„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia II. (Győr, 2012)
Kapiller Imre: „Az léleknek erei bennem meglankadtak...'' Egy felkelő hadnagy viszontagságos élete és halála
Franciák Magyarországon, 1809 Az insurrectio elbocsátását követően Simonovitsot — Ghyllány külön kérésére — a vármegye visszatartotta, s megbízta azzal a feladattal, hogy készítse el a felkelés számadásait, egyszersmind a kincstárral való elszámolásokat. Valami oknál fogva különös kegyben állott a megyei uraknál. Minthogy a háborús időben „a gonosztevők és útonállók úgy elszaporodtak, hogy a jámbor és szelíd erkölcsű lakosok egyik helyről a másikba által menni életeknek veszedelme nélkül nem bátorkodhatnak...", ezért a megye úgy határozott 1810. május 7-i közgyűlésén, kérvényezi a Helytartótanácstól, hogy engedje meg számára az eddigi 18 lovas pandúr mellé 50 gyalogpandúr felállítását. Amely esetre — tudniillik az engedély — Simonovits György „nemes felkelő gyalog seregbéli főhadnagy és adjutáns úr őrök vezetésére, kapitányi titulussal azonnal kineveztetik..."7 Még ugyanezen a közgyűlésen egy másik, bár az előbbivel összekapcsolható megbízást kap. Najmár János kárbírót, aki nem csupán többrendbéli zsarolásokat követett el, az általa elfogott gonosztevőknél talált javakat elsikkasztotta, jó pénzért másokat futni hagyott, állásából felfüggesztették. A perbe fogott Najmár helyére Eő excellentiája a főispáni hivatal kormányzója Simonovitsot kinevezni méltóztatott.8 Tíz nappal később újabb kinevezést is kapott, mint a fegyvertár gondviselője. Feladata, hogy számba vegye a felkelés után visszamaradt fegyverzetet, gondoskodjon a megrongálódott eszközök reparálásáról, ellenőrizze a javításokat végző iparosok munkáját, és persze számláikat.9 Június folyamán elkészült a felkelés elszámolásaival, amelyből az derült ki, hogy a megye 3750 forintttal tartozik a kincstárnak. E pénzzel bugyellárisában Budára indult, hogy azt befizesse a hadi kasszába. Eddig a pillanatig a történet több forrásból származó adatokkal igazolható. E pillanattól azonban minden bizonytalanná válik. Csupán az biztos, hogy az említett 3750 forinttal bugyellárisában Egerszegről elindult Budára, azonban a kincstárnál sem Ő, sem a pénz nem jelentkezett. Az ezt követő négy évre nyoma veszett, majd csak 1814 nyarán találkozhatunk vele ismét. A hiányzó időszakról maga Simonovist számol be 1814. február 17-én Vicenzában, majd három hónap múlva május 16-án Vukováron történt kihallgatásakor, illetve valamikor az év legvégén Egerszegen egy hosszú önvallomásban.10 Ezek a vallomások olykor önmagukban is ellentmondásosak, az egymással való összehasonlításban szinte egymást kizáró állításokat tartalmaznak. Az ellentmondások feloldására nem vállalkozhatunk, hisz az állítások igazolására 7 MNL ZML IV. 1/a. 1810. május 7. No. 73/12. 8 Lásd az előző jegyzetet! « MNL ZML IV. 1/a. 1810. május 17. No. 17. 10 MNL ZML IV. 14/n. 1814. Fasc. 4. No. 16. A különböző katonai és polgári hatóságok előtt tett vallomásai e per mellékletei. 50
