Gazdák Lapja, 1906. augusztus (5. évfolyam, 31–35. szám)
1906-08-17 / 33. szám
V. éyfolyarf! Sz&tmár '806. aug. 17. 33-ik szám GAZDIK LAPJA. KÖZ- ÉS MEZŐGAZDASÁG! HETILAP. A SZATMÁRMEGYEI GAZD. EGYESÜLET-. A SZATMÁRMEGYEI LÓVERS. EGYLET-, A SZATMÁRMEGYEI AGARÁSZ EGYLET- ÉS AZ ÉSZAKÉ. VÁRM. SZÖVETE. SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. Előfizetési ára egész évre S korona. Ssserkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Verbőci-utca 5. az* A Szatmáraiccyei Gszdas-áu: Egvcsület-, valamint a Szabnársnegyti hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a mcgren- Uverseny Egylet tKg;ai díjmentesen kapják. ' í dőlések, reklamációk és hirdetési ajánlatok is intéződök. Közlemények csak a forrás megnevezése mellett vehetők át. j Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon 14. szám A búza ára. (P) Minden évben aratás után élénkebben merül fel a gabona tőzsde eileni panasz s a búza árának mesterséges leszorítása elleni védekezés eszméje. A gazdaosztály ébredésének jele az, hogy az idén e panasz s a védekezés eszméje is hangosabban követei érvényesülést. Mennél nyomasztóbbak a termelési viszonyok, belátható, hog}r annál jogosultabb az a törekvés, hogy a termények ára a termelési költségeket fedezzék, s hogy a mezőgazdasági termények áralakulása ne történjék a termelési viszonyok tekintetbe vétele nélkül. A mi gabna tőzsdénk termelő ellenes spekulációja ellen évek óta folyik a hajsza, de úgy látszik, a papirosbuza garázdálkodását beszüntetni erőnk nem elég. Az idén telmerült eszme tehát többé nem a tőzsde rendszabályozásában keresi a védelmet, hanem a gazdák tömörülésében a spekuláció ellen. Az idei termésünk mennyiségre tűrhető, de épp az idei emelkedett termelési költségek nem indokolják az árhanyatlást. Ha búzánkat piacra nem dobnánk, a papirosbuza elvesztené értékét, s a búza árának emelkedése következnék be. — E számítás tehát reális, a közraktárak és a bankokban felhalmazódott s elhelyezést kereső tőkék által kézi zálogul kínálkozó előlegek a gazdára a búza visszatartását megköny- nyitik, csupán egy akadály van, a gazda osztály szervezetlensége. Azért üdvözöljük e mozgalmat, mely a gazda osztály szervezésében keresi a megoldást. Bevalljuk, a gazdaosztály szervezése számánál, kiterjedtségénél és fegyelmezettségénél fogva éppen nem könnyű, s ezért egyhamar nem remélhetünk egy olv általános szervezetet, mely a búza általánosságban leendő visszatartását lehetővé teszi, de ha egyelőre ez kellő végeredményre nem vezetne is, még akkor is nagyszabású eredmény lenne az, ami a szervezés folytán fegyelmezettségben haladás lenne. Ma mindenki szervezkedik, érdekeiért tömörül, tömörülnie kel! a gazdának is, s ha ma nem is lehet, meg kell kezdeni a lépéseket a holnapi tömörülés érdekében. E szervezkedés természetesen ne parciálisán legyen megindítva, hanem indítsa meg azt a gazdák szervezetének központja, az 0. M. G. E. s az ily formán illetékes kézben megindult mozgalom sikere érdekében becsületbeli kötelességének tartsa mindent elkövetni minden parciális gazda-szervezet, kötelességszerüen csatlakozzék hozzá a legutolsó gazda is. I Közös erővel, egyetértéssel sokat tehetünk, s/ha azonnal nem is, néhány év múlva talán 'mi állapítjuk meg terményünk árát, mi, a kik ma panaszkodunk a szervezett ellenségre, de Szatmárvármegyei i akarékpénztár r.-t. Szatmáron. Befizetett részvény tőke 600 000 kor. Fiókintézete: Fehérgyarmaton. Termény és áruraktára: a szatmári vasúti állomás szomszédságában. Ipar vágánynyal a magyar állam vasút szatmári állomásán ts a Szatmár—erdődi h é. vasút vonalán. — Az intézet üzlet ágai: L Kamatozó betétek elfogadása betéti könyvecskékre. 2. Váltók .eszámitolása. 3. Jelzálogi bekebelezés mellett törlesztéses kölcsön nyújtása. 4. Nyílt hitelű folyószámla kölcsönadása. 5. Előíeg kölcsön értékpapírra. t>. Előleg kölcsön az intézet raktárában elhelyezett termény és egyéb árukra. 7. Elfogad beraktározásra termény és egyéb árukat. 8. Közvetíti, ha a tulajdonos kívánja a beraktározott termények tömeges eladását 9, Közvetít minden bankszakmába vágó ügyleteket. Lapunk mai száma 12 oldal.