Bana József - Katona Csaba (szerk.): Szigorúan ellenőrzött vonatok. Mediawave Konferenciák II. (Győr, 2009)

Márfi Attila: Pécsi filléres vonatok a két világháború közötti korszakban

MARFI ATTILA PÉCSI FILLÉRES VONATOK A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI KORSZAKBAN Egy nagyszabású kezdeményezés A filléres vonatok, azaz a kedvezményes áron indított vonatok, hasonlóan a korszak más ilyen jellegű kezdeményezéseihez, mint a filléres áruházak, filléres boltok, filléres nye­reményakciók, filléres vásárlási kölcsönök stb., az 1930-as évek elején jelentkező világ­­gazdasági válság idején, mintegy ellenlépésként váltak népszerűvé.1 Éppen ezért a fillé­res vonatok közel egy évtizedes működésének számos összetevője van. Az egyik ilyen tényező a Magyar Királyi Államvasutak válságos gazdasági helyzete, ugyanis ebben a korszakban drasztikusan csökkent az utasforgalom is.1 2 Megoldásként külföldi ötletet alapul véve a filléres szerelvények indítását javasolták, ami pedig már a hazai turizmus és idegenforgalom megerősödését is jelentette. Azaz a MÁV szükségszerűen vette fel az idegenforgalmat szervező országos testületekkel a kapcsolatot3, mint a Magyar Turiszti­kai Hivatal, Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatala, a Balaton Intéző Bizott­ság és az Idegenforgalmi Beszerzési Utazási és Szállítási Vállalattal, azaz ismertebb nevén az IBUSZ-szal.4 Ezek a testületek jó érzékkel vették észre, hogy bizonyos régiók­nak, sőt az országnak is a válságból való kilábalásának egyik lehetősége az eddig háttér­ben lévő, de szárnyait már az előző korokban bontogató turizmus és idegenforgalom megerősödése. Nem véletlen, hogy olyan területek jelennek meg ekkor, mint a falusi turizmus, a fizető vendégszolgálat és természetesen a filléres vonatok intézménye.5 Az ekkor szélesebb méreteket öltő és később valódi sikerágazatot jelentő idegenforgalom és turizmus egyik hatékony szervezője a MÁV az átlag 75%-os kedvezményt adó filléres szerelvények beindításával.6 Az ötlet nem egyedi, mivel olasz mintát vettek alapul, ahol az ottani népvonatok, a treni popular-ok közel egy millió ember utazását biztosították hetenként az 1930-as évek elején. Szerb Antal a Nyugatban megjelent, „A harmadik torony” c. írásában is népsze­rűsítette az olasz vasutak nagyszabású kezdeményezését, ahol, a szerzőt idézve „a dia­dalmas fassió népe hétvégeken a csizma egyik végéből a másikba utazgat, csupán kedv­telésből.”7 Hazánkban azonban a vasúti kedvezmények és a szintén kedvezményes ven­déglátói szolgáltatások nem a „dicsőséges fassió népét” célozták meg, hanem a szeré­nyebb egzisztenciájú polgárcsaládokat. Valamint tisztviselői és értelmiségi köröket, egyesületeket, civil kezdeményezéseket, tehát a szélesebb tömegeket és nem utolsó sor­ban a diáktársadalmat. Ezért a tanulmányi kirándulások, diákcsere akciók népszerűsége is a filléres vonatokhoz köthetők. Főleg a családok számára volt jelentős ez a kezdemé-1 www.filleres vonatok/turistautak.hu. 2 Jusztin, 2006.192. 3 www.filleres vonatok/partnerség.hu. 4 www.ibusz.hu. 5 www.filléres vonatok/partnerség.hu. 6 Olykor változik ez díjtétel és nem 75, hanem 70%-os engedményt biztosítottak a külön vonatokat igénybevevőknek. 7 Szerb, 1936.

Next

/
Thumbnails
Contents