Győr Története a kezdetektől napjainkig. Tanulmányok - Városi Levéltári Füzetek 1/1997 (Győr, 1997)

HORVÁTH JÓZSEF: A győri polgárok a végrendeletek tükrében

Nagyon izgalmasak az újraházasodási szokások. Ezzel kapcsolatban csak utalni szeretnék arra, hogy olyan esetekben, amikor megvan a férj és a feleség végrendelete is, összevetve a kettőt, pontosítható, hogy az elhalt házastárs halála után mennyi idővel történhetett körülbelül az újraházasodás. Általában az tűnik ki, hogy nagyon hamar. Több olyan esetünk is van, ahol az egyik fél testamentumtétele után másfél évvel az özvegye már egy új házasságban teszi a testamentumot. Az esetek többségében valószínűleg a kiskorú gyermekekről való gondoskodás szükségessége motiválta a gyors újraházasodást. Érdemes egy pillantást vetni arra, milyen kapcsolatban voltak egymással a házastársak társadalmi, nemzetiségi, felekezeti hovatartozás szempontjából. Az utóbbiról csak annyit, hogy a végrendelkezők nem nyilatkoztak arról, milyen felekezethez tartoznak. Ez megint törvénybe ütköző volt, ha országosan nézzük, de Győrött senki sem kérte rajtuk számon. Ennek az lehetett az oka, hogy Győrött a protestánsoknak nem volt szabad vallásgyakorlata, ezért aztán nem is nagyon vallották be, hogy protestánsok. Viszont végrendeletük nyelvezetéből, kegyes hagyományaikból ez esetenként valamennyire kideríthető. De ők is ugyanúgy hagynak a káptalannak, esetleg még katolikus templom számára is. Tárkány Szűcs Ernő lélekváltságnak nevezi ezt a jelenséget, amikor a protestáns testáló a katolikusok számára is tesz hagyományt. A fentiek miatt viszonylag nehezen deríthető ki, de néhány esetben gyanítható, hogy ők is összetartottak házasodás szempontjából. Van például 1624-ből egy Miklós János nevű végrendelkező, akinek a testamentuma tipikusan protestáns hangvételű, a lánya pedig Dániel prédikátorné, tehát valószínű, hogy a házasodási kapcsolatokra utal ez az adat. Az, hogy az iparosok összetartottak ilyen szempontból, meglehetősen köztudott. Számos adatunk van erre: például egy 1606-ban testáló asszony, aki Szabó Márton özvegye, korábban Szabó Miklós felesége volt; vagy 1646-ban Szijjártó György házastársa Szijjártó Antal leányaként mutatkozik be, — tehát összetartottak az azonos iparághoz tartozók. Nemzetiségi szempontból főként a németeknél figyelhető meg az első időszakban bizonyos összetartás a házasodási kapcsolatokban, de az 1630-as évekre már ez is lazul, kezdenek ők is beházasodni magyar családokba. Az olaszoknál vagy a horvátoknál, akik sokkal kisebb számban voltak jelen, ez a különállás ilyen határozottan nem figyelhető meg: ők meglehetősen figyelmen kívül hagyták a nemzetiségi hovatartozást, és ha úgy kívánta az anyagi érdek, akkor magyarokkal is házasodtak. Jó példa erre egy Virgilio Beccaria nevű olasz, aki az 1590-es években kerül Győrbe egyszerű kereskedőként: itt vagyont szerez, aztán elveszi Torkos Ilonát,