Gazdák Lapja, 1908. augusztus (7. évfolyam, 32–35. szám)

1908-08-28 / 35. szám

VIi évfolyam. Szatmár, 1908. augusztus 28. 35-ik szám. KOZ- ES M E ZOG AZ D AS í A SZATMÄRMEGYEI GAZD. EGYESÜLET-, A SZATMÁRMEGÍWn^ER^&Tj^^ S^T^ÉLMEGYBá AGARÄSZ EGYLET- ÉS AZ ÉSZAKKELETI VARM. SZÖVETI- %ZÖVETSÉmmrflJMT^§ KT>ZLÖNY£. MEGJELENIK MINDEN RCNTEKSPÍ. A SZA T^Oi^PZLQI^pr Előfizetési ára egész évre S korona. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület, valamint a Szatmármegyei Lóverseny Egylet tagjai díjmentesen kapják. Közlemények csak a forrás megnevezése mellett vehetők át. ; Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Verbőci-utca 5. szám, 1 hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a megren delések, reklamációk és hirdetési ajánlatok is intézendők. M Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon 14. szá* igen Ho! az igazság? Tudjuk, hogy Magyarországnak volt egy gyászos emlékű pénzügyminisztere, akit midőn arra figyelmeztettek, hogy szerencsétlen pénz­ügyi politikája folytán a magyar föld nagyrésze idegen kézre vándorol, azt felelte, hogy „az mindegy, a föld akárkié, a fő az, hogy adó fizettessék.“ Ezen kijelentéséből keletkezett azu­tán ama szálóige, hogy: „Adót mindég ott kell szedni, ahol van még mit elvenni.“ Ez, keserves satyrikus ige ugyan, de jellemző adózási viszonyainkra. Az országnak úgy közigazgatási, mint pénzügyi terhe nálunk — úgy szólva — kizá­rólag a birtokos s igy a gazdaközönség vállát nyomja, amelyből az eddigi I—III. osztályú kereseti adó közönségére vajmi csekély rész jutott. Történt azonban, hogy a hazai bölcsek a socialis mozgalmak hatása alatt elgondolták és a pénzügyi kormány kegyes hozzájárulásával el is határozták, hogy a „Misera plebs contribuens" ordiíozását meghallgatják s azáltal, hogy őt az adóterhek ahol egészen kivonják s igy szájukat betömjék: — a II. osztályú kere­seti adót eltörölték. Ez nagyon szép és humánus cselekedet volna, ha ennek gonosz oldala nem ismét a többi adózó polgárságot s különösen a g közönséget sújtaná ! A dolog azonban úgy áll, hogy miután Magyarországnak más jövedelme az adóknál nincsen, az államháztartás kiadásai pedig folyton növekedőben lévén, az eltörölt adómilliókat nem nélkülözheti: ennek természetes következménye az, hogy miután az I. oszt. kereseti osztály, vagyis a hivatalnoki kar adóját emelni nem merték: a veszteséget a III. oszt. kereseti adó alanyokból egészítik ki. A másik következmény pedig az, hogy miután a községi terhek is az állami adó alapon vettetnek ki, arról pedig, hogy az eltörlött adó arányában a községek háztartása is reductió alá vétessék: gondoskodás nem történt, ismét természetes, hogy az adótörlés folytán a II.. osztályos adózók a községi terhek alól is mene­külvén, az ennek folytán előállott adó hiány a többi adózókon, illetve birtokosokon vétetik be, miáltal ezeknek adóterhe 25—50 százalékkal emelkedett! Hát én teljesen méltánylom a philantropikus elveket és kellő határig helyeslem is, azonban az én egyszerű eszemmel még sem vagyok képes az osztó igazságot, még finánc szempont­ból sem, akként értelmezni, hogy akkor, midőn a községben minden polgár egyenlő jogot élvez, miként lehet az, hogy az egyiknek terhét csak azért vegyük le, hogy azzal a másikat agyon „GAZDÁK LAPJA“ szerkesztősége és kiadóhivatala Poszvék Nándor ^«0! MM ÜlílPGil Ü Üzletágak : Birtokok adás-vételének közvetítése. — Kölcsönök közvetítése. — Konvertálások. Biztosítások. — Kárbecslések. — Üzemtervek kidolgozása. Szakértői véleményezések. — Fuvarlevelek, számlák felülvizsgálata. Termények és állatok bizományi adás-vétele. — Mezőgazdasági gépraktár. — Gépek és min­denféle gazdasági szükségleti cikkek beszerzése._______________________________ Lapunk mai száma Í4 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents