Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1838-1840. 1. kötet. (Győr, 2014)

Katona Csaba: Lány tollal: sorvezető Slachta Etelka naplóihoz

pedig — néhány csalódást — bizonyos Endre/André, egy, Gindly Rudolf és Augusz Antal — követően újra és újra leírja, hogy ő már többet szerelmes, boldog nem lesz: „Mi váland még belőlem? Elhagyatott, támasz nélküli vén szűz!” Miközben máshol ezt olvashatjuk: „Bennem szeretni szükség.”

Éppen ezért aztán kifejezetten élvezi, hogy a férfiak rajongással veszik körül, csak akkor rémül meg, amikor azt látja, hogy komollyá válik a vonzalom valamelyik udvarlója számára: „Chernél még egy fertályig maradott, s valóban oly meglepő, oly egészen más volt — tán a hollandi tea tüzesítette annyira? Nyakamra akart csókolni, s minekutána azt óvakodva nagy kendőmbe burkolám, kezemet fogá, mondva, hogy ezt csak szabad csókolnia. Én, ki eddig mindent tréfára fordítottam, történetesen szemébe néztem. Ő ekkor kezemet szívére tette — s nagy Isten! Szeme oly komoly, keserű, szemrevető kifejezésű volt, hogy szinte elijedtem! Gyorsan máshová néztem, mert nem állhattam ki pillantását. Nékem még senki sem csinált ily komolyan szerelmi nyilatkozást — oly zavarban voltam. Szinte remegék, oly kellemetlen érzés fogott el. Máskor az ilyféle, de valamivel vígabb, tetszik hiúságomnak. De most ez igen gyötrő érzést ébresztett vennem. [...] Csak most látom, mily büszke vagyok erényeimre, tiszta, bántatlan szüzességemre — oly aggodalomban valék, ki sem fejezhetem!”

Szóhasználata is árulkodik arról, hogy örömet okoz neki e sajátos játék könnyed formája. Kacérkodik udvarlóival, szédíti őket, elégedetten írja le, hogy újra és újra őt választották a legjobb „tánczosnénak”. Kevésbé szépen fogalmazva — a szót egy hölgytől kölcsönöztem —: ragadozó. A féltékenység sem ismeretlen fogalom számára, ha „monopóliumát” veszélyben látja. Mikor egyik alkalmi „vetélytársát”, Rosty Ágnest (a későbbi báró Eötvös Józsefnét) dicsérő szavakkal illeti Etelka leendő férje, akkor még csak egyik udvarlója, Szekrényessy József, igazi női magabiztossággal veti papírra naplója XII. kötetében: „Na várj! Gondolám magamban: tán csak nem Nesszi az egyetlen, kinek hatalmában e varázspillanat van? Ha szemem nem is oly szép, minő az övé — de a pillanat, de a kifejezés meglegyen. S valóban, úgy látszik, eltaláltam. Oly tüzes pillanat követé az enyémet s egy olly gyöngéd kézszoritás. Emellett látám, miként tódult a vér arcaiba. Ah! Hát eltaláltam! Na ez már jó!”

A hasonló megnyilvánulás nem egyedi Etelkánál. Ugyancsak a féltékenység szép példája: „Jenik Mari azt hiszi, Gusztáv nőül veendi — csalatkozik. Most éppen kacérkodni fogok vele.” Ami a hódolatot illeti,

18