„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia II. (Győr, 2012)
Ódor Imre: „Lóra nemes, fegyverre magyar!"Az inszurgensek próbatétele 1809-ben
Franciák Magyarországon, 1809 A lovasezred létszáma 1099 fő volt, míg a gyalogoszászlóalj 1216 főből állt. A lovasságot 18 ezredbe, a gyalogságot 19 zászlóaljba osztották be. A csapatbeosztással egyidejűleg megszervezték az ország négy mozgósítási kerületének parancsnokságait is. A Dunán innen és túli, illetve a Tiszán innen és túli kerület parancsnoki posztját a reguláris hadsereg neves magyar tábornokai: Davidovich Pál táborszernagy, Ott Károly, majd hirtelen halálát követően Mecséry Dániel altábornagy, Hadik András altábornagy és Duka Péter altábornagy töltötték be. A dandárparancsnokok is a francia háborúk során kitűnt magyar főtisztekből kerültek ki, e feladatkört látta el: Kerekes, Keglevich, Goszto- nyi, Andrássy, Meskó, Hertelendy, Splény és Vay tábornok. Míg a magasabb katonai vezetésben a legkiválóbb magyar tisztek jutottak szerephez, az egyes inszurgens alakulatoknál hiányoztak a tapasztalt, gyakorlott tisztek, így gyakran életében még soha nem katonáskodó nemesek is fellelhetők a tisztikarokban. Mindazonáltal az inszurrekció egyik leggyengébb pontja a felszerelés volt. A központi készletek elégtelensége hamarosan nyilvánvalóvá vált, és ezen a nádor felirata, reklamációi és ügybuzgalma sem segíthetett. A felkelők öltözetét, felszerelését kellő részletességgel tartalmazta egy nádori utasítás nyomtatott melléklete. Az inszurgensek felszerelése is alapvetően megegyezett a császári katonákéval, a gyalogosokat csupán a kard viselése különböztette meg a sorkatonáktól. A minden részletre kiterjedő előírás a hajviselettel is foglalkozott. Eszerint a nemesi felkelőnek kurtára nyírott hajjal illett bevonulnia. (A körlevélbe foglaltakban egyesek személyes szabadságuk megsértését vélték felfedezni és csak azért is bozontos üstökkel, loboncos hajjal vonultak hadba.) A Haditanács az állandó hadsereg növekvő szükségletei (és primátusa) miatt kard helyett például csak szurony szállítását vállalta, s a felkelőket arra utasította, hogy saját kardjukat használják.(!) Az inszurrekció szervezése még igencsak a kezdeteknél tartott, amikor az uralkodó az eggmühli csatavesztést követően már fegyverbe is szólította (Baierbach, 1809. április 23.). A felkelés ünnepélyes kihirdetésére április 27- én, Budán került sor. Ebből az alkalomból József nádor két rövid, lelkesítő kiáltványt is kibocsátott. Ezekkel a szavakkal fordult a nemzethez: „...A mostoha történetek, mellyek Német Országban Hadaink rettenthetetlen vitézségének nem kedveztek, O felségét a királyt arra bírták, hogy a Magyar Felkelő Nemességet azonnal az ország határjaira szólítsa. Számtalan nehézségek miatt nem lehetett a Felkelő Seregeket illendően felruházni s fegyverkeztetni. Most azonban ezen szoros szempillantásban, melly a nemzet függetlenségét fenyegeti, nincs többé ideje, hogy akadályokról tanakodjunk...". A nádor utasította a kerületi parancsnokokat, hogy siettessék a szemléket. Több vármegyében azonban még az első (sorozó) szemléket sem tartották meg. A késedelem oka általában az volt, hogy a saját költségükön bevonulókkal szemben elsöprő többségben voltak azok, akiket a vármegyéknek kellett felszerelni. A lovasság számának — egyöntetű lelkesedéssel — megajánlott emelése néhány megyét (pl. Bihar, Vas, Zala) különösen nehéz helyzet elé állított. Az 222
