„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)
Márfi Attila: Kultusz, emlékezet: a francia emlékmű Pécsett
Márfi Attila: Kultusz, emlékezet: a francia emlékmű Pécsett Ezernyolcszázkilenc! Most századéve, Hogy a magyar nemesség lóra szállt, Az ősi buzogányt kezébe véve Kereste a győzelmet, vagy halált. És megtalálta, bátran egyre s egyre jobban, S a harcmezőn, hol Árpád népe vitt, A franciák urának szíve dobban, S meghajtja tisztelettel zászlait. Sokan perdültek büszke paripákról A véres fűbe: francia s magyar [...] És míg a visszahívó kürt tovább szól: A honi föld véres hadat takar. S foglyul ejtett a kacagányos Árpád Vitézlő népe száz meg százakat. Holtan fedték, vagy sebesülve járták A tért, de szökevény egy sem akadt. Úgy megszerette mind mi nemzetünket, Ahol testvérként bántak volt velük. A magyar büszkén győz le, de nem büntet, Bottá sohasem lesz harcos fegyverük És sebesülteket ápol, foglyot gondoz S aki beteg: gyógyírt ád néki mind E büszke népet így köti e honhoz, Nem az erő, de szív joga szerint. S halottait temeti honi földbe, És megsiratja, bár ellen vala. Az őgyász-végzetük e bércen tölt be! Takard be őket, béke angyala! És századév letűnvén, az utókor Pécs szirtjein szép emléket emel. Nem tudja őket elfeledni jókor — Az egykor ellen — most barát-kebel. És áll az emlék! Francia sas népe. lm, őrködik a sas fölöttetek, Akik Frankhontól távol messzeségbe Magyar földbe meghalni jöttetek! 105
