Gazdák Lapja, 1903. december (2. évfolyam, 49–52. szám)
1903-12-04 / 49. szám
Nem is olyan nehéz azt megérteni, hogy nyers termelésünk s iparunk fejlődése egymást valóban feltételezi munkásviszonyaink, de meg szegénységünk is korlátoznak abban, hogy nagyobb költséggel, több munkáskéz lelhasz- nálásával jövedelmesebb termelési ágakat karoljunk fel, a gép munka pedig még a kézi munkánál is drágább, vagy tökéletlen; állat- állományunk csekély értékű, sőt a nép kezében levő jószág minősége siralmas, igy az állattartás nem jövedelmez, következésképen talajunk erejét fenttartani nem bírjuk. Ha jövedelmezőbb termelési ágakat fel nem karolhatunk, vetünk répát takarmánynak, a czirok kézi munkáját tengeri kapálásra fordítjuk, kenderünket képesek vagyunk magunk házi iparilag feldolgozni, szóval csak a saját szükségletünkre termelünk, igy nincs meg az ösztön a gazdában, hogy iparvállalatok alakulását segítse elő, tehát nem veszi fel a nyers anyag biztosításának kényelmetlenségét s igy jutottunk oda, hogy a dédelgetett iparvállalatok nem alakulhatnak, amelyik pedig óriási támogatással alakul, az is küzd a nyers anyag hiányával és minőségével. Az utóbbi évek gondolkodó elméi belátták immár a hibát s az elhanyagolt gazdasági ágat k.zdik felkarolni. De mennyi munka, küzdelem és pénz kell ahhoz, hogy annyi idő mulasztását egyszerre pótolhassuk! — Pedig mentül előbb pótoljuk azt, annál hamarább köszörültük ki a csorbát, annál elébb egészíthetjük ki iparunk hiányait s annál hamarabb gyümölcsöztetjük a ma gyümölcsözetlenül fekvő eddigi áldozatokat. Hogy az eddig dédelgetett tényezők féltékenyen látják, hogy ma az eddig mostoha mezőgazdaság érdekei lépnek előtérbe, azt nem csodáljuk; pedig ennek ép azok érdekében kell igy lennie s hisszük is, hogy minden helytelen gáncs daczára, a megkezdett utón haladunk tovább. Ha azonban mielőbb eredményhez akarunk jutni, ne maradjunk tovább a kisérlete- zésnól, hanem kezdjünk egyszer már számba- vehető áldozatot hozni nem az iparnak, hanem annak a szegény elhagyott mezőgazdaságnak ! P. A rostaaljak takarmányozásáról. Általános szokásban van a különböző rostaaljakat aszerint értékesíteni, amint egyes kulti- vált növények magvaihoz hasonlító gyommagvak nagyobb mennyiségben fordulnak bennük elő. így a vadbükkönyben gazdag rostaaljak a bükköny hamisítására, a repcze és mustármagvakban bövelkedők megőrölve repczepogácsákba kevertetnek, a lóhere rostaaljak majd mint alsóbbrendű vetőmagvak jönnek forgalomba, majd pedig fümagkeverókekbe vegyíthetnek. — Legnagyobb részük azonban megőrölve a különböző korpák és takarmánylisztek hamisítására esz felhasználva. Ezen utóbbi hamisítási eljárás arra indította a kísérleti állomásokat, hogy ezen különböző rostaaljak takarmány értékét, az állatokra való káros vagy hasznos voltát tanulmányozzák. Ezen kísérletek azon eredményre vezettek, hogyha csak a rohaaljak mérges gyommagvakkal, milyenek pl. a szédítő vadócz (Lolium temulentum), csormolya fintor i Melamphyrum arvense), anyarozs stb. keverve nincsennek, igen gyakran teljesen jó erötakar- mányt adnak. Jelen közleményben a vadbükkönyt és konkolyt tartalmazó rostaaljakról lesz szó. Vadbükkönyt bátran etethetünk hízó- ökrökkel és fejőstehenekkel, sőt utóbbiak rendszerint hálásabbak iránta, mint a hízók. A tehenek szívesen esznek 2—3 kg. vadbükkönyt fejenkint s naponta s ez úgy hat a tejelválasztásra, hogy a tej mennyiségét szaporítja, mig ellenben a tej százalékos zsírtartalmát némileg csökkenti, ami igen természetes is, mert más tejszaporitó takarmányok, mint pl. a zöldtakarmány s a répa is igy hatnak rá. De azért a vadbükkönynyel tartott tehenek tejéből mégis több vajat nyerünk, mint másokéból, mert a vadbükköny nem csökkenti annyira a tej százalékos zsírtartalmát, mint a mennyiben a mennyiséget szaporítja. A sok vadbükkönynyel tartott tehenek vaja azonban kissé kemény és morzsás, amiből az következik, hogy vajtermelósre alapított tehenészetekben nem tanácsos a vadbükkönyt kizárólagosan abrakul használni, ámbár másrészt teljesen mellőznünk sem kell ezt. A konkoly már kevésbbé alkalmas szarvas- marha takarmányozására és nagy vigyázatot igényel, de sertésekkel már inkább etethető. A lóval bátran etethetünk vadbükkönyt, sőt midőn a lovak nehéz munkaidőben több fehérjét kívánnak, mint máskor, a bükkönydara hathatósabban támogatja munkaképességüket, mint a zab. Etetés azonban csak mérsékelten (0 5—1 kg. naponta) történhet, mert a bükköny nehezen emészthető s azonfelül szembetűnően hizlalja s izzasztja a lovat. Ezért nem is czél- szerü heverő, vagy könnyű munkát végző lovakkal vadbükkönyt etetni. A sertés kevésbbé szereti a vadbükkönyt, mint a ló, de mérsékel- adagban a kellő elővigyázat mellett azzal is
