Gazdák Lapja, 1907. november (6. évfolyam, 44–48. szám)

1907-11-08 / 45. szám

4-ik oldal

GAZDÁK LAPJA

november 8.

ä sertéstenyésztésről.

Ha valaki a gazdasági szaklapokat állandóan figyelemmel kiséri és a kérdések és feleletek rovatát is elolvassa, akkor bizony igen sajátságos nézeteket fog találni a sertés tenyésztéséről és takarmányozásáról. Ha azonban jó pár évig magunk tenyésztünk sertést, kivált nagyban és évente pár ezer sertést látunk a saját ólainkban felnőni, akkor nézeteink mindjobban tisztulni fognak. A sertéstenyésztés jövedelmezősége kérdésének súlypontja a malacok eredményes felnevelésében rejlik.

Hogy a nevelést hogyan végezzük és a fiatal állatokat mivel etessük, erre nézve igen eltérők a nézetek. Kétségtelen, hogy különböző utón lehet egy és ugyanahoz a jó célhoz jutni. Sokan azt a nézetet vallják, hogy a malacok felneveléséhez tejet kell használni. Hát a tej igaz, igen jó anyag e célra. Azonban a neveléshez nem szükséges; azt sem állíthatjuk, hogy a malacok nevelését a tejjel való etetés megkönnyíti, mert a tejjel való táplálás sok veszélyt rejt magában. A tej könnyen romlik és ha romlott tejet adunk a malacoknak, akkor emésztési zavarok állanak elő, a melyek többnyire a malacok elhullását okozzák. Azonban a jó tej is könnyen kártékonyán hathat, mert a maiacok sokat isznak belőle és ennek folytán gyomorbajuk támad. Azért a tejjel való etetésnél a legnagyobb gonddal és tisztasággal kell eljárni, ezt azonban kivált kis gazdaságokban alig fogjuk tapasztalni.

Némely gazdaságban valamennyi malacot tej nélkül neveinek fel. Tagadhatatlan, hogy lehetőleg sokáig kapnak anyatejet 2l/2—3 hónapig maradnak a koca mellett, azonban már a 3—4-ik héten kapnak melléktakarmányt, amely magból és darából áll, azonkívül nyáron dúsan zöld lóherét, télen takarmányrépát felaprózatlanui az ólba dobva, amely két takarmányanyag rendkívül kedvező befolyást gyakorol az állatok fejlődésére. Az öreg kocák addig a napig, amelyen a malacokat elvaszik tőlük, vörös lóhere-legelőre mennek és ott teljesen maguk táplálkoznak.

Semmieseíre sem akarjuk azt mondani, hogy ez az egyedüli helyes bolgogitó tenyésztési mód a fiatal sertés számára, sőt a malacokat tejjel vagy lisztlevesekkel síb. való etetés mellett is egészen tói felnevelhetjük.

Elsősorban alaptételül felállítandó, hogy csak teljesen egészséges takarmányanyagot szabad a sertés- ólban használni. Aratás idején csépléskor kapunk tömegesen olyan termést, amely sajnos még sok gazmagot tartalmaz és sokhelyütt sertéstakarmányul hasz- náltatik. Azonban aratás idején sem szokott elmaradni, különösen olyan bizonytalan időjárású években, mint amilyen az idén volt, hogy nedves termést szállítanak haza és csépelnek. Ha azután a földön elraktározott termés szagot kap és nehezen eladhatóvá válik akkor sok helyüt sertéstakarmányul használják. Mind az ilyen takarmány egyenes méreg a sertésre.

Ha viselős kocáknak szagos, tehát penészgombákkal ellepett magvakból álló korpát adunk, akkor az ugyan nem idézi elő egyenesen a betegséget és halált, azonban az anyatestben levő termés a vér által egészségtelenül tápiáltatik és a maiacok gyengén és betegesen születnek meg, többnyire igen rosszul fejlődnek és megdöglenek. Ha pedig szopós kocáknak adunk ilyen takarmányt, akkor az olyan kedvezőtlen hatással van a tejre, hogy a malacok nagy fokú hasmenést kapnak, megbetegesznek és elhullanak.

Nincs talán állat, amely oly érzékeny volna a

megromlott takarmány iránt, mint a disznó! Nedvesen eltakarított szaima, amely dohossá vált és ennek folytán penészgombákkal van ellepve, a disznóólakban elszórva, köhögést és tüdőbajt okoz a fiatal sertésnél. A dohos alom, vagy oly moslékos hordókból származó takarmány, amelyekben penész képződött, mind oka annak, hogy a sertéstenyésztésnél sikertelenséget tapasztalunk. Akkor azt halljuk mondani,: Nem volt szerencsém a malacaimmal! Minden sikertelenségnek van valami oka; a „szerencse“ ez esetben igen helytelenül választott kifejezés.

Azonban más dolog is lehet oka a sertéstenyésztés sikertelenségének: túlságos mértékben belső tenyésztést üzünk. Aki körültekint és megfigyeli, hogy hány ólban használják a maguk tenyésztette kant a saját testvéreivel vagy közeli rokonaival való párosításra, az elcsodálkozik azon, hogy miként lehetséges még az ilyesmi manapság, amikor annyi sok felvilágosító dolgot írnak a sertéstenyésztésről és annyit beszélnek róla. Gyakran állítólag megtakarítást értek el azzal, hogy saját tenyésztésű kanclisznót neveltek és a saját nyájukban alkalmazták. Ez a képzelt megtakarítás nagyon rosszul van alkalmazva, mert nyomában mindig nagy veszteség jár. A tenyészállatok egészsége a tenyészet jó eredményének első és legfontosabb feltétele. Az állatok egészségét azonban a belső tenyésztés a leggyorsabban rontja meg.

Ha ahhoz még az járul hozzá, hogy az állatokat kizárólag az istállóban tartjuk és a legelőre való járás lehetetlen, vagy nem gyakoroltátik, akkor az egészség igen gyorsan hanyatlik, és akkor nem segít a legjobb takarmány és a legjobb ápolás sem. Az igy tenyésztett malac gyengének születik, beteges és a legkülönbözőbb tünetek között csakhamar elhull. Az igy tenyésztett sertés igen érzékeny minden betegség iránt. Minél egészségesebb az állat már születésénél, öröklésénél fogva is és minél keményebben neveljük azután fel, annál ellenálóbb a betegségekkel szemben. A helyesen tenyésztett és keményen felnevelt nyájakban bizonyos betegségek nem lépnek fel.

Minden edzés azonban csak sikertelenséget eredményes, ha az állat, amelyet megakarunk edzeni, nincsen egészségesen tenyésztve és az lehetetlen, ha belső tenyésztést üzünk.

Bármily fajtájú egészségesen teoyésztett és fiatal korától fogva egészségesen táplált sertés könnyen megedzhető és azután durván eltartható, amellett teljesen mellékes, hogy az illető sertés Tamworth, Berks- hir, nemes disznó vagy pedig úgy nevezett nemesített disznó. Az utóbbi ép úgy, mint a többi nemesen tenyésztett állal. A legtöbb esetben az úgynevezett nemesített menetelő disznó a régi nemes angol Suffolk és a német nemes disznónak, a Yorkshire-nek a keresztezése. G. T.

Ä gazdasági cselédek otthona.

Egy csöndes hajlék, legyen az nagy vagy kicsi, csak a magáénak mondhassa, képezi minden embernek legfőbb vágyát vagyoni és társadalmi helyzetre való tekintet nélkül.

Ez a cél lebeg előtte mig verejtékesen birkózik az élettel, erre takarít megvonva magától kényelmei, élvezeteket, hogy öreg korában saját fészke falai közt hajthassa pihenőre fáradt testét.

A mezei munkásoknál még sokkal nagyobb jelentőséggel bir a saját ház, mintha a társadalmi osztályok akármelyikét tekintjük. Mert jelenti a házához