„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)
Tóth Péter: Borsod vármegye az 1809. évi inszurrekcióbán
TÓTH PÉTER BORSOD VÁRMEGYE AZ 1809. ÉVI INSZURREKCIÓBÁN „lls sont braves, mais ils ne sont pás encore dressées." Marie-Frangois Auguste de Caffarelli Az utolsó nemesi felkelésnek a szinte kezdetektől tapasztalható negatív megítélése a történészek érdeklődését sem igazán keltette fel az események iránt; az egyetlen, a centenárium alkalmával megjelent nagyobb munkát1 leszámítva kisebb közleményekkel1 2 is csak elvétve találkozunk. Pedig a kompakt és a megyei levéltárakban általában gondosan meg is őrzött iratanyag egyedülálló bepillantást enged a korszak vármegyei életébe, a nemesség különböző rétegeinek a viszonyaiba, s egyáltalán, ennek a színes időszaknak a mindennapjaiba is. Az alábbi tanulmánnyal az a célom, hogy bemutassam Borsod vármegye szerepét az 1809. évi inszurrekcióbán, leginkább annak előkészületeiben. Ezt a szerepet az teszi különösen érdekessé, hogy a 18-19. század fordulóján Borsod vármegyében lakott a legtöbb nemes mind a tényleges számukat, mind pedig a társadalmon belüli arányukat tekintve.3 Ráadásul ezeknek a nemeseknek a túlnyomó többsége birtoktalan volt és még tartozékokkal rendelkező taksás jobbágytelek is csak keveseknek jutott közülük. Igen sok kisnemes élt különféle mesterségek gyakorlásából, illetve szőlőművelésből. Feltűnő továbbá, hogy milyen nagy számban laktak ezek a kisnemesek a megye mezővárosaiban: Mező- csáton a lakosság 40%-a, Miskolcon, Sajószentpéteren és Mezőkeresztesen pedig körülbelül a 30%-a volt. nemes. Ez a tény egyébként sajátos igazgatási-önkormányzati viszonyokat is eredményezett ezekben az oppidumokban. A történeti Borsod vármegyének tehát nagy létszámú felkelő sereget kellett kiállítania, s inszurgensei nem a maguk költségén vonultak ki: mindez pedig különösen nagy feladatokat rótt a vármegyére. Tanulmányomban azt mutatom be vázlatosan, hogy hogyan tett eleget a vármegye ennek a feladatnak? Emellett arra is szeretném felhívni a tanulmánnyal a figyelmet, hogy az ebbe a vizsgálat1 R. Kiss, 1909. 2 Ezek közül talán DONGÓ GYÁRFÁS Gézának az Adalékok Zemplén vármegye történetéhez című folyóiratban megjelent írásait érdemes kiemelni, így például A zempléni nemes hadak 1809-ben című, Sátoraljaújhelyen, 1909-ben, tehát ugyancsak a centenárium alkalmából született írást. Ami a modern kutatásokat illeti, a Veszprémben, 1989. június 13-án és 14-én tartott emlékkonferencia egyes előadásait kell kiemelni (VÍZI, 1992; Bene, 1992.) 3 A II. József-féle népszámlálás szerint Borsod vármegyében 67133 felnőtt férfiből 10 207 a nemes, ami 15%-ot jelent. Zala vármegyében 115 799-ből 7977, Vas vármegyében pedig 110 250-ből 7447; azaz mindkét megyében kb. 7%. Gömör vármegyében 55 385 férfi közül 4 430 (8%), Szatmár vármegyében 69 683 férfi közül 9 304 (13,4%) volt nemes: ez az utóbbi megye közelítette meg tehát a legjobban Borsodot. Dányi-Dávid, 1960. (A hivatkozott vármegyéknél és mezővárosoknál.) 163
