Gazdák Lapja, 1907. november (6. évfolyam, 44–48. szám)
1907-11-22 / 47. szám
KÖZ- ÉS MEZŐGAZDASÁGI HETILAP. A SZATMÁRMEGYEI GAZD. EGYESÜLET-, A SZATMÁRMEGYEI LÓVERS. EGYLET-, A SZATMÁRMEGYEI AGARÁSZ EGYLET- ÉS AZ ÉSZAKKELETI VÁRM. SZÖVETK. SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE riKJELEMirí nimm péntekem. Előfizetési ára egész évre 6 korona. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület, valamint a Szatmár- megyei Lóverseny Egylet tagjai díjmentesen kapják. Közlemények csak a forrás megnevezése mellett vehetők át. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Verbőci-utca 5. sz. hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a megrendelések, reklamációk és hirdetési ajánlatok is intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon 14. szám. Kocsihiány. Sóinség. Amitől féltünk bekövetkezett. — Az egész ország sóhiányban szenved, nincs só aranyért sem s akinek van egy kevés, az úgyszólván kétszeres árt kíván érte. A vasúti kocsihiánynak ez ma a legnagyobb átka. Tudjuk, hogy a só a kenyérrel egyenrangú fogyasztási cikk, de sőt miután az állattenyésztésnél és iparnál is nagy szerepe van, talán még a kenyér elébe helyezhetjük. A természet bőségesen gondoskodott hazánkról, megáldotta kiapadhatlan, évezredekre szóló sóbányákkal s még is sóinség van s miért? Azért, mert szállítási eszközeink, ma a 20-ik században elégtelenek s a vezetők tehetetlenül állanak e bajjal szemben. Pedig itt csak radikális kúra használ, csakis az, ha a MÁV. kocsiparkját jelentékenyen szaporitja. A forgalom folyton nő; ipar, kereskedelem, mezőgazdaság a megélhetési nehéz viszonyok miatt igyekszik intenzivebb és produktívabb termelésre, ami természetesen annak rohamos fejlődését vonja maga után; ha hozzá vesszük, hogy a vicinális vasutak gomba módra szaporodnak, melyek szintén a Máv. kocsiparkját veszik igénybe, láthatjuk a kocsihiány, úgy mondjuk a sóinség okát. Ennek s ily mérvű j kocsihiánynak következményei nemzet gazdá- i szati szempontból kiszámithatlanok, hiszen ha semmi egyebet nem veszünk, csak azt, hogy az áru a hosszas raktározás következtében különösen a mai nehéz pénzviszonyok mellett holt tőkeként kamat nélkül hever, vagy például a sónál, a melynek árát előre kell a rendelőknek lefizetnie, a pénz hónapokon át szintén gyümölcsözetlenül fekszik, ha ehez vesz- szük még pl; a káposztánál, — melyből az állomásokon több ezer Waggonra való fekszik — az áru minőségében való árcsökkenést, hozzávetőleg megitélhetjük a kocsihiány okozta kár nagyságát. A sóinségről beszélve, nem szabad figyelmen kiviil hagynunk egy körülményt, a mely szintén ezt a szegény fogyasztót nyomorítja. Határozott tudomásunk van, hogy e mostani só mizéria alatt egyesek, kiknek készletük volt s van, a sónak árát 32 sőt 40 fillérre is felemelték, amit szegény fogyasztó meg kellett hogy fizessen, ha sós ételt akart enni. Ezt helyesnek nem tarthatjuk. Ha már az állam teljesen monopolizálja a sót, akkor gondoskodjék, hogy az árusítás az állam által megszabott áron történjék s ne legyen kitéve a fogyasztó nagyközönség, egyesek pénzsóvár kapzsiságának. Mert mégis csak különös, hogy ennek a legfontosabb fogyasztási cikknek ára az állami monopólium dacára, éppen ilyen inA Szatianaegyei Gazdasági Cgyesllet Fogyasztási Is Értl^esitö Szövetkezete ml trágyákból nagy raktárt tart üal számunk 12 oldat.
