Gazdák Lapja, 1904. július (3. évfolyam, 27–31. szám)
1904-07-22 / 30. szám
GUBÁK LAPJA. KÖZ- ÉS MEZŐGAZDASÁGI HETILAP. A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET-, A , SZATMÁRMEGYEI LÓVERSENY EGYLET-, A SZATMÁRMEGYEI AGARÁSZ- EGYLET- ÉS AZ ÉSZAKKELETI VÁRMEGYEI SZÖVETKEZETEK SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. Előfizetési ára egész évre 6 korona. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület valamint a Szatmármegyei Lóversenyegylet tagjai díjmentesen kapják. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Bercsényi-utca 19. sz., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a megrendelések, reklamációk és hirdetési ajánlatok is intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon 14. szám. Vigyázzunk a tűzre! Vészharangok kongása hangzik mindenfelé; égő házak recsegése és magasra csapkodó lángnyelvek dermesztik meg a szivet. Kétségbeesett sikoltás, jajveszékelés haliik ki a sziporkázó tüztengerből. Mindennap és mindenfelé csak tűz. Pusztulás, nyomor és koldusbot marad az égő zsarátnok nyomán, sőt nem ritkán elszenesedett emberi hullák. Mennyi verejtékes munka gyümölcse, menynyi szorgalom eredménye szállt füstbe és lesz hamuvá nap-nap után. A lángbaborult hajlék hányszor temeti égő üszkei alá a benne lakókat és az ólak égő tetőzete hányszor omlik a menekülni nem tudó állatokra. Az asztagokba összehordott gabona fojtó füstje hány embert tesz koldussá és mennyi kínos nélkülözést okoz. Es mi az oka e borzasztó kárnak? Ritkább esetekben az emberi gonoszság, mely őrült oktalanságában felgyújtja másnak vagyonát, keserves keresményét. Az ily gonosztevők nem gondolják meg azt a veszedelmet, mely gaztettükből másokra és magukra származik. Hiszen a ki egyes embernek kárt tes£ az kis- seb nagyobb mértékben árt másoknafg'is, mert a közvagyont pusztítja, kevesbíti. Del. ha már ez nem jut eszébe a gonosztevőnek,- .hogy nem gondol a törvényre, mely öt évtől életfogytig terjedhető fegyházzal sújtja a gyujtogatókat. Legtöbb esetben azonban az emberi gondatlanság és nemtörődömség okozója a tüzve- szedelemnek. Nehéz volna elszámlálni azokat a meggondolatlanságokat, melyek akaratlanul tüzbe, lángba borítják a vagyont és sokszor életeket oltanak ki. Mindennapi esetek, hogy a szülők nem rejtik el gyermekeik elől a gyufát nem tiltják el őket szigorúan az olyan játékoktól, a mely tűzgyújtással jár, — megengedik nekik a pipázást. Felnőtt emberek szabad világgal járnak tűzveszélyes helyeken, az ólakban szabadon égő lánggal világítanak, gyúlékony anyagok körül — mint széna, szalma —- s padlásokon is pipázva járnak. A boglyákat, asztagokat, s kazlakat pipázva rakják, sőt a cséplés és nyomtatás alkalmával sem teszik félre az égő pipát. Legeltető pásztorok, erdőn, mezőn foglalatoskodó emberek a rakott tűz kioltásáról nem gondoskodnak, a hamu alatt lappangó szikrát a szél elhordja s tűzvészt okoz. Hányszor ütött már ki tűzvész a dtiledező kormos kémények és a kéményben végződő s be nem tapasztott gerendák miatt. A törvény 5 évig terjedhető fogsággal s 2000 koronáig emelkedhető pénzbírsággal bünteti a gondatlanságot, ha abból tűzvész szárSzaMrmepi TaMpénztár r.-t előnyös törlesztéses jelzálog kölcsönöket engedélyez helyben és vidéki földbirtokokra az ingatlanok fele értékére. — Konvertálja az előbbi draga terheket 4%-os záloglevelek alapján a __________________következő előnyös árszabás mellett: Fiz ettet félévenként minden 1ÖÖ kor után : 5000 koronán aluli kölcsön után: 50 éven át 2 K. 75 f. — 40 éven át 3 K. 15 f.— 30 éven át 3 K. 55 f. — 5000 koronától 10,000 koronáig terjedő kölcsön után : 65 éven át 2 kor. 55 fill. — 50 éven át 2 kor. 67 y fill — 40 éven át 2 kor. 90 fill. — 10,000 koronától 50,000 koronáig terjedő kölcsön után : 65 éven át 2 kor. 45 fill. — 50 éven át 2 kor. 60 fill. —40 éven át 2 kor. 85 fill. — Vidéki házakra és kisebb értékű ingatlanokra adandó rövid lejárata 20 éves kölcsönnél minden 100 kor. után fizetendő félévenként 4 kor. 50 fill., 16 és fél éves kölcsönnél minden 100 kor. után fizetendő félévenként 5 kor. -— Ezekkel a mérsékelt levonásokkal a kamaton kívül a tőke is törlesztődik és igy rövid időn belül megmenekül a kölcsönvevő az az adósságtól. 56 8—27 XjüiD'ctJiiii. xxxtani szama US olcifi.il. ül. évfolyam. Szatmár. 1904. július 22. 30-ik szám.