„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)
Soós István: József nádor és a győri csata
Franciák Magyarországon, 1809 nek a magatartását öccséhez hasonlóan ő is élesen bírálta: „[...] sajnos azt kell mondanom, hogy az inszurrekciós lovasság viselkedésével nem voltam megelégedve, mivel az ellenség első támadására a szárnya ellen nagyobbrészt szétszóródott, és ez által az ellenségnek utat nyitott a győzelemhez. A gyakorlatlanság és a harci tapasztalat hiánya, majd a gonosz példa azokat az embereket, akik tegnap még egyenként és tegnapelőtt csapatban is bátran cselekedtek, menti. Az Ott-huszárok voltak az elsők, akik szétszóródtak és megfutottak, és azután követte őket az inszurrekció legnagyobb része. Mindent megtettem azért, hogy őket összeszedjem, adjutánsaimmal és ordonáncaimmal kétszer is egybetereltem, és részben állásba vezettem őket, de alighogy ismét elkezdődött az ágyúzás, azonnal újból szétfutottak és végül már nem volt lehetséges, egy pár ezredet kivéve, amelyek rendben maradtak, őket egyben tartani".52 Ami az inszurgensek menekülését illeti, az különböző volt. Többeknek a rendje valóban felbomlott, mások pedig valóban rendezetlenül kisebb-nagyobb távolságra megszaladtak. A nádor önkritikusan elismerte azt is, hogy bizonyos csapategységeket csak Komáromban lehetett újra összeszedni, de közülük számosakat ismételten harcba lehetett állítani. Az Alvinczy József táborszernagy által főleg Budán elfogott menekültek pedig olyan alakulatok tagjai voltak, amelyek nem is vettek részt az ütközetben, és a menekülőkkel találkozva szaladtak meg.53 A nádor 1809. december 12-én kézhez kapta a királynak az inszurrekció feloszlatásáról szóló parancsát. Erről december 18-án értesítette a megyéket.54 Leiratában ismételten védelmébe vette a nemesi felkelést, illetve a győri/ kismegyeri csatában tanúsított viselkedését. Hangsúlyozta, hogy a felkelő sereg tagjai az ellátási nehézségek, a felkészületlenség ellenére „erős karjaikat a Hazához közelgető veszedelmeknek Hazafiul elszánással ellen szegezték". Az inszurrekció főparancsnokaként volt alkalma többször is meggyőződni a felkelők harci készségéről és bátor tetteiről: „láttam minő tüzeséggel és Bátorsággal rohantak a közelgető ellenség tsapatjaira; — láttam a győri ütközetben, miként estek el sokan, miként sebesedtek meg még többen a Hazáért; — tsudáltam, minő álhatatossággal fogadták és verték el, többször az ellenségnek ostromit, s miként pótolták azt vitézséggel, a mi nékik még újontz korokban a Hadi tapasztalásokból, és tudományokból egészen hibázott; mint állották ki a viadalt, valameddig a visszavonulás nem parantsoltatott; — láttam és örömöm ' s kedvem tellett a vitézekben". A nádor a francia lovasság és tüzérség heves ostromára gyorsan megfutamodó inszurgensek magatartását ugyan elítélte, de a kortársak, vagy még inkább az utókor szemében „gyáva megszaladásukat" „az igazság 52 JNIIV. 86-87., 89. Az inszurgensek „gyáva" viselkedésének ügyében elrendelt vizsgálatok alapján a nádor összesen hét embert talált bűnösnek. Ld. erről a nádornak a bősi főhadiszállásról írott jelentését: JNI IV. 86-88.; R. Kiss, 1909. 205. 53 JNI IV. 89.; Domanovszky, 1944. 265. 54 JNI IV. 1991.; R. Kiss, 1909. 286. 128
