Győr Története a kezdetektől napjainkig. Tanulmányok - Városi Levéltári Füzetek 1/1997 (Győr, 1997)

TIMAFFY LÁSZLÓ: Szemelvények Győr néprajzából

Timaffy László Szemelvények Győr néprajzából A Duna, Rába és Rábca partján mindenütt kikötöttek a hajómalmok. Szent József napjától Szent András napjáig éjjel-nappal dolgoztak. Zakatolásuk a városba is behallatszott, ez szinte hozzátartozott a környezethez és a hangulathoz. Tudjuk, hogy Győr, Ásvány és Vének — tehát a Szigetköz alsó szakaszában — a XIX. század közepén a folyók partján még több mint száz malom dolgozott. Miért tudott ennyi molnár megélni a városban? Azért, mert nagyon híresek voltak ezek a malmok és molnáraik. Nemcsak a környékbeli gazdák jöttek és őröltettek, hanem Sopron és Veszprém megyéből is idehordták aratás után szekereken a gabonájukat, és itt aztán szétosztották a molnárok között. Minden molnárgazdának volt egy nyila, azaz egy fadugó, amire rá volt írva a monogramja. Minden gazda akinek megvolt a maga molnárja, akivel évenként őrletni szokott, az odament egyenesen. De a messziről jövők, akiknek nem volt kimondott molnármesterük, azok kalapból kihúzták, kinyilazták, melyik malomhoz menjenek. Az őrlés a hajómalomban folyt. A hajómalom két hajóból állott, a víz belső oldalán állt a völgyhajó, a parthoz közel pedig a házhajó. Azért is hívják annak, mert a malombódé is ezen volt rajta. A két hajó között egy nagy tengely tartotta a hatalmas kereket, a lapátkereket, amibe a víz belekapaszkodott és hajtotta. A nagy kerék nagyon ügyes szerkezettel, áttételekkel hajtotta a legkisebb kerekeket is, a malom őrlőkerekeit. Sokszor egy hétig is várni kellett a vízparton, mire sor került a gazdákra. De szívesen vártak, mert kedélyesen telt a várakozás. A messzi falvakból a zsákok mellé egy kis oldalast, sonkát, borocskát is fölraktak, és bizony mondják az öreg véneki vagy ásványi molnárok, éjfélig is szólt a nóta a vízparton a szép nyári, aratás utáni időszakban, míg rájuk került a sor. Persze a molnárok is gondoskodtak a kuncsaftjaikról. Híres volt az itteni molnárgombóc. A molnárlegények gombócot főztek, és ezzel etették, kínálták az őrletőket. Mondják, régi igazság volt, hogy minden jóravaló molnárlegénynek volt a közeli falvakban tejfölös menyecskéje, akivel egy kis jó szóért, pusziért tejfölt lehetett lisztért cserélni. Ebből főzték a kitűnő molnárgombócot, amit tejföllel öntöttek „nyakon". Kitűnő étel volt, az őrletők napokig is szívesen fogyasztották. Miért voltak ezek a malmok ilyen híresek? Először azért, mert hétféle finomságú lisztet tudtak őrölni. Csak nullás lisztből volt háromféle. A másik előnyük az volt, hogy nem olyan ömlesztett lisztet adtak a gazdáknak vissza, mint amit ma a boltokban kapunk, (senki sem tudja, hol termett,