„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)
Hahner Péter: Európa 1809-ben
Halmer Péter: Európa 1809-ben volt hatékony, ehhez szükség lett volna a semleges államok aktív közreműködésére is. Az európai partvidék túlságosan kiterjedt volt ahhoz, hogy a napóleoni hatóságok vagy a szövetséges államok vámőrei sikeresen elzárják a csempészet útvonalait. Az előbbiek természetesen megvesztegethetőnek, az utóbbiak pedig meglehetősen kelletlennek bizonyultak. A nagyobb kikötővárosok kifejezetten lázongtak, amikor Napóleon egyre súlyosabb büntetéseket rótt ki a csempészekre. Amikor pedig egyes francia városok mentességet kaptak a tilalom alól, hogy bizonyos árucikkeket mégis behozathassanak, ezzel csak tovább mérgesedett a viszony a szövetségesekkel, akik kereskedői nem részesültek efféle kedvezményekben. A kontinentális blokád tehát sikertelen volt, költséges, és elidegenítette a rendszertől mind a szövetséges államokat, mind a francia partvidék lakosságát és a kereskedelmi oligarchiát. Az aspern-esslingi csata pedig kifejezetten felbátorította és tettekre késztette a brit kormányt is. Franciaországtól északra újabb front nyílt meg: a brit flotta júliusban 40 000 katonát tett partra a holland Walcheren-szigeten. A francia kormánytanács mintha megbénult volna Napóleon távollétében, egyedül Fouché rendőrminiszterben ébredt fel egykori konventbiztos énje: átvette a belügyminiszteri tárcát is, egymilliós nemzetőrség létrehozását javasolta, s Clarke hadügyminiszterrel szembeszállva ki is adja a felhívást az északi megyék prefektusainak. Még Marseille nemzetőrségét is riadóztatta a déli angol partraszállás veszélyére hivatkozva. Párizsban 30 000 fős nemzetőrséget állított fel, vezérkart nevezett ki, s a hadügyminiszter már azzal vádolta meg, hogy a császár újabb vereségére számítva hadsereget hoz létre önmagának. Ráadásul a császár előtt kegyvesztett Bernadotte marsallt küldte az északi hadsereghez. Amíg Ausztriában időzött, Napóleon kelletlenül elfogadta Fouché intézkedéseit, majd hazatérve gyorsan érvénytelenítette valamennyit.6 Fouché önálló fellépése azt a kérdést is felveti, mennyire számíthatott Napóleon birodalma központjának, Franciaországnak a támogatására. A társadalom ugyanis távolról sem állt egy emberként a császár mögött. Az elmúlt évek napóleoni intézkedései biztosították a prosperitást az északi és keleti országrészek, a gyárak és a búzatermelők számára, de hanyatlást jelentettek a déli és nyugati partvidéknek. Északon megindulhatott az ipari forradalom, a nyugati és déli partvidék egykor igen gazdag kikötővárosai viszont a kontinentális blokád miatt tönkrementek. Itt nagy volt az elégedetlenség, jobb- és baloldali összeesküvésekre is sor került. A császári kormányzat ráadásul 2-3 éve végleg szakított a forradalom utolsó hagyományaival is, és egyre autokratikusabbá vált. Csökkent a törvényhozó és az igazságszolgáltató hatalom befolyása, és megnövekedett a végrehajtásé. Napóleon 1807-ben felfüggesztette a tribunátus működését, a törvényhozó testület ülései pedig egyre ritkábbak lettek. Ugyanebben az évben egy törvény lehetővé 6 TULARD, 1998, Fayard. 235-242. o. 59
