Győr Története a kezdetektől napjainkig. Tanulmányok - Városi Levéltári Füzetek 1/1997 (Győr, 1997)

TOMKA PÉTER: Györ a régészeti ásatások tükrében a kezdetektől a középkorig

Ehhez az úthoz csatlakozott épp Arrabona előtt az az út, ami az ún. Borostyán útból Savariánál (Szombathely) ágazott ki és Mursella érintésével (Árpás-Dombiföld) érte el térségünket. A csomópont nyilvánvaló magyarázata az, hogy itt kellett lennie egy átkelőhelynek a Barbaricum felé. Számolhatunk egy harmadik útvonallal is, ami - kis csalással - Keszthely, azaz a Balaton nyugati vége felé vezetett. Azért mondom, hogy kis csalással, mert a pontos nyomvonalát és állomásait nem ismerjük, az ismert római kori útikönyvek (itinerariumok) nem említik. Ménfőcsanakon (megint Ménfőcsanak!) valószínűleg azt az elágazást találtuk meg, ahol ez a belső, átlós út elhagyja a Briegtio-Arrabona-Mursella-Savaria utat. Az elágazásnál mérföldkövek álltak — öt darabot meg is találtunk az út menti árokba döntve. Három jól olvasható közülük, a 3. század elejéről származnak, Macrinus, Elagabalus és Philippus Arabs császárok uralkodása alatt állították fel őket, a római mérföldben megadott távolságot Brigetiotól számítva jelzik. Ez azért érdekes, mert Brigetio ebben a korban már másik tartományhoz tartozott (nem Pannónia Sitperiorhoz, hanem Pannónia Inferiorhoz). Ráadásul az arrabonai tábor a carnuntumi legio alá volt rendelve, nem a brigetioi alá. Mérföldköveink feliratai sem a katonai, sem a polgári igazgatásnak nem felelnek meg — de hát ittvannak. Ismét dacolnak a tények az elmélettel — ahogy az lenni szokott. Megoldandó probléma a római kor kutatóinak, majd ők megoldják. De menjünk tovább. Azzal, hogy polgári lakosság költözött az erődbe, annak katonai jelentősége jócskán csökkent. Amikor a hunok 433ban vagy 434-ben békés úton, szerződésszerűen megkapták a pannóniai tartományok nyugati felét is, itt tulajdonképpen már csak romokat találtak. Vegetált ugyan valamilyen későantik népesség a romok között, vegyesen a túlsó partról, a mai Szlovákia területéről beszivárgó szvébekkel együtt, amely a római komfortot fokozatosan feladta. Eleinte próbáltak még padlófűtést (fütőcsatornákat) építeni vályogból meg fából összetákolt épületeikben, aztán ezt is abbahagyták. Mire a hunok ideérnek, az erődfalak mögötti telep úgy néz ki, mint egy közönséges germán falu, a váralján megszűnik minden élet, temetőcsoportok keletkeznek az újraosztott telkeken. Semmi különbség nincs mondjuk az ugyanakkori dévényi szvéb nagy falu és az Arrabona egykori erődjében lakó népesség kulturális színvonala között. A hunok tehát nem égettek, nem ostromoltak, nem raboltak (nem is volt mit), hiszen szerződéssel jutottak a terület birtokába. Be se költöztek az ilyen romvárosokba, nem tetszett nekik, volt elég hely a széles mezőkön. A tágabb környéken megint csak volt valamilyen regionális központ (most az egyszer nem Csanakon), hiszen nem messze tőlünk található Pannónia egyik leggazdagabb hunkori leletének, a pannonhalmi leletnek a lelőhelye. Tu-