Kovács László (szerk.): Ferdinand Graf von Hardegg I. (Győr, 2022)
Istvánffy Miklós magyarok dolgairól írt históriája (részlet)
Kik mikor napot végeztének volna, amelyre Pálffy az maga népeféle s német erős seregekkel éjfélkor az kapuknál és kerítésnél jelen lőtt, s az több kapitányok penig másfelől az ostromot megpróbálni akarván, az alattokvalóknak azt, hogy nagy kiáltással előfutnának, s az törökököt annak az résznek oltalmazására ingerelnék, megparancsolták volna, Pálffynak odaérkezésére kaput nyitának, levágván az ellenek álló törökököt, s őtet és az seregeket az várasban bebocsáták, kiktől az több törökökök mindjárt levágatának s elfogatának, s az nagy erős mezőváras az mieinktől könnyen elfoglaltaték, az rácok hűségbe vettetének, s az német és magyar gyalogokkal megerősítteték. De midőn az várasban senki az lövőszerszámok miatt, melyek az Szent Tamás hegyéről az jövők-menőkre sűrőséggel lőttetnek vala, bátorságos nem lehetne, az fejedelem parancsolatjából más ellenben lévő dombra négy álgyúk vonyatának, s az kastély azokkal kezdeték rontatni, mely midőn bástyák nélkül, melyek az oldalit megerősítenék, sietséggel felépíttetett volna, az álgyúlövéseket sokáig meg nem állhatá, hanem elsőbbe tágasan hasadozék, végre napkelet felől való részébe nem kicsinnyé leromla, úgyhogy az mieinknek az ostromnak való menésre alkolmatosság adatni láttatnék. Mikoron azért az németek s magyarok egyenlő szívvel s kiváltképpen való vidámsággal előfuttanak volna, az palánkot hamarsággal meghágák, s legelőször is Radics és Szilva60 beszperémi hadnagyok az zászlókat az palánk tetejére felvivék, s kevésvártatva azután utánok méné a Schömberg seregének német zászlótartója az vitézekkel, s ottan-ottan egymás után felhágdosván az palánk megvéteték, s közel kétszáz törökök, akiktől oltalmaztatik vala, mind levágatának. Mert midőn az várasban, mely immár az mieinktől megvétetett vala, bátorságosan be nem mehetnének, s az távol lévő várba is nem mehetnének, igen kevesen szaladással megmaradást kérésének. Ilyenképpen az várast hatalmokban vévén, s az Szent Tamás hegye is hasonlóképpen erővel megvétetvén, az lövőszerszámok elébbeni helyekről az várasban az bég házához, az tömlöc és lóistálló között, s a más négy álgyúk is az Szent Tamás hegyére, melyekkel mindkétfelől az várra és az alatta való Víziváraskára (melyet kis várasnak is hínak vala) szörnyű sebességgel lőnének, vonyattatának, melyek míglen lassúbban s két napig való késéssel szolgáltatódnak, az ellenségnek időköz adaték, az munkálkodástól sem éjjel, sem nappal meg nem szűnvén, az törések becsinálására, s belöl tíz lábnyomnyi széles árkok ásására, melyek ellenvetésével az mieink, ha szintén az töréseken az kőfalt meghágták volna is, megtartóztathatni láttatnának. Míglen ez sáncok közül az dolog az álgyúkkal nagy erősképpen viseltetik, az Vízváras kőkerítésének napnyugat felől való része nagy szélesen megrepedvén leomla, melyet eszében vévén Hardegg s a több hadnagyok, bátor szívvel az vár vívásához kezdének, jóllehet volnának olyan okos, tanult emberek, kiknek az tetszenék, hogy az kőfalt bővebben kellene lerontani, holott még 15 lépésnél szélesbeni bemenetelre való út nem nyittatott volna. Annakokáért Mátyás herceg, az ő kapitányinak tanácsit javallván, mintegy nyolcszáz német vitézek az Kurcz seregéből választatnak, kik az megrontatott kőfal alá menjenek, azok lebocsátott zászlókkal, nagy merész szívvel az berohanásra előfutának, vezérül adván nékiek magokat Pálffy s Nádasdy, s a komáromi kapitány, Praun, maga is Kurcz, s egyéb kevés magyarok. Mivel megengedtetett vala az az tisztességnek s böcsületnek neme az 60 Szilva Pál. 125
