„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)
Zachar József: Háború, háború, háború... 1792–1815
Franciák Magyarországon, 1809 rosz-svéd szövetségi szerződéshez június 27-én maga is csatlakozva, a hatodik franciaellenes koalíció tagja lett. Ez alkalommal a közvetített fegyverszünet augusztus 10-én történt lejártát követően két nappal maga üzent hadat a francia császárnak. Ezzel egyidőben a Habsburg-hadak Csehországból a Drezda és Liegnitz között felállított francia főerők ellen indultak, azonban az augusztus 26-27-i drezdai csatában vereséget szenvedtek, és visszavonulásra kényszerültek. Ezt a korábbi háborús tapasztalatok alapján a porosz, orosz és ausztriai uralkodó szeptember 9-i teplitzi újabb szerződése követte, amely a különbéke kötésének megakadályozását célozta. További, váltakozó sikerű ütközetek és támadómenetek után az azévi igazi összecsapást az 1813. október 16-19-i lipcsei többnapos erőpróba („a népek csatája") volt. Miként egész esztendőben, ezúttal is jelentős magyarországi kiállítású katonatömeg vett részt ebben, közülük legmagasabb beosztásban, hadtestparancsnokként gróf Gyulai Ignác táborszernagy szolgált. Az 1814-es franciaországi hadjárat szinte már csak utójátékot jelentett a Napóleon haderejének romjai elleni nemzetközi összefogással megvalósított háborúban. Ugyanis e hadműveletek megkezdésekor már csak elszórtan állomásoztak német, holland, olasz és francia felségterületeken korábbról ott rekedt francia csapatkötelékek. A császári-királyi hadak ugyanakkor már az előző hadjárati év végére kiérkeztek a Rajnához, sőt december végén megkezdték a benyomulást svájci és francia területekre, követve a visszavonuló franciákat. Miután sikerült őket összeszednie, I. Napóleon 1814 január végén sikertelen ellentámadást kezdeményezett előbb a porosz, majd a Habsburg-hadak ellen. Ezeket elhárítva, a végső győzelem érdekében ezzel egyidőben kötött újabb an- gol-orosz-porosz-osztrák megállapodás alapján a szövetségesek tovább nyomultak Párizs felé. A szórványos francia rajtaütéseket is elhárították, s már nem nyílt módja a franciák császárának, hogy megállítsa ellenségeit. Párizs kapitulált, a szövetségesek 1814. március 31-én bevonultak a francia fővárosba, I. Napóleon pedig április 6-án Fontainebleau-ban marsalljai nyomására fia, a zsengekorú gyermek, de születésekor „római király" címet kapott (II.) Napóleon, a későbbi reichstadti herceg javára lemondott önmaga építette császári trónjáról, sőt április 11-én száműzetését is tudomásul vette. A királyságot helyreállító Bourbon-házból trónra ült XVIII. Lajos néven Szaniszló Xavér pro- vence-i herceg, a kivégzett XVI. Lajos fivére és a nyomtalanul eltűnt trónörökös (XVII.) Lajos Károly nagybátyja, aki 1814. május 30-án aláírta a párizsi békét. Ez Franciaországot az 1792-es határok közé szorította. Ezzel a vazallus államok megszabadultak a francia gyámkodástól, Francia-Illíria is visszatérhetett a korábbi uralmi viszonyok közé az Ausztriai Császárságba, illetve Magyar Királyságba. Az eredeti uralkodók vagy utódaik mindenütt visszavették a hatalom gyakorlását. Az ezúttal a franciák császárával szembefordult svéd uralkodó jutalmul elnyerte az addig Dániához tartozó Norvégia feletti uralmat. (Miköz32
