Kovács László (szerk.): Ferdinand Graf von Hardegg I. (Győr, 2022)

Istvánffy Miklós magyarok dolgairól írt históriája (részlet)

keménységben az mieinket hadakozni nem vélték volna, s arraképest az kerítés és vár oltalmazásához készületleneknek láttatnának, az kapunak hantokkal s faeszközökkel való becsinálására s az álgyúknak illendő helyekre való vonyására fordulának, oly nagy halkkal lévén az munkán, hogy sem az megszállókra nem lőnének, sem az virrasztókat a szokás szerént kiáltással virrasztani nem hadnak, úgyhogy sokan azt állítanák, hogy az várból kiszöktenek légyen. De elvégezvén az munkát, az kerítés oltalmazására térvén, az fokokra, toronyra s bástyákra sok zászlókat kirakván, magokat az oltalmazáshoz készíték, úgyhogy azt mutatnák magok felől, hogy ők meg sem ijedtek, sem megmaradások s győzedelmek felől kétségben nem estenek légyen. Azértan az mieinkre nagy sok öreg s apró golyóbisokat szórának ki. Pálffy semmi nyugalmat nem akarván nékik engedni, az bányászokat, kiket nem keveset hívatott vala hozzá az bányavárosokból, kik igen jól szokták tudni különbféle bányáknak ásásit, az külső palánk alja megásására (mely nagy temérdek tölgyfákkal öszverontatott vala) az kerítés alá küldé, s azok mellé ezer vagy több gyalogokat, kiknek fele magyarokból áll vala, az többi a Kurtius és Gall regiment seregéből válogattatott vala oda, kik az ellenség ártásától, ha történet szerént kiütnének, megoltalmaznák őköt. Azonközbe penig az pattantyúsmestereknek valóban megparancsolá, hogy gyakrabban és szörnyebben lőnék az várat, hogy azokat, kik az kerítés alját ásni kezdték vala, eszekbe ne vehetnék.

De semmiképpen az nem lehetne, hogy az mindenekre figyelmező és vigyázó ellenség eszébe ne venné, s oda az helyre futvást menvén, mindazokat, azkik az munkán valának, s mind, kik azoknak oltalmazására őrt állanak vala, puskagolyóbisokkal s kövekkel s gerendákkal onnétfelől az vár alá menőköt távolról megsebesíteni s elverni ne igyekeznének, úgyhogy sokan az mieink megsebesíttetvén s néhányan megölettetvén, félbenhagyván az dolgot, visszamenni kénszeríttetnének.

S késedelem nélkül Pálffy is az ásó férfiakat az táborba visszavivén, más seregeket bocsáta az vár alá az munkálkodó társokhoz. Majthényi László s Pogrányi Benedek hadnagyokkal sokaknak azok közül szekercéket s fejszéket ada kezekben, melyekkel az palánk levonyásában, mely immár agyag nélkül vala, forgolódnának. Az többinek meghagyá, hogy fáklyákat és szalmakévéket vigyenek be, s az palánkot felgyújtsák. Es bizonyára az palánk külső részei, melyeknek nagy hegyes karói felül vesszőkkel öszvefonattanak vala, egynéhány helyeken felgyulladván égtenek, úgyhogy az belső részeire azután könnyebb bemenetel nyittatnék. Tarta ez a harc éjféltől fogva majd nappali öt órakorig, mind az két félbe nem kevesen elhullván és megsebesülvén, mert az mieinkbe közel 45 estenek el, kétszáznál többen megsebesülvén, az ellenségbe pedig 70 öletének és 150 igen megsebesíttetének. Úgyhogy Karafernek s a társainak szívekbe az veszedelemnek kétség nékül való félelme, s az dolgoknak reméntelensége öntetnék, kik azt gondolnák és vélnék, hogy ha az belső palánk levonyattatván ismég ostromnak mennének, ők az oly nagy buzgósággal és renddel rajtok lévőknek ellenek nem állhatnának.

Azonközbe Pálffy az elébbi nyolc álgyúkon kívöl, melyekkel az kerítés falai mindkétfelől törettetnek vala, más négyet elővonyatni, és az sáncból (melyet északról, melyre az ellenség az felső várból az külsőben járdogált, hányatott vala), forgódni kezde, meg akarván próbálni, ha az berekesztettek annyi nagy álgyúk készületivel, három helyünnét háborgattatván, az vár megadásáról való végezés módjaira kénszeríttethetnének. Mely dolog felől kétség nélkül való reménséget elméjében bévenni láttatik vala.

Míg ezek lesznek, Mátyás herceg Drégelyből, azholott meghált vala, ezer lovassal és egy

120