„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)

Zachar József: Háború, háború, háború... 1792–1815

Franciák Magyarországon, 1809

zetgyűlésnek nyilvánították. Július 14-én pedig a hirhedett párizsi börtönépület, a királyi uralmi jelképnek tekintett Bastille (sarokbástya) megrohanása és lerombolása már a nép forradalmi elszántságát adta hírül. Erre a papi és nemesi rend augusztus 4-én lemondott előjogairól, majd a népfelség és a nemzetet illető főhatalom elvét kimondva, a törvényhozók augusztus 24-én nyilatkozatot bocsátottak ki az emberi és polgári jogokról. Bár a francia változások törvénybe foglalása nehézkesen ment, és egészen 1791 őszéig eltartott, az ottani fejleményeket a bécsi udvar sem hagyhatta figyelmen kívül. Sőt ezek arra indították, hogy a fényes keleti hadi diadal, Belgrádnak (azaz Nándorfehérvárnak) az Oszmán uralom alóli 1789. október 9-i elhódítása ellenére figyelmét a császári birodalom nyugati végvidékére fordítsa.

Nem csupán az történt, hogy a nagyhatalmi ellenfelet jelentő Porosz Királyság uralkodója, II. (Hohenzollern) Frigyes Vilmos 1790. január 31-én formális szövetséget kötött II. József háborús ellenfelével, az Oszmán Birodalomban újonnan hatalomra lépett III. Szelim szultánnal. Ezzel egyidőben a francia forradalmi hatásra bekövetkezett és 1788 októbere óta egyre erőteljesebben jelentkező helyi mozgolódás egyenesen veszélybe sodorta az Osztrák- Németalföldön érvényesített császári hatalom létét. Ennek látványos megnyilatkozásaként 1789. december 11-én a császári-királyi hadak kiürítették Brüsszelt, a helytartósági székvárost, a helyi rendek pedig 1790. január 10-én kimondták az általuk lakott területeknek (Flandria, Brabant, Hennegau, Namur, Limburg, Luxemburg) a császártól való elszakadását és (ezeknek egyesülésével) Belgium néven bekövetkező önálló állammá alakulásukat.

Mindez oda vezetett, hogy már az 1790. július 27-én megkötött reichenbachi egyezménnyel a Habsburg Birodalom is csatlakozni kényszerült az Egyesült (Angol-Skót) Királyság, az (önállósult Belgium nélküli) Egyesült Németalföldi Tartományok, a Porosz Királyság és a Lengyel Királyság-Litván Nagyfejedelemség megállapodásához, amely oroszellenes éllel az Oszmán Birodalom területi épségének fenntartására irányult, amikor kimondta a korábbi állapot (status quo ante) érvényességét. Ezt rövidesen a császárnak az utolsó török háborújában kötött 1790. szeptember 29-i fegyverszünete követte, és megkezdődtek a béketárgyalások. Mindenesetre ez, miként az 1791. augusztus 4-én megkötött szisztovói béke, csak a már 1790. március 14-én utódként hatalomra lépett új császár és 1790. november 15. óta immár ismét törvényesen uralkodó koronás magyar király, Habsburg-Lotharingiai II. Lipót (II. József legidősebb öccse, addigi toszkánai nagyherceg) nevéhez kapcsolódott. Ugyanígy ő kényszerült már 1790. december 10-én csatlakozni a belga függetlenségnek az angol, porosz és (németalföldi) holland hatalom részéről történt garantálásához. A német-római császári és magyar királyi méltóság tartós egybekapcsolódásából fakadóan az előre látható további háborúkból sem maradhatott ki a magyarság.

16