Bana József: A lövöldöző „Levélhordozó”. Jegyzetek Győr történetének lapjaihoz - Városi Levéltári Füzetek 3/2001 (Győr, 2001)
XII. Győri vegyes
Már a haza bölcse sem értette Piros-fehér-zöld kárpótlás 1848. március 15-e után egy csendes hétköznapon megalakult az első magyar felelős minisztérium. Ezután egy nagy fordulat következett be nemzetünk életében. Elindultak az ilyen forradalmi időkben szokványos kárpótlási ügyek. A haza bölcse, Deák Ferenc igazságügy-miniszter az ország állapotának ismeretében az egyébként teljesen megalapozott kárpótlási kérelmeket nagy bölcsen elutasította. Sőt, a Kárpótlási Hivatal felállítását nem kezdeményezte, majd ezt követőleg létre sem hozta azt. íme az elutasító levél, mely két győri károsult negyven évvel korábbi súlyos kára ügyében keletkezett: „Az igazságügyi miniszter Győr Vármegye Közönségének. Kis János és Kis Éva kebelbéli győrújvárosi lakosoknak abbéli folyamodása tárgyában, miszerint atyjoknak 1809. esztendőben a Francziák által Győr városa ostromlásakor zabbal terhelt hajója elsűlyestéséből szenvedett kár tekintetében, illő kárpótlásért avagy valami pénzsegélyért esedeznek, m. e. Pünkösd hó 7-kén 1958. és f. e. böjtelő hó 14 kén 506. sza. kelt tudósításuk folytán, az illető irományok visszaküldése mellett önöket ezennel: hogy folyamodók kérelmének a jelen idő viszonyokat tekintve, hely nem adatván, őket ide csatolt esdezményőket is kézbesítve, ehhez képest utasítsák. Kelt Budapesten Május 24-én 848 Igazságügyi miniszter Deák Ferenc " * * * A kárpótlási hivatal válasza Kis János és Kis Éva 1991-ben beadott kárpótlási kérelmére. „ Tisztelt Kis János és Kis Éva! Sajnálattal kell közölnünk, hogy kérelmüket a jelenlegi kárpótlási törvény alapján kénytelenek vagyunk elutasítani. A hamarosan hatályba lépő második kárpótlási törvény is csak 1938-ig visszamenőleg intézkedik. Kérjük, hogy ennek ellenére ne csüggedjenek, hiszen valószínűleg az ötödik kárpótlási törvény már Hadik András 1757-es berlini kártételéig fog visszamenni. Igy mód nyílik arra, hogy kérelmüket teljesítsük. Addig eldöntésre vár, hogy mint vállalkozás után jár a kárpótlás, avagy az elsüllyesztett zabbal terhelt hajóért kapnak kárpótlási jegyeket. Tisztázandó a hajó nagysága, kora, típusa, gyártási száma, valamint a zab mennyisége és minősége. Ajánlólevél beszerzését nem tartjuk szükségesnek. Nincs értelme Kehidára írni Deák Ferenchez. O szegény már az Első Nagy Kárpótlási Tör-