„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)
Lukácsi Zoltán: Napóleon a magyar katolikus prédikációkban
NAPÓLEON A MAGYAR KATOLIKUS PRÉDIKÁCIÓKBAN A felvilágosodás korának magyar prédikációirodalma az irodalomtörténet-irás alig feldolgozott területéhez tartozik. Míg a barokkig a prédikációt fontos irodalmi műfajként tartják számon, és ma is számos tanulmány foglalkozik vele,1 a 18-19. század fordulójának egyházi beszédei jobbára kívül esnek a vizsgálódások látóhatárán. Ennek több oka is van. Ettől a kortól fogva az irodalmárok figyelme egyre inkább a világi irodalom felé fordul. Az irodalom „laicizálódásá- nak" következtében az egyházi szerzőkre is csak akkor figyelnek fel, ha valamilyen világi témájú művel, regénnyel, költeménnyel, vagy tudományos munkássággal is büszkélkedhetnek. Ugyanakkor a szakirodalom egyértelműen megegyezik abban, hogy a kimagasló barokk egyházi szónoklat után ez az időszak hanyatló korszaknak tekinthető, s ez a megállapítás nem is alaptalan. A század- fordulós szónokok beszédei tartalmukat, stílusukat, kidolgozottságukat tekintve valóban elmaradnak Pázmány Péter (1570-1637) és Káldi György (1573-1634), de Csuzy Zsigmond (1660 k.-1729) és Szabó István (1695-1753) színvonalától is. Tanulmányozásuk azonban mégsem haszontalan, hiszen nemcsak a felvilágosodás eszméinek hatásait és ellenhatásait lehet jól megfigyelni bennük, hanem az egész korszak teljesebb megértését is szolgálják A felvilágosodás korának prédikációi — bár külsőségekben töretlenül viszik tovább a barokk gyakorlatot — tartalmukban sokban eltérnek a korábbi beszédektől. Megváltozik érveléstechnikájuk, kevesebb az érzelemre ható eszköz, inkább az értelemhez szólnak. Kerülik a legendás, bizonytalan forrásértékű hivatkozásokat. Megváltozik a beszédek polémikus éle: a protestantizmus helyett elsősorban azok az új eszmék válnak a hitvédelem okává, amelyek alapjaiban támadják a kinyilatkoztatást, a szentségeket, a vallást. És ezzel szoros összefüggésben a politikai utalások is megszaporodnak a prédikációkban. Míg a korábbi időkben a templomi beszédek csak elvétve tartalmaztak politikai utalásokat — s ha igen, akkor is csak általánosságokat (lamentáció a háború borzalmairól, az uralkodó dicsérete stb.) —, addig a felvilágosodás korában ezek száma ugrásszerűen megnőtt. Se szeri, se száma a napi politikai eseményekre való utalásoknak. Ráadásul a kemény, kritikus hangvétel is gyakori. Az egyházellenes intézkedéseket hozó politikusokra, uralkodókra, sokszor tesznek a szónokok nyíltan, vagy alig burkoltan elítélő megjegyzéseket. Sok mindenre történik utalás (Lengyelország felosztására, Görögország törökök általi elnyomására) de a politikai utalások túlnyomó többségét a francia forradalom és a napóleoni háborúk történései teszik ki. 1 LUKÁCSI ZOLTÁN 1 Néhány példa: Kecskeméti, 1998; Madas, 2002; Maczák, 2003; Bárczi, 2004. 75
