Gazdák Lapja, 1905. június (4. évfolyam, 22–26. szám)
1905-06-02 / 22. szám
2*ik oldal' janiin 2. GAZDAK LAPJA. Minthogy pedig még egyetlen év nem volt, amikor az összes vessző és oltvány készlet eladható ne lett volna, e körülmény önmaga igazolja az oltvány és vessző közszükségletet, igy a telep maga elé tűzött céljának betöltését, sőt a közeli szükségletet különösen igazolja az a körülmény, hogy eddig még az összes oltás kivétel nélkül, a vessző pedig legnagyobb részben a legközelebbi környéken nyert elhelyezést. Kellemetlenül érintette tehát az Egyesületet Szatmár városának újabb keletű az a felhívása, hogy a telepet az Egyesület engedje vissza a városnak. Magyarországon egyetlen gazdasági egyesület nincs, mely törvényhatóságaitól állandó anyagi támogatásban ne részesülne. Ha Szatmár város e telepet az Egylettől visszavenné, ezzel az egyetlen támogatását is megszüntetné s tenné azt épp akkor, midőn mindjobban érvényre jut a mezőgazdaság s igy ezek orgánumainak fejlesztése, támogatása iránti köztudat, amidőn általánosságban el van ismerve, hogy a mező- gazdasági viszonyok eddigi mostoha elbánása helyetti fejlesztése egyetlen módja egésségtelen társadalmi és közgazdasági állapotaink megmentésére, midőn e köztudat napról napra mind jobban dominál s oly erősen tért követel, hogy e növekvő áramlat a közeljövőben elseper minden elfogult, egyoldalú ellenkező törekvést. Az Egyesületnek az eredeti közgyűlési határozat jogot ad arra, hogy a terület vissza bocsátása elől mindaddig elzárkózzék, mig az az eredeti feltételnek megfelelőleg szőllővessző termelésre használtatik. Természetes tehát, hogy az Egylet ily egyoldalú, s az eredeti közgyűlési határozat szellemével ellenkező visszavételbe csak úgy mehet bele, ha jóhiszemüleg eszközölt befektetésének méltányos részét kárpótlásként a várostól visszakapja. — Ez az álláspont nem csak joga, de kötelessége is az Egyesületnek, mert e telepbe ölte minden vagyonát s igy ennek elvesztése létfentartását rendíti meg, ami nem egyesek, nem is csupán a gazdaosztály érdeke, de az újabban érvényesülő szempontok s helyes irányba terelődött közgazdasági törekvésekre való tekintettel hazafias közérdek, mely mellett eltörpülnek az egyéni meggyőződés, az egyoldalú anyagi érdek és animozitás. Az értekezlet városi kiküldöttei azonban minden kártérítés elő! elvileg elzárkóztak, csupán az épület mai értékének némi megtérítését ajánlották fel, igy tehát megállapodás létre nem jöhetett. Pedig a szóban forgó terület a városra oly értékkel bir, hogy az a legprimitívebb hasznosítás mellett nagy összeget jövedelmezhet hisz ha e 20 hold lucernával vettetnék be, is megkaphatna a város érte közelségénél fogva évenként 4000 koronát, holott a mai helyzetben, midőn az Egylet keze a kezelés körül is meg van kötve s a város folytonos visszavételi szándékának hangoztatása mellett befektetést sem lehet kockáztatni, távolból sem ál! arányban jövedelmezősége azzal az összeggel. Valóban igy csak csodálkozni lehet azon a merev magatartáson, melyet a város képviselete e kérdésben jog, méltányosság, számítás, főként pedig egy mégis csak fontos és tekintélyes erkölcsi testülettel szemben köteles tekintetek félretevésével elfoglalt és annak kifejezést adott. Mert a lebonyolításnak az a módja, hogy a város beleköt e terület használatába, eltekintve T Á R C A. A burgonya történetéből. A „nép kenyere“ Dél-Amerikából Chiii és Peru forró fensikjáról származik s ott vadon megterem. Európába a spanyolok hozták hóditó utjokról, kik azt „papasz“ név alatt az őslakóktól kapták. Valószínűleg 1560. táján került Spanyolországba és Olaszországba, hol „tartuffole“ név alatt ismerték ; innen mindenfelé elterjedt. Állítólag Drake s mások szerint Valter Raleigh hozta volna Európába 1585-ben „potato“ név alatt. Mint újonnan ismert növényt diszkertekben tenyésztették s a tudós világ terjesztésén nagyban fáradozott, de e buzdításnak alig volt sikere, sőt mi több, valóságos ellenszenvvel fogadták, mert rokon lévén más mérges növénynyel, mérgező hatást tulajdonítottak neki. így Poroszországban Nagy Frigyes idejében is ! ajánlották termesztését, de ez vajmi keveset használt, mig a nagy király egy területet befoglalva, abban kiültetett burgonya elvitelét eiőreszámitóan szigorúan megtiltotta. S most tilalom alatt lévén, annál jobban lopták s igy terjedt el a burgonya Poroszországban. 1790. vége felé rossz termés volt Németországban s ekkor kezdték a burgonyát imitt-amott mivelni. Egyik buzgó terjesztője Thaer Albrecht híres gazda volt, ki a burgonyát „édes gyermekének“ nevezte s nem győzte eléggé ajánlani. Schwarz már ekkor figyelmeztette a gazdákat a burgonyabetegségre. Franciahonban Parmentier gyógyszerész volt a burgonyatermelés apostola s XVI. Lajos király egy nagyobb földterületet ajándékozott neki, hol a burgonyát mivelte. Ezen terület általános bámulat tárgyát képezte. A francia udvar valóságos ünnepélyt tartott a burgonya tiszteletére s Parmentier közbenjárására az udRaffia Í00 kg. Í00 kor. Rézgáiic (kékkő !0Q kg 64 korona, úgyszintén különféle árukat a leg- j (í 1/ I P P 0 I fi 7 C C C fűszer- és csemege-üzlete csoóbb napi árak mellett ajánl U U ¥ » H U i n J U u Cl r Szatmál. Deák.tér f7. szám.
