„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia II. (Győr, 2012)

Nagy-L. István: „Igyekezzen ártani János Főhercegnek" Francia haditervek a magyarországi hadjárat idején

Franciák Magyarországon, 1809 ban Komáromnál az előző évben kezdett erődítési munkák fontos részét képezte a Dunán való átkelés lehetőségének biztosítása is. Napóleon ezek szerint nem ismerte a legfrissebb munkálatokat, és elavult adatok alapján gondolkodott. Felmerül tehát a kérdés: egyszerűen elmulasztotta az alapos felderítést? A had­járat alatt fogságba esett tisztektől biztosan lehetett volna erről is érdeklődni. Ez az alapvető tévedés csak egy ennél jóval későbbi időszakban derült ki. János főherceg lokalizálása Eugène Napóleon levelét parancsként értékelte, és június 4-én reggel csapatait útnak indította Sopronba.17 Seregének fele (Seras és Durutte gyalogos-, Grouchy dragonyos-hadosztálya, Itáliai Gárda) még aznap, másik fele (Severoli és Pacthod hadosztályai és Sahuc könnyűlovasdandára18) másnap érkezett Sop­ronba. Eugène intézkedett az összeköttetésről Macdonald-lal, illetve Lauristont Kőszeg irányában történő felderítésre rendelte. A francia csapatok tehát Sopronban gyülekeztek, és rövid pihenőt tartottak. Napóleon nem akart az ellenség pontos felderítése nélkül új hadműveletet indí­tani. A hadművelet előkészítését jelentő kisebb mozdulatokkal azonban meg akarta téveszteni az ellenséget. Montbrun tábornok azt kapta feladatául, hogy egy Győr ellen készülődő támadás előőrsének látszatát keltse, és megtévessze a Győr mellett gyülekező nemesi felkelőket. Napóleon elrendelte, hogy Lauriston előőrseit Eugène vonja vissza Sopronba, hogy az ellenség ne sejtse, támadás készülődik Magyarország ellen azon a környéken. Ugyanakkor Grouchy tábor­nok alatt egy jelentős lovas csoportot hozatott létre, amelybe négy könnyűlovas­ezred és három dragonyosezred tartozott.19 Még június 4-én Eugène hírt kapott, hogy János főherceg elővédje Kőszegen állomásozik. Ebből Eugène azt a következtetést vonta le, hogy Győrnél még elérheti, és megverheti János főherceget. Napóleon ekkor írott levelében közölte vele, hogy egy kihallgatott szökevény szerint János főherceg június 1-jén érke­zett Körmendre.20 Ez az információ helyesnek bizonyult. Minden bizonnyal az eddigi hírek és információk értékelése után, este fél tízkor írott levelében Eugène a következő napra felderítést javasolt. A Rába vonalát Körmendtől egészen Győ­rig meg kellett figyelni, hogy János főherceg helyzetéről pontos képet kapjanak. V DU CASSE, 1859. 257., 260.; VlGNOLLE, 1901.1386-1387. 18 Sahuc közvetlen parancsnoksága alatt ekkor csak a 8. és 25. lovasvadászezredek álltak dandárpa­rancsnok nélkül. A 6. és 9. lovasvadászezred a Sahuc- és Durutte-hadosztály alárendeltségében állt. Utóbbi két ezredet Sopronból küldte Eugène Grouchy után, és feltehetően a szombathelyi üt­közetet követően kerültek ismét Sahuc alárendeltségébe. Napóleon Gérard tábornokot küldte dandárparancsnoknak, Eugène Lebrun tábornokot nevezte ki, így a hadosztálynak két dandára lett. ” N3. 2» N2. 170

Next

/
Thumbnails
Contents