Források és ritkaságok a Győri színjátszás történetéből a 17. század elejétől 1849-ig I. - Városi Levéltári Füzetek 9/2007 (Győr, 2007)

Győr színjátszása a kezdetektől a reformkor végéig

után, és tartották a magyar klasszicista színházépületek egyik követendő példájának. A belső tér kiképzése is tartotta ezt a színvonalat. A nézőtér kék-fehér alaptónusú berendezéseit ezüstös díszítéssel látták el, a színpadteret elválasztó előfüggönyön pedig Győr városát ábrázolták. Egy ismert bécsi tervező, Joachimovitz műhelyéből került ki ez a művészi alkotás, a megújult színházi díszletekkel együtt. A befogadóképesség is növekedett, közel 600 néző számára biztosítva kényelmesebb ülőhelyeket. Az emeletekre vezető lépcsőket és a színház teljes faszerkezetét is kicserélték, az eddigi 6 páholyt 17 váltotta fel. Ezt az átalakítást teljes elismerés fogadta a városatyák és a polgárok körében is. Idézve az egykori beszámolóból; „... a várakozásnál előbb, a mostani szellemkor hozta ízlet és a város lakosainak egész a tökéletes megelégedéséig ". A későbbi korokban ehhez hasonló fejlesztést már nem élt át a színház, érintetlenül hagyva ezzel a kis klasszicista színházépület ékszerdoboz-jellegét, pedig azt a szigetet gyakran elöntő árvizek sem kímélték, és a 19. század második felétől rohamosan növekedett a város lakossága is, nagyobb épületet igényelve. Több kisebb tatarozást átélt ugyan a teátrum, de egészen az 1927-ben történt bezárásáig, majd lebontásáig hűen szolgálta a város színészetét. A korabeli színpadok színjátéktípusai, műfaji változatosságuk Mielőtt folytatnánk a Győrött színpadra lépő német, és a 19. század elejétől már magyar teátristákkal is bővülő színjátszás főbb eseményeinek ismertetését, nem érdektelen, hogy a korszak jellemzőbb, mára már viszont feledésbe merült színjátéktípusairól is adjunk összegzést. Annál is inkább, mert ezt követően gyakran jelennek meg a társulatokkal kapcsolatban ezek a korabeli műfaj meghatározások, és a forrásközlésben is számtalanszor találkozhatunk ezekkel a műfajokkal. A kezdeti, klasszikus műfajokat képviselő szerzőkkel - Gotthold Ephraim Lessing, Friedrich Johann Christoph Schiller, Pedro Calderon de la Barca, Félix Lope de Vega, William Shakespeare, Carlo Goldoni és Johann Wolfgang von Goethe - együtt darabjaik is fokozatosan háttérbe szorultak és csak bizonyos réteget jelentettek a társulatok műsorrendjében. Ennek oka részint a napóleoni háborúkat követő cenzúra tevékenysége, másrészt pedig egyre inkább a könnyedebb műfajokra volt kíváncsi a közönség, a repertoár és a műsorpolitika-diktáló császárvárosi színpadok hatására a klasszikus műfajok helyére a bécsi népies színmüvek és paródiák kerültek. Ellepték a korabeli játékszíneket a nagy divatnak örvendő „lokalizált polgári színművek" is, azaz a lovagi és a tündér bohózatok, valamint az ún. érzékenyjátékok és a korai népszínmüvek. Azokat a 18. században kialakult műfajokat értjük ez alatt, amelyek népszerűségük folytán repertoárteremtők voltak a Birodalom többi városában, ugyanakkor a később kialakult és klasszikussá fejlődött egyes játéktípusok alapjait jelentették. Mára már többségükkel nem találkozhat a színházszerető érdeklődő. Szembetü-