Kovács László (szerk.): Ferdinand Graf von Hardegg I. (Győr, 2022)

Bécsi levéltári források

Békási Mihály181 Ferdinand Graf von Hardegghez írt levele Részedre, mint nemes, jó uramnak, ajánlom szolgálatomat. Tudtodra adom, amit feladatom [szerint] mostanáig még a szükséges bizonyossággal nem teljesíthettem. Ma jöttek Rendekről és Ajkáról — amely két falu a Bakonynak [nevezett] erdőben két mérföldre Veszprémtől fekszik - az alattvalók hozzám azzal a hírrel, hogy a székesfehérvári bég mindkét említett falut szombaton182 napkeltekor kiraboltatta. A tö­rökök Rendekről két asszonyszemélyt hetven gyerekkel együtt magukkal vittek, és két férfit levágtak. Ajkáról tizennégy férfit gyerekekkel együtt, függetlenül attól, hogy ezen utóbbiak (egészen biztosan) ezeket183 teljes bizonyossággal beszolgáltatták, és a szpáhi­­juknak szolgáltattak, mégis elvitték [őket]. Aztán ezek a szegények akkor, amikor a török Veszprém alatt volt, falujukból elbujdostak. Rendek pedig a székesfehérvári bég birtoka. Ezek a szegények menekültek hozzám, mint kegyes urukhoz, hogy az elhurcoltak miatt a budai pasának szeretnének írni. Ugyanis higgye el uram, hogyha ezzel nem kártalanítják őket (egyetértenek), az itteni adókötelesek, a most teljesen elcsüggetté vált alattvalók mind el fognak futni. Ezek a szegények maguk csak azért maradtak még, mert mind a fehérvári, mind a veszprémi bég Huszár (Péternek) egy oltalomlevelet küldött, azért hogy a falvakat meg fogja szállni, és következésképpen a török senkinek sem fog szenvedést okozni. Uram ír nekem egy dörgicsei ember ügyében. Ezt még nyomban tovább küldtem, de még erre nem érkezett válasz. Továbbá uram, a takácsiak Huszár (Péter) úrnak írtak, hogy ezek Önnél engem bepanaszol­nak, mert az említettekhez tartozó marhák legelését a saját teszéri mezőimen megtiltottam. Az Isten tartsa meg uramat. Kelt Pápán, 1594. február 7-én. Szolgája Békási Mihály ÖStA_KA_AFA_1594-2-23 5. 6. Legfenségesebb főherceg! Legkegyesebb herceg és úr! Ezt küldöm fenségének a többi hírhez, amit részemre Huszár Péter Pápáról írt. Hamarosan az enyéimmel a [Felvidékre] vonulok. Fensége parancsának legalázatosabban eleget teszek. Kelt Győrben, 1594. február 19-én. Hercegi fenségének Legalázatosabb és legengedelmesebb [híve] Ferdinand Graf von Hardegg Legfenségesebb hercegnek és úrnak, Mátyás ausztriai főherceg, burgundiai herceg és tiroli gróf úrnak, legkegyesebb uramnak. A római császár felsége udvari haditanácsosainak kezéhez. Nagyszombatba, vagy ahol fenségére rátalálnak. ÖStA_KA_AFA_1594-2-37 181 Békási Mihály tevékenységére lásd: Bagi 2020. passim 182 1594. február 5. 183 Földesúri szolgáltatásukat. 78

Next

/
Thumbnails
Contents