„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)
Hahner Péter: Európa 1809-ben
HAHNER PETER EURÓPA 1809-BEN Napóleon császár 1809. május 15-én Bécsből kiáltványt intézett a magyar nemzethez, arra szólítva fel, hogy szakadjon el a Habsburg-háztól. Ezt a történelmi pillanatot az elmúlt 200 év során több történész és író is úgy idézte fel, mintha egy követésre méltó út, egy reális alternatíva nyílt volna meg a magyar nemesség előtt, mintha csatlakozhatott volna a forradalom császárának birodalmához, egy fejlettebb, sikeresebb politikai-társadalmi rendszerhez, de osztályérdekeire hallgatva nem tudta kihasználni ezt a lehetőséget. Mindenki tudja, hogy a Waterlooi vereségre csak hat év múlva kerül majd sor, s ezért úgy tűnhet, hogy 1809-ben a francia császár szilárd és erős birodalmához még érdemes lett volna csatlakozni. Az újabb kutatások tükrében azonban egészen más kép tárul elénk. Napóleon birodalma 1809-ben minden eresztékében recsegett-ropogott, s igen közel volt az összeomláshoz. A magyar nemesség 1809. évi álláspontját csak akkor értékelhetjük megfelelően, ha alaposabban megismerkedünk a korabeli nemzetközi helyzettel. Az alábbiakban azt szeretném röviden áttekinteni, milyen esélyei voltak Napóleonnak a győzelemre 1809 májusában és júniusában, wagrami győzelme előtt, amikor életében immár másodszor rendezte be főhadiszállását a schönbrunni palotában. Milyen állapotban volt Európa a magyarok számára közzétett kiáltvány megjelenése utáni másfél hónapban? Mi járhatott Napóleon fejében, amikor az esélyeit latolgatta? A legsúlyosabb problémája minden bizonnyal az volt, hogy az oly sokszor megalázott Ausztria ezúttal legyőzte őt május 21-22-én Aspern és Essling között. Ez volt a császár első jelentősebb veresége, a francia hadsereg 21 000 főt vesztett, s nem csak a császár, de főtisztjei sem bizonyultak sebezhetetlennek: Lannes marsall belehalt a sebesülésébe, Marbot tábornok a combjába, Oudinot a karjába, La Bédoyére a lábába kapott golyót. A franciák két nap alatt 18 000 embert veszítettek. Korábban Napóleon lepte meg ellenfeleit gyors hadmozdulataival — most viszont ő nem készült fel időben az ellenség támadására. Kiderült, hogy ellenfelei is képesek a gyors, határozott, kockázatokat is vállaló, napóleoni hadviselésre. Az osztrák hadsereg átvette a hadtestekbe való szerveződést, és a Landwehr-egységekkel is növelte létszámát. A döntést a megnövekedett erejű tüzérsége csikarta ki. A csata azonban nem döntötte el a hadjárat sorsát: Károly főherceg visszavonult, s várta az erősítéseket. Ha Napóleon áttekintette a délről érkező információkat, nem sok oka volt az optimizmusra. Eugene de Beauharnais itáliai alkirály, Napóleon mostohafia súlyos problémákkal küszködött: csak későbbi időpontra várta az osztrák János főherceg támadását, s most seregei hátrálni kényszerültek. Amikor pedig április 16-án Sacilénél szembeszálltak az osztrákokkal, vereséget szenvedtek. Napóleon 55
