Gazdák Lapja, 1908. július (7. évfolyam, 27–31. szám)

1908-07-24 / 30. szám

6-ik oldal GAZDAK LAPJA julius 24. egyes vetésforgóknál valósággal viták szélesednek ki, hogy az illető gazda földje helyesen, okszerűen van-e művelve ? A földmivelésügyi miniszter örömmel érte­sült a gazdasági ismereteknek ezen gyakorlati terjesz­téséről és a határbejárással kapcsolatos gazdasági előadások költségeire 1000 korona államsegélyt enge­délyezett. — Járvány Szatmáron. Megint járvány pusztít városunkban. Legjobban a typhus ütötte fel fejét, s az intelligens osztály körében is számos megbetegedés történt. Ügy látszik, hogy a járvány terjedőben van, amit úgy a most fellépett nedves időjárás, de külö­nösen a rossz ivóvíz csak növeszt. — Aratógép bemutató Eperjesen. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület a Sárosmegyei Gazda­sági Egyesülettel f. hó 20-án Fintán aratógép bemu­tatást rendezett. Mint halljuk az aratógép bemutatás, dacára annak, hogy azon a legelsörendü gyárak vettek részt gyártmányaikkal, érdeklődés hiján nem sikerült. Oka ennek valószínűleg az volt, hogy az érdeklődés nem keltetett fel kellően, a mire talán mégis csak jó volna figyelni, nehogy a jövőben gyárosaink hasonló bemutatásokon való részvételtől tartózkodjanak. Mint­hogy úgy tudjuk, hogy a bemutató egyúttal verseny jellegével birt, szeretnénk legalább ezen verseny ered­ményét tudni. — Felhőszakadások megyénkben. Mint Batiz- ról írják, ott jégesővei egyidejűleg óriási vihar tom­boltvasárnap, amely úgy a vetésben mintagyümölcs­ben nagy kárt tett. Ugyancsak Nagykárolyból jelentik, hogy orkánszerü vihar dühöngött, mely a városban és a határon nagy kárt okozott. — Gazdasági munkásházak építése. A sze­gedi tiszti főorvos előterjesztésére egy ad hoc kiküldött bizottság azt javasolta, hogy Szeged város építtessen j munkáslakásokat. Lehetőleg a körtöltésen belül, azon- j bán az ellen sincs kifogása, hogy a körtöltésen kívül építsék föl a munkásházakat. Egyelőre 600 munkásház fölépítését hozták javaslatba, úgy azonban, hogy a vá­ros még évről-évre építsen bizonyos számú munkás­lakást. Az építésre szükséges pénzt, vagy az államtól, vagy magánosoktól veszi kölcsön a város, a kamatos törlesztést részben államsegélyből, részben a lakbé­rekből befolyt összegből fedezi. Hasonlókép Székes- fehérvár is 150 gazdasági munkásház építését ter­vezi 225,000 korona törlesztéses kölcsön alapján. A kormány hajlandó a törlesztéses kölcsönhöz 45Ö0 ko­ronával hozzájárulni. Tokaj község képviselőtestülete is legutóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy 10—15 gazdasági munkásháznak építésére megszerzi a szük­séges kölcsönt és megajánlja az ingyen területet. — Méhészeti előadások. Az állami méhészeti vándortanitók folyó évi augusztus hónapban az alább megnevezett napokon és helyeken tartják előadásai­kat: 1. Valló János harmadik kerületi, székhelye : Po- zsonligetfalu. 17-én Hüllőn, 18-án Nagymányán, 19-én Ahán, 20-án Szelepesében, 23-án Nagykoszmályon. 2. Rózsa János negyedik kerületi, székhelye : Sárospatak. 3-án Bucson, 4-én Beregszászvégardón, 5-én Balazs- éren, 6-án Kisbégányon, 7-én Rafajnaujfalun, 8-án Borkaszon, 9-én Bátyun, 11-én Verbőcön, 12-én Sa- lánlcon, 13. Alsósáradon, 14-én Nagyrákócon, 15—16. Kisrákócon. 3. Forgách Lajos ötödik kerületi, szék­helye: Arad. 21-én Tótkomlóson, 22-én Orosházán a kertgazdasági intézetnél, 24-én Csabán a gazdasági ismétlőiskolánál, 25-én a Kamutkerti iskolánál, 26-án Füzesgyarmaton és 27-én Szakálon. 4. Tóth János hatodik kerületi, székhelye : Nagyenyed. 24-én Bolyán, 25-én Kíiküllőváron, 26-án Alsóbajomon, 27-én Bor­záson és 29-én Vidrátszegen. 5. Nagy János hetedik kerületi, székhelye: Kolozsvár. 3-án Tácson, 4-én Sófalván, 5-én Malommárkán, 6-én d. e. Nagyfalun, d. u. Zselyken, 7-én Monoron, 8-án d. e. Alsórépán, d. u. Disznajón, 9-én Görgényüregcsürön, 10-én Gör- gényszentimrén, 11-én d. e. Petelén, d. u. Magyarpé- terlakán, 12-én d. e. Iszlón, d. u. Nyárádgálfalván és 13- án Havasdon. — Országos vásárok Szatmármegyében. Leg­közelebb a következő országos vásárok fognak tar­tatni vármegyénkben : aug. 4-én Krasznabéltek ; aug. 12—13 Sarmaságon; aug. 24—25-én Halmi; szept. 14- én Nagykároly; szept. 29-én Krasznabéltek; szept. 29—30. Szatmár; okt. 5—6-án Felsőbányán. — Pályadij méhészeti költeményre. A „Mé­hészeti Szemle“ szerkesztője pályázatot hirdet egy mé­hészeti tárgyú költeményre. A pályadij egy 20 koro­nás arany, mely az aránylag legjobbnak ítélendő köl­temény írójának ki fog adatni. Az idegen kézzel irt pályaművek jeligével ellátva s az iró nevét és lakhelyét rejtő s ugyanazon jeligével ellátott zárt levél kísére­tében folyó 1908. évi augusztus hó 31-ikéig külden­dők be Nagybányára, a „Méhészeti Szemle“ szerkesz­tőségéhez címezve. Később beérkezett müvek a pá­lyázatban nem vehetnek részt. A pályadij nyertes mü a „Méhészeti Szemlédben fog megjelenni, a pályadi­jat nem nyert, azonban közlésre érdemesnek találandó többi müvekkel együtt, mely utóbbiak irói tiszteletdij fejében a „Méhészeti Szemlé“-t egy évig díjtalanul kapják. A beküldendő pályaművek megbirálására a szerkesztőség három jónevii irót fog felkérni s az eredményt úgy a „Méhészeti Szemlédben, mint más lapokban is legkésőbb folyó évi október hóban fogja közzétenni. — „Az alsóbbrendű vonatokról szóló tör­vény tervezete“ cim alatt a m. kir. kereskedelemügyi miniszter 3 kötetből álló nagy munkát adott ki, mely­nek I. kötete az alsóbb rendű vasutakra vonatkozó hazai törvényeket, rendeleteket és szabályokat tartal­mazza, II. kötete a külföldi államoknak e részbeni fontosabb törvényeit és rendelkezéseit ismerteti, míg a III. kötet a helyi érdekű vasúti törvények módosí­tását is felölelő „az alsóbbrendű vasutakra szóló tör­vényjavaslatnak“ előadói tervezetét foglalja magában. E nagy munkát a m. kir. kereskedelemügyi miniszter az összes gazdasági egyesületnek elküldte, hogy az esetleges megjegyzésüket még az őszi országgyűlés megnyitása előtt megtehessék, mert a törvénytervezet ősszel országgyűlési tárgyalás alá fog kerülni. — Országos sörárpa és komlókiáliitás Bu­dapesten. Az Országos magyar gazdasági Egyesület a m. kir. földmivelésügyi miniszter támogatásával 1908. október 1—7-ig, Budapesten az egyesület székházában országos sörárpa és komlókiállitást rendez, melyre felhívta az összes gazdasági egyesületeket, hogy a rendelkezésük alatt álló összes eszközökkel a kiállítás sikere érdekében minél több termelőt nyerjenek meg. Felhívjuk azért mi is az összes termelőket, hogy ezen a kiállításon, mely a komlótermesztés úgy technikai mint elméleti fejlesztésére kiváló befolyással bir, minél számosabban jelenjenek meg. Ugyancsak hasonló ki­állítást rendez az OMGE. okt. 10—17-ig a nemzetközi kiállításon Berlinben, melyre a magyarországi terme­lőknek már azért is kívánatos megjelenni, mert az árpát és komlót felhasználó külföldi cégek tájékozva lesznek a magyarországi beszerzési forrásokról.

Next

/
Thumbnails
Contents