Gazdák Lapja, 1907. január (6. évfolyam, 1–4. szám)
1907-01-25 / 4. szám
GAZDAK LAPJA 5-ik oldal január 25 fehérgyarmati gazdakör alakult, az elnök és jegyző értesítik. A munkás szükséglet iránt a kör tagjai, időnyerés céljából, egyenesen a megyei gazdasági egyesülethez fordulnak. Az éves cselédek bérét, miután az a f. évre már túlhaladott dolog, más, az év folyamán tartandó ülésben fogja a kör tárgyalni és igyekezni egyöntetű megállapodásra jutni, hogy a mindkét félre áldatlan gyakori költözködés csökkentessék. A napszám megállapításával, mint szintén ke- vésbbé sürgős táigygyal a gyűlés nem foglalkozik ez alkalommal; ellenben az aratási szerződésnek mindenre kiterjedő módozatait és feltételeit, mint a tanácskozás legsürgősebb tárgyát következőkben állapítja meg: 1. Kalászosoknak a vidékenkint szokásos con- ventió mellett részes aratását kaszával 14—15-én az őszieknél, egygyel lejebb a tavasziaknál, valamint a sar- lóvali aratásnál is. 2. A pénzért való aratásért 120CO-öles holdan- kint kaszával: Őszieknél convenció nélkül 7-től 9 koronáig és 1 liter pálinka; tavasziaknál 5—6 korona és Va l'ter pálinka; sarlóval vágva 1 koronával több, és V4 liter pálinkával. 3. A repcének kaszával vontatókbani munkálatáért 1200m ölenként 3.50-től 4 koronáig és V2 liter pálinka, sarlóval kévébe kötve, keresztberakva, 7-től 9 koronáig és 1 liter pálinka. 4. Kalászosoknak arató géppeli aratásánál a bekötés és keresztberakásért részben a szokott conven- tióval 25—30-án. Pénzért, convenció nélkül 1200m ölenként 3 korona és y4 liter pálinka. 5. Pénzért, de convenció mellett úgy a kaszávali munka, mint a géputáni bekötés a convenció értékének leszámítása mellett. 6. A napszámmali aratás a folyó napszám mellett. 7. A terményérti holdankénti aratás a terménynek folyó ár melletti értékre átszámítása és ezúton a fenti pontokhoz alkalmazkodása mellett. 8. Conventió alatt a minden vidéken eddig szokásban volt conventió (élelmezés) értendő. 9. Résziben conventió nélkül 3-al lejjebb, illetve kaszával 11 —12-én a többi feltétel mellett is arány- lagosan. A kapálásra és kaszálásra vonatkozó némely vidéken már az aratási szerződésben felvenni szokott feltételeket és helyi szokásokat ezen arató szerződési feltételek nem érintik. 10. A szerződés a törvénynek megfelelőleg hatóság előtt hitelesítendő. 11. A részelés az aratók vagy aratógazda jelenlétében eszközlendő a hányadnak megfelelőleg. A mai közgyűlés előtt már megkötött aratási szerződéseket természetszerűleg a jelen megállapodás nem érintheti. 12. Ezen aratási szerződési feltételek mint a gazdakör gyűlésének egyhangú határozatai elfogadtatván, azok kinyomatása elhatároztatott, és egyrészről felkéretett a járás tekintetes főszolgabirája, hogy a közérdek szempontjából azt tétesse közhírré, és másrészt a körjegyzőjénél egyes példányokat a kör minden tagja kaphat. A gazda-gyűlés szívesen vette, hogy tanácskozásait mintegy 20 mezei muukás végig halgatta, sőt egy életrevaló elfogadott indítvánnyal ahhoz hozzá is járult, mert azon meggyőződéssel kellett távozniok, hogy mig egyrészt a gazdaközönség a sociálista izgatással határozottan szembe száll, másrészt a mezei munkások jogos igényeinek méltányos kielégítése elől nem zárkózik el, és elmegy velők szemben azon határig, melyet önfenntartása megenged. A szerződött s legalább egy heti időt igénylő munkáknál a gazdakör tagjai a munkásoktól munkakönyvét tartoznak kívánni, és abba a szerződött munka tartamát bejegyezni, mely idő alatt a munkást a gazdakörnek más tagja nem alkalmazhatja. A közgyűlés lefolyásáról a megyei gazd. egyesület és két helyi lap értesítendő. Elnök a hosszú ülés alatt tapasztalt türelméért és jóakaratu figyelméért a közgyűlésnek köszönetét fejezi ki, és kitartásra, egyetértésre buzdítván gazdatársait, a közgyűlést berekeszti; miután még a jegyzőkönyv hitelesítésére felkéretnek Bónis Károly és Csok- nyay Gyula tagok. Kelt mint fent. Bónis Károly, Kende Zsigmond, Csoknyay Gyula. elnök. Cséplőgéptulajdonosok kartellje. Mai nap kezemhez jutott a szatmármegyei cséplőgéptulajdonosok által Szatmáron 1907. évi január 16-án tartott értekezletén hozott határozata, melyet észrevétel nélkül nem hagyhatok és kérem gazdatársaimat is, hogy ahhoz a közérdek szempontjából hozzászólni szíveskedjenek ; a határozat, illetőleg a jegyzőkönyv szó- szerint a következő: Jegyzőkönyv felvéve Szatmárit, 1907. évi január hó 6-án, Szatmárvármegye gőzcséplőgép tulajdonosainak ez alkalommal tartott értekezletén. Jelen voltak: Schott Henrik, Peleskey Pál (Krassö), Mátyás Mihály (Nagypeleske), Grósz Emánuel (Mi- kola), Benkő Ferenc (Mikola), Novák János (Udvari), Galeczki Adolf, Galeczki Ignác (Batiz), Schott Emil (Lázári), Monkhárt Gyula, Vida Károly (Hirip),_r Szabó Lajos (Hirip), Salamon József (Pusztadaróc), Ősz József (Krassó), Sutái József (Szt.-Zsadány), Weisz Lipót (Egri), Klósz Albert (Szamosdob), Scheffler Ignác, Tültési István, Juhos Gábor (Csenger), Prokspeus Ede (Csenger), Osváth Ferenc (Csenger), Barkász József (Csenger), Trencséni József (Csenger), Mán József (Oroszi), Sámi Zsigmond (Genes), Joó Lajos (Genes), Iványi András (Vetés), Kovács István, Bőm József (Aranyosmedgyes), Fehér István (Nagyecsed), Kecskeméti Dénes (Krassó), Stern Ármin (Nagysomkut), Pur- jesz Ignác (Fábiánháza), Szentgály Jenő (Sárközujlak), Komis Gusztáv (Sárközujlak) Starmüller Alajos (Barla- falu), Torna Márton (Tőketerebes), Kukk János (Do- mahida), Grünstein Mózes (Szamoskóród), Bamgartner István (Kaplony), Koós György (Sima), Markovics Pál (Gyökeres). — Akadályoztatásuk folytán távolMinden szőlőbirtokos olvassa a Borászati £art cimü szőlő- és borgazdasági szaklapot, mely 38. évfolyamában jelenik meg igen gazdag és változatos tartalommal. Évenkint két színes mümel- lékletet ad ingyen. Negyedévi előfizetési ára 3 K, egész évi 12 K. Kiadóhivatal és szerkesztőség Budapest. IX. Üllői-ut 25.