Gazdák Lapja, 1903. december (2. évfolyam, 49–52. szám)
1903-12-18 / 51. szám
II. évfolyam. Szatmár, 1903. deczember 18. 51-ifc szám. GAZDÁK LAPJA. KOZ- ES MEZOGAZDASAGI |ffipUAP.\ A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET-, a/^ZÁTMÁR!É^I LÓVERSENY EGYLET-, A SZATMÁRMEGYEI AGARÁSZEGYLET- ÉSjéZ ÉSZÁ'KKI®TI VÁRMEGYEI SZÖVETKEZETEK SZÖVETSÉGÉNEK HIvWlc|° KÖZíÍ>NYE. Megjelenik minden pénteken. Előfizetési ára egész évre 6 korona. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület tagjai, valamint az Északkeleti Vármegyei Szövetkezetek Szövetsége kötelékébe tartozó szövetkezetek díjmentesen kapják. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Bercsényi-utcza 19. szám, hova úgy a lap szellemi részét illető közlemény ek, mint a megrendelések, reklamácziók és hirdetési ajánlatok == is intézendők. === Kéziratok nem adatnak vissza, — Telefon 14. szám. Meghívó. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület 1903. deczember hó 23-án, d. e 11 órakor igazgató-választmányi ülést tart, melyre az igazgatóság tagjait tisztelettel meghivom. Szatmár, 1903. deczember hó 16-án. Domahidy Sándor egyl. elnök. Tárgyak: Múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesitése. Miniszteri leiratok. A Gazdasági Egyesületek Országos Szövetsége által Darányi volt miniszterhez intézendő búcsú üdvözlésének aláirása. lDOd-ben rendezendő bika vásár fölötti határozat. Dohánybeváltási polgári biztos ajánlása. A méhészeti szakosztály megalakulásának tudomásul vétele. Folyó ügyek. Á tanítóképzés az agrárizmus szemüvegén. „Néptanító1', „népnevelő“ ! Mily magasztos hivatást jelöl e fogalom! Taaitani, nevelni, vezetni a népet, mely a nemzeti vérkeringésnek fölfrisitő anyaga, telve életujitó elemekkel, mely kincsesháza édes anyanyelvűnknek, mely védőket ad a hazának, népdalt a költészetnek, erkölcsöt a közéletnek; tanítani, nevelni a magyar népet, melynél munkásabb, emberség- tudöbb, logikusabb és becsületesebb parasztja nincsen a földkerekének. Minő magasztos és fontos hivatás ez! Sajnos, e hivatás magasztosságával nincsen arányban és Összhangban a tanítóképzés mai rendszere. Jól értsük meg, nem a tanítóképzőket akarjuk kritizálni, hanem a tanítóképzés rendszerét, finnek a rendszernek sarkpontja a pedantéria, a tudományos színezet, a schulmeisterség. Ennek a rendszernek a következménye, hogy a tanítóképzőkben nem veszik észre, hogy Magyarország földművelő ország. Erőnek erejével a tudománynak nevelik a tanítókat, ezek pedig a népet. Sok falusi iskolában tapasztaltuk, hogy a kutya helyett sakált, birka helyett lámát, ló helyett zebrát mutogat a fali táblákon a tanitó ur. Búzáról, zabról, tengeriről, tanítani nem tudomány, de, hogy hol terem az ópium, a pandánusz és kakaó, ezt már muszáj tudni a paraszt gyereknek. A képzőben nagyon jól megtanulta a tanító ur, hogyan kell a gyerekek fejébe beverni a főnevek és névmások ragozását s az ik-es és iktelen igék hajlitását; ellenben arról nem győzték meg, hogy egy országban, mely a földművelésből él, a népiskolai oktatásnak természetes alapja a gazdasági ismeretszerzés. Ne mondja senki azt, hogy ez fölösleges, hogy a gyerek majd megtanulja az apjától, hogy a kecske nem szarvasmarha, és, hogy mint kell a földet mivelni. Aki ismeri, hogy mily primtiv a földművelés módja nálunk a parasztbirtokon még ma is, az igazat fog nekünk adni abban, hogy nálunk nem arra van szükség, hogy a gyerekek apáiktól
