyával, sovány és műveletlen talajon, nagyon ajánlatos és pedig olyformán, hogy a fagödörből kiásott földrész V* része ugyanoly mennyiségű marhatrágyával vegyittetik s e keverék azután a behányáskor a fagödör alapjára és falazatára hányandó olyképpen, hogy a fagyökértől lehetőleg távol jusson. A fák erős megkötése csak a földréteg megttlepedése után 2—3 hétre foganatosítható, de ekkor erősen 2 —3 helyen 8-as alakú kötéssel füzvessző vagy Jenövekkel. — A gyümölcsfák ültetésére legjobb az őszi időt választani, és pedig fagy előtt. Célszerű ilyenkor a gyümölcsfák trágyázását is keresztülvinni, a mi csak növekedésüket és később termékenységüket fogja fokozni. Nyílt rovat. Kérdések. Zsombolyázott takarmány a fejősteheneknek. A zsombolyázott takarmányt bátran etethetem-e fejőstehe- | neimmel, nem kap-e átható szagától a tej is szagot és van-e valami befolyása a tejmenyiségre a feletetett zsombolyázott takarmánynak ? Dénes B. Ecetes bor javítása. Megsavanyodott boromat lehet-e és hogyan javítanom s eltartható-e az igy megjavított bor több ideig ? S. I. Feleletek. Sertéshizlalás árpával. Viszonyaink között a kizárólag árpával való hizlalás nem szokott előnyös lenni, kivált ha szárazon, szemesen akarnók felétetni. Az árpa szívós, kemény héját a sertés nehezen birja szétmorzsolni, a miért aztán rágatlan nyeli le a falatot, melyet a gyomor nem bir jól megemészteni, sőt ha igen sokat talált enni az állat, úgy a nagyon megduzzadt árpa igen könnyen gyomorbajt idézhet elő nála. A száraz árpát különben csakhamar megunják a hízók és keveset fogyasztván, lassan gyarapodnak. Ha mindennek ellenére is kizárólag csak árpával akarnánk hizlalni, akkor mindjárt kezdetben vízbe áztatva, tehát felduz- zasztva és megpuhitva etessük a szemeket; később, körülbelül a hizlalás második felében darálva és lehetőleg forró vízzel sürü habarcscsá keverve öntsük a váluba, még pedig télen melegen, nyáron kihűlés után. Ily alakban és minőségben a gyomor könnyen megemésztheti az árpát; a hízók jóízűen falják és sokat meg tudnak belőle enni, minek következtében gyorsan felhiznak és jó húst és vastag szalonnát adnak. Az átmenet a szemről a darára lassanként eszközlendő s 1 e részben jól megfigyelendő mindaz, mi a tengerivel való hizlalásnál tudni való. — A tengerin és árpán kívül használt szemes takarmányok legkivált csak | kisegitőkép, azaz más takarmányhoz adott pótlék gya- ! nánt szerepelhetnek, kivévén a kölest. — e. — Dohány helye a vetés forgóban. Ha a talaj a lucernát jól termi, lucerna és nem here volna termelendő, mert a here 7 évig el nem tart. Lenne tehát 1. ! lucerna, 2. lucerna, 3. dohány, 4. árpa, 5. ugar, 6. repce, 7. búza, 8. tengeri, 9. zab, 10. búza, 11. korán i érő tengeri, 12. búza. A lucernást külön forgónak tekintem és mig jövedelmezőleg használható, fentartani í ajánlom: ha öregszik, előbb egyik, aztán másik tábla i helyettesítendő ujjal s a törésbe tengeri vetendő, mely ! kitűnő terméssel fog jutalmazni. A dohányt azonban sohase tegyük tengeri után és általában két kapást egymás után, vagy kapást ugarba, legfeljebb oly kivételes I esetben, ha sok a tarack vagy a gyom a földben; de ez esetben is biztosabban célhoz vezet a jó ugartartás. 7 évi lucernatermés mellett a föld megbir egy tengeri-, Róth Bankház _. BUDAPEST. = | Bank - központunk: Andrássy-ut 62. szám. Díjtalanul nyújtunk bárkinek szakszerű fölvilágositást. Válaszbélyeg mindenkor melléklendő. FOLYÓSÍTUNK: Törlesztéses kölcsönöket földbirtokra és bórházakra 10—75 éves törlesztésre 3%— 31/30/0—40/0—4l/a°/o-os kamatra készpénzben. Jelzálog kölcsönöket Il-od és III-ad helyi betáblázásra 5—15 évre 5°/o-al, esetleg 5V2°/o-al. Személy- és tárcaváltóhitelt iparosok és kereskedők részére, valamint minden hitelképes egyénnek 2Vs—10 évi időtartamra. Tisztviselői kölcsönöket állam, törvényhatósági, községi tisztviselőknek és katonatiszteknek fizetési előjegyzésre kezes és életbiztosítás nélkül. Ugyanezek nyugdijaira is. Értékpapírokra, vidéki pénzintézetek és vállalatok részvényeire értékük 95°/o-áig kölcsönt nyújtunk az Osztrák-Magyar Bank kamatlába mellett mindenkori eredménynyel. Az árfolyamokat naponta díjtalanul közöljük. Konvertálunk bármely belföldi pénzintézet által nyújtott jelzálogos-, törlesztéses-, személyi- és váltókölcsönt. Mindennemű be'- és külföldi értékpapírt napi árfolyamon veszünk és eladunk. Pénzügyi szakba vágó minden reális ügyletet a legnagyobb pénzcsoportoknál lévé összeköttetéseinknél fogva legelőnyösebben bonyolítunk le. ■- Bankházunk képviseletére megbízható egyéneket felveszünk. —