Vajk Borbála: Győri céhes kiváltságlevelek a 16-18. századból I. kötet. (Győr, 2021)
Bevezetés
is, hogy a magyar céhbe is öt-öt tagot adjon a két nemzet. Ez utóbbiba pedig csak akkor vehetnek fel új tagot, ha valaki meghalt. Másrészt rendelkezett arról, hogyha a helyi mesterek fiai fazekas legénynek állnak, akkor előnyt élvezzenek a céhbeli felvételnél a máshonnan érkezettekkel szemben, valamint az új tagokat csak az artikulusban meghatározott összeg lefizetését követően lehet felvenni.84 Szót kell még ejtenünk a céhek azon feladatairól, amelyekkel - bár kiváltságleveleik nem tartalmazták — tagjaik, a közösség részeként tartoztak a városnak. Villányi hívta fel a figyelmet arra, hogy a regiment-alattvalóknak - szükség esetén - fegyveres szolgálatot is adniuk kellett.85 A 16. és 17. században alakult céhek polgári jogviszonnyal rendelkező tagjai részt vettek a város belső rendjéért felelős polgárőrség munkájában. Azt biztosan tudjuk, hogy fel voltak fegyverezve, hiszen a bécsújhelyi süvegkészítők kiváltságlevelének harmincadik artikulusa szerint a legényeknek egy heti bérüket kellett büntetésként befizetni, amennyiben eltitkolt fegyverüket (kést vagy tőrt) le nem tették, mielőtt a csapszék asztalához leültek.86 A takácscéh 1694. évi kiváltságának hetedik cikkelye pedig tiltotta a mesterek és a legények számára, hogy fegyverrel jelenjenek meg a céhben.87 Ez utóbbi arra enged következtetni, hogy az új privilégium megszövegezése előtt fegyveres összecsapásokra is sor kerülhetett az egymással szembefordult takácsok között. Az iparűző testületek tagjainak a tűzoltásokban is részt kellett venniük. Ezen esetekben a rendeletalkotók „kihasználták”, hogy a céhek jól szervezett közösséget alkottak. Erre remek példa Győr szabad királyi város 1749. május 29-én kiadott új tűzvédelmi rendtartása. Ebben, bár hangsúlyozták, hogy mindenkinek kötelessége a tüzek oltása; a feladatok elvégzésére a korszak legszervezett testületek, a helyi céheket jelölték ki.88 Eszerint, miután a veszedelemre figyelmeztető ágyúlövés eldördült, „ki-ki mindgyárt ébredgyen, és indullyon maga szoros kötelességérül meg-emlékezvén, és akár külső, belső Városunk akár a’ Majorokban az történyék, minden sörénységgel és készséggel az Tűzi veszedelemben lévő Ember házához siessen”.8'' Természetesen a négy általunk vizsgált céh tagjainak is részt kellett venniük az oltási munkákban. A rendelet negyedik pontja szerint a süveggyártók („Kalap-csinálók”) más testületekkel együtt „az öreg és kisebb Föcskendő-Szekerekhez rendeltetnek [...], kik-is mindgyárt azollyatén alkalmatossággal a’ Requisitumos házhoz szaladván, és gondviselések alá vévén a főcskendőket, azokkal siessenek a’ Tűzhöz”.90 Ezzel egy időben — az ötödik cikkelyben foglaltak szerint — a magyar és a német vargáknak a mészárosokkal, a szappanosokkal, csizmadiákkal és kocsmatartókkal („Korcsolás”)91 „kötelességek lészen a Lajtorjákhoz szaladni és azokat hozzá tartozandó Csáklyákkal, Feiszékkel a’ Tűz felé vinni”.92 A takácsok és a fazekasok feladatát a rendelet hetedik pontja rögzítette. Más céhek tagjaival együtt köteleségük volt, hogy ,,a’ közellebb való Kutakra, Dunára, Rábára, vagy Rábcára szaladgyanak, ottan az Víz-hordó Embereknek kezekhez mérvén, s adván a vizet, hogy annál szaporábban a’ Tűz oltására hordhassák”.93 A CÉHEK SZERVEZETÉRŐL Röviden szólnunk kell a céhek szervezetéről is. Az iparos testületek igen szigorú hierarchia mentén, piramisszerűen szerveződtek. Ennek legalján az inasokat találjuk, akiknek - mesterségtől függően - két, három vagy négy esztendeig tartott a tanulóideje. Ezt követően úgynevezett inaspróbát kellett tennie. Amennyiben ez sikerrel végződött, azaz elfogadták az általa készített portékát, akkor egy ceremónia keretében a legények közé lépett. Tanulása itt nem ért véget, de munkájáért már fizetséget kapott. Legényévei alatt tapasztalatgyűjtés céljából kötelező, ám iparáganként különböző időtartamú vándorlásra kellett mennie. Onnan visszatérve kérhette felvételét - a szigorúan meghatározott rendszabályok között - a mesterek közé. Fia elfogadták mesterremekét, valamint az adott településen polgárjoggal rendelkezett, illetve, ha istenfélő, erkölcsös, tisztességes és becsületes ember hírében állt, lehetett tagja a céhnek. A kiváltságlevelek céhbeli mesterként említik őket. Az iparos testület az új tagot ünnepélyes keretek között, egy-egy céhgyűlés alkalmával fogadta be. Ez alkalommal köteles volt leróni a felvételéért járó díjat, amelyet a céh igazságának neveztek. Ezt követően felolvasták előtte a céhlevelet és meg kellett esküdnie az ebben található pontok/cikkelyek (,artikulusok) betartására. Ezt a ceremóniát lakomával, általában ebéddel zárták le. A céh élén egy - kétnemzetiségű tagság esetén gyakran két — céhmester állt, akit a tagok maguk közül 11
