„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)
Lázár Balázs: A magyar nemesi felkelés 1809. évi szabályzatai
Franciák Magyarországon, 1809 kudarca nyomán felmerülő korszerűsítési igények sarkallták erre a császárnét és az Udvari Haditanácsot. A későbbiekben magas rangokban és beosztásokban szolgáló magyar hadvezérek, itt elsősorban Hadik András tábornagyra, a Haditanács elnökére gondolhatunk, sem ambicionálták a magyar szolgálati nyelv esetleges bevezetését. Mint a dinasztia hű katonái, előbbre valónak tartották a hadsereg nehezen megteremtett egységét és hatékonyságát a korszakban még meglehetősen artikulálatlan és homályos nemzeti céloknál. Azt sem felejthetjük el, hogy az országgyűlés, a megyei közigazgatás és a törvényszékek hivatalos nyelve sem a magyar volt, hanem egészen 1844-ig a latin. A magyar vezényleti-szolgálati nyelvre irányuló törekvések két alkalommal jelentkeztek komolyabb formában elsősorban a legénységi állományúak és az alacsonyabb rangú tisztek részéről. Elsőként 1742 folyamán, mikor a portális katonaságot, a nemesi vármegyék által kiállított felkelőket a Haditanács be kívánta integrálni a reguláris ezredekbe, több csapat fellázadt a „német ruha" és „német szó" ellen, de ezeket a tiltakozásokat gyorsan elnyomták. A másik epizód már a nemzeti ébredés időszakában, 1790-ben történt, amely már jóval nagyobb port vert fel és szereplői sem nekikeseredett hajdúk voltak. A Graven- huszárezred több tisztje, köztük gróf Festetich György alezredes és Laczkovics János kapitány az országgyűléshez fordult, hogy érje el a királynál, hogy a magyar ezredeket tartsák békeidőben Magyarországon, tisztjeik legyenek magyarok és a „szolgálat rendje és Parancsolás magyar nyelven folytattatnék". Kezdeményezésük egyetlen eredménye az volt, hogy mindketten egy rövid időre fogságba kerültek.3 A magyar szolgálati nyelv bevezetésére a hadsereg magyarországi kiegészítésű ezredéiben nem volt meg a szükséges politikai akarat sem a nemességben, sem a befolyásosabb magyar tábornokokban. Valószínűleg azért sem, mert a császári-királyi hadsereget a hazai közvélemény sokkal inkább tekintette a dinasztia fegyveres erejének, mintsem valamiféle nemzeti véderőnek. Az állandó hadseregen túl azonban a Magyar Szent Korona Országai rendelkezetek még egy középkori eredetű fegyveres erővel: a nemesek és egyéb kiváltságoltak felkelésével, azaz a generális exercitussal vagy insurrectioval. A nemesi felkelő sereg számára elképzelhetetlen volt a német nyelvű kiképzési- és szolgálati nyelv bevezetése. Igaz, maga a nemesi felkelés egészen 1809-ig soha nem is jutott el a szervezettség azon fokára, hogy ez a kérdés egyáltalán komolyan felmerülhetett volna. A forradalmi Franciaország, majd a Napóleon császár ellen vívott koalíciós háborúk során 1797-ben, 1801-ben és 1805-ben is fegyverbe hívták a nemesi felkelőket. Mindhárom alkalommal a felkelő ezredek nehézkesen álltak fel és a hosszas gyülekezés után már nem kerülhettek az ellenséggel tényleges harcérintkezésbe. Az inszurrekció az összeírások és egyéb hosszadalmas előkészüles Liptai, 1986.427. 64
