„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)
Soós Péter: „A legtökéletesebb lőfegyver" - a napóleoni korszak gyalogsági puskái
Franciák Magyarországon, 1809 kákát milliós nagyságrendben állították elő, használatukra milliós tömegeket képeztek ki, és szintén milliók félték tüzűket.5 Közelebbről nézve a napóleoni korszak gyalogsági puskáit — jellemzőiket tekintve — öt alapvető szempont alapján tudjuk őket tematikailag besorolni: (1.) fekete lőporral működő, (2.) elöltöltő, (3.) simacsövű, (4.) franciakovás elsütőszerkezettel működtethető és (5.) szuronnyal ellátható kézi lőfegyverek. E jellemzőikben az Európa más és más hadseregeiben alkalmazott gyalogsági puskák kivétel nélkül megegyeztek. Szükségszerűen nem csak jellemzőikben hasonlítottak ezek a fegyverek, hanem méreteikben és formájukban is komoly hasonlóságokat mutattak.6 1. A fenti öt tényező közül az egyik legalapvetőbb tétel a lőpor — mint a lövedéket mozgásba hozó anyag — alkalmazása. A lőporok minőségén, főbb tulajdonságain a 18. század végére még az egyre gyorsuló ütemben kibontakozó ipari forradalom sem tudott javítani, vagy akár csak jelentősebb mértékben változtatni, egészen a nitro-cellulóz alapú lőgyapot 1846. évi feltalálásáig.7 A salétrom főzésének, a kén lepárlásának, finomításának, és a faszén előállításának ekkorra már évszázadok óta jól bevált módszerei voltak, akárcsak a pontos keverési arány meghatározásának. A katonai célra készített lőporok ugyanolyan központilag kiadott szabvány alapján készültek, mint a lőfegyverek, ellenőrzésük pedig a hadiellátásért felelős kormányzati szervek egyik fontos feladata volt. A különböző államok hadseregeinek lőporai — vagy akár csak az egyes lövészek által használt puskaporok között — nem csak az eltérő receptek alkalmazása miatt adódhatott különbség.8 A szemcsenagyság és a granulálás minősége is okozhatott eltéréseket, minél nagyobb ugyanis egy lőporszemcse, annál nehezebben, lassabban ég el. Természetesen hosszasan lehetne sorolni, hogy milyen egyéb tényezők befolyásolják még a puskapor égési és gázfejlesztési tulajdonsá5 A korszak gyalogsági puskáinak elnevezése területenként változó. Az angolszász szakterminológiában a 19. század közepéig minden simacsövű puskafélére — a 16. században a kanócos fegyvereknél meghonosult — muskéta elnevezést használták. A német szakirodalomban használatos flinta elnevezés a tűzkő német nevéből ered (Flintstein, Flintenstein). ERICH, 1990, 25.; CSILLAG, 1965. 29. 6 Jó példa erre a hasonlóságra a — későbbiek során részletesebben is leírásra kerülő — francia és osztrák puskák, amelyeket csak közelebbről — az apróbb eltérések és feliratok alapján — lehet megkülönböztetni (1. kép). 7 Csillag, 1965.95. 8 Egy svájci vegyészmérnök, Ulrich Bretscher — aki már 25 éve foglalkozik lőporkutatással — hosszas kísérletezés alapján megállapította, hogy a lőporok keverési arányában akár igen nagy tűréshatár is lehetséges. Az általánosan elfogadott és optimálisnak tartott, % rész salétromból, 1/8 rész kénből és 1/8 rész szénből álló recepttől eltérve tucatnyi mintát elemzett. Több száz leadott lövés próbája alapján megállapította, hogy 100 rész salétrom felhasználásával a szén 10-25 rész közötti, a kén 4-24 rész közötti arányának változtatása mellett a csőtorkolati energia nagyjából — csak mintegy — 10-30 Joule-lal változik. Ulrich Bretscher's Black Powder Page: http://www.musketeer.ch/blackpowder/recipe.html [a letöltés ideje: 2010 augusztusa]. 132
