Gazdák Lapja, 1908. július (7. évfolyam, 27–31. szám)
1908-07-24 / 30. szám
Julius 24. GAZDAK LAPJA 5-k oldal. ságosan hideg viz a baromfit hirtelen lehűti és emésztési zavarokat okoz; a napon állott langyos viz pedig nem frissítő. Az esővízről tapasztalták, hogy az gyakran elcsapja a baromfi hasát. Ha a viz nem eléggé látszik tisztának, s a baromfi közt betegségek kezdenek jelentkezni, tanácsolják az ivóvíz felforralását. Ezt a vizet persze kihűlés után kell a vályúba tölteni. A sörárpa cséplése. Tudvalevő dolog, hogy az árpa erőltetett taposás és cséplés alatt kárt szenved. A sok egyéb sérülésen kiviil a félmagvakká való szét- tépés vagy szétdarabolás a legkellemetlenebb sérülés, azonkívül megemlítendő a magvaknak tulrövidre való cséplése. Az utóbbi esetben túlsókat vágnak le a magvak végéből, minek folytán a magvak részben ki- hüvelyeztetnek és a csira szabaddá tétetik. Azok a magvak, amelyeket széttéptünk, technikai szempontból kevésbbé kifogásolhatók, mert ezeket trieur segítségével eltávolítjuk, mielőtt az árpát malátázás céljából beáztatnók. Kárt azonban mindenesetre szenvedünk. Ezzel szemben a megsérült magvak másik része nem távolítható el az egészséges árpaszemekből, ezek tehát szintén be lesznek áztatva és nagyban megakadályozzák azt, hogy kifogástalan malátát kapjunk. Azok a szemek, amelyeknek héja megsérült, bár csiraképesek, a malátázás alatt megpenészednek és igen alacsony fokra szállítják le a maláta értékét. Ezeket a károkat főként annak tulajdonítják, hogy miként kezeljük a cséplőgépet és nincs is kétség az iránt, hogy a csép- lésnél való helytelen kezelés nagyrészt oka a szemek megsérülésének. Felemlítjük azt a különös szokást, hnogy némelyek túlsók kévét dolgoznak fel egyszerre; igy aztán előfordul az az eset, hogy ez egész anyag a középen fekszik, mig két oldalt üresen forog a hen- er, természetes, hogy ilyenkor feltétlenül zuzódásnak ell bekövetkeznie. Ezen egy önműködő töltő segíthet. Az angol sör- és maláta gyárosok körében általános mozgalom indult meg az iránt, hogy minden megsérült árpát visszautasítsanak és ehhez a mozgalomhoz a németországi sörgyárosok is csatlakoztak. Ezek a körök azt tartják, hogy az olyan árpa, amelynek hektoliterének természetes súlya 70—71 kilónál nagyobb, túlságos rövidre van csépelve és azt nem lehet finom maláta-árpának tartani. Kötelességünknek tartottuk, hogy gazdáinkat mindezekre a dolgokra figyelmeztessük. A szarvasmarha előhizlalása. Nem minden esetben helyes eljárás, hogy az állatoknak a hizlalásra való beállításkor rögtön a teljes hizlaló takarmányt adjuk. Ha öreg teheneket, vagy sovány igástehenet, vagy ökröt, amelyek talán épen most végeztek megerőltető munkát, hizlalásra beállítunk, akkor kezdetben valamivel mérsékeltebben tápláljuk, mint a teljes hizlalás alkalmával, azonban erőteljesen és fehérnyedusan. Ha az előhizlalás időszakában íulerősen tápláljuk az állatokat, akkor az állatok ugyan egyes testrészeken zsírt fejlesztenek, azonban ez a zsir nem tömör és a hús száraz. A szarvasmarhánál az előhizlalás ideje alatt adjunk az állatoknak a többi takarmány mellett jó szénát, ha lehet, lóherét is. A lóbabdara és földidiólepény az előhizlalásnak szintén igen ajánlatos tápszerei; az állatoknak szorgalmas tisztogatás és az istálló szellőztetése hasonlóan fontos feltétele a hizlalás helyes megindításának. Óvakodjunk attól, hogy olyan állatokat állítsunk be teljes hizlalásra, amelyek tulerősen lefogytak és amelyek az előhizlalási időszakban egyáltalában nem, vagy csak csekély mértékben gyarapodnak, mert az ilyen állatoknál még a legjobb takarmányt is hiába alkalmazzuk. Hírek. — Pályázatok a titkári állásra. A Szatmár- megyei Gazdasági Egyesülethez a lemondás folytán megüresedett titkári állásra a folyó hó 15-éig kitűzött határidőn belül 7 pályázat érkezett be, és pedig : Dr. haraszthi Bernolák Károly orvos, cs. és kir. asztalnok Kassa; Kerpely Béla m. kir. gazd. akad. assistens Kolozsvár; Kovácsy János, az O. M. G. E. segédtitkára Budapest; Kuckay Emil v. uradalmi főtiszt Debrecen ; Simay Imre Miskolc; Szekér József Eger; Világossy Gáspár földbirtokos Szatmár. A választást a folyó hő 29-ikén d. e. 11 órakor tartandó igazgazgatósági ülés fogja megejteni, amely ülést fél órával megelőzőleg értekezlet lesz tartva. Erre az ülésre az igazgató választmányi tagok nevére külön meghívó lesz kibocsátva. — Az adóhivatali sikkasztás. A nagykárolyi pénzügyigazgatóság fegyelmi bírósága a napokban határozott a szatmári adóhivatalban Papp Gyula által sikkasztott összegek megtérítése ügyében, kimondván, hogy az anyagi felelősséget Kádár József ellenőrre és Csányi Lajos pénztártisztre is kiterjeszti és kötelezi nevezetteket egyenként 6300 korona megtérítésére. Az elmarasztaltak a pénzügyigazgatóság fegyelmi bíróságának határozata ellen a pénzügyminiszterhez felebbeztek, mivel a törvényszék az elsikkasztott összeg visszatérítésében csak Papp Gyulát marasztalja. — A gazdasági szakismeretek terjesztése. A Szolnokdobokamegyei Gazdasági Egylet érdekes módon terjeszti a kisgazdák körében a modern gazdálkodás ismereteinek formáit. Ugyanis rendszerint vasárnapokon a gazdasági egylet küldötteit sétára hívják; a séta alkalmával beszélgetés fejlődik és az Hungerhutmeni gépgyár r.-f. vasöntöde, gép- és rézöntődé .. Budapest, FY, Vsáktga-u. 3. special, szeszgyárak és szeszfinomitók j |„|jBS ppÉSZÍ . Á elesztogyärak 4 a v, j GY Ri keményitő-syrup- és dextrin.gyárak DßFBdßZßSB. Alakit meglevő gyártelepeket és szállít minden egyes gépet és készüléket külön-külön is. Ilii érem. «>