„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia II. (Győr, 2012)

Vízi László Tamás: Magyarország és a francia háborúk

Vizi Laszlo Tamás: Magyarország és a francia háborúk

Az újabb francia próbálkozásra 1809. május közepén, Bécs ismételt francia megszállását követően került sor. Ezúttal maga Napóleon fordult kiáltvánnyal a magyar nemességhez, s proklamációjában a nemesi kiváltságok megőrzése, és az ország területi egységének ígérete mellett, az önálló nemzeti létet és a szabad királyválasztás lehetőségét kínálta fel. Az 1809. május 15-én Schönbrunnból keltezett háromnyelvű (francia, német, magyar, valamint francia, latin, magyar) kiáltványt Márton József, a bécsi egyetem magyar nyelv- és irodalomtanára fordította magyar nyelvre, de a szöveg átfésülését, kiegészítését és végső formába foglalását Batsányi János végezte el. A proklamáció Rákos mezejére szólította a nemességet, ahol a rendi sérelmek orvoslására „Nemzeti Gyűlés”-t javasolt tartani, amelyen az önálló nemzeti király megválasztása lehetett volna a legfontosabb teendő.46 Napóleon kiáltványa taktikailag abba a folyamatba illeszthető, amelyet a franciák a 18. századi Habsburg-ellenes politikájuk során hagyományosan alkalmaztak. Megpróbálták leválasztani, és Béccsel szembeállítani a magyarságot, ami a franciákkal háborúzó birodalom erőinek megosztását és szétforgácsolását jelentette volna. Nem zárható ki azonban teljesen az a sem, hogy Napóleon — ha rövid ideig is, de — foglalkozott a Habsburg Monarchia felszámolásának a gondolatával,47 48 s ennek első lépéseként ajánlotta a függetlenséget a Magyar Királyságnak. Bármilyen katonai vagy politikai cél is vezérelte a franciák császárát, a választ a magyar nemesség az általános inszurrekció előkészületeinek felgyorsításával adta meg. Hiába próbálták meg országszerte a proklamáció terjesztését, az érdemi politikai visszhang elmaradt, és a kiáltvány az általános elutasítás miatt nem érte el tervezett célját.

Akik szimpatizáltak a francia eszmékkel

A magyar társadalomnak azonban voltak olyan csoportjai és képviselői is, akik rokon- szenvvel és szimpátiával figyelték a franciaországi változásokat, s azokból minél többet szerettek volna a hazai viszonyokra átültetni.46 Közülük a legjelentősebb és legnagyobb hatású az 1794-ben kibontakozó magyar jakobinus mozgalom volt,49 amelynek képviselői inkább tekinthetők Gironde-szimpatizánsoknak, és az alkotmányos monarchia híveinek, mint Robespiere követőinek. A Martinovics Ignác által életre hívott mozgalom két titkos társaság köré szerveződött. A Reformátorok Társasága a nemesi ellenzéket igyekezett összefogni, s programjában a Habsburgoktól független köztársaságot, kétkamarás törvényhozást, a nem nemesek politikai képviseletét, és az ország föderatív átalakítását hirdette. A Szabadság és Egyenlőség Társasága ezzel szemben a radikális átalakulás híveit igyekezett megnyerni, s a nemesi előjogok felszámolását, valamint a gyors polgári átalakulást szorgalmazta. A mozgalom ugyan országos kiterjedésűvé vált, de a beszervezettek száma mindössze néhány száz főre tehető. Az összeesküvés gyors leleplezése, a vádlottakkal szemben titokban lefolytatott perek és a kivégzetteknek — a részvevőkhöz viszonyítottan a magas száma — nyilvánvalóan arra utalt, hogy a kormányzat elszánta magát a magyar társadalom változást óhajtó rétegeinek megfélemlítésére, s az elrettentés

46 HORVÁTH, 1873. 368-371.; KOSÁRY, 1977. 80-90.; GERGELY, 1998.151.; ÓDOR, 2000. 257.

47 Horváth, 1873. 386-392.

48 Farkas, 2010.45-53.

49 BENDA, 1980/b. 184-212.; BENDA-ELEK, 1983.; GERGELY, 1998. 140-143.; Barta, 2000. 221-227.; Csorba, 2000.15.

269