Bana József - Katona Csaba (szerk.): Szigorúan ellenőrzött vonatok. Mediawave Konferenciák II. (Győr, 2009)

Balogh János Mátyás: A vasút mint megálló - egy átutazó naplóíró proletár a vasútnál

Szigorúan ellenőrzött vonatok

len volt végül 1878. elején kivenni fiát az iskolából. L. János számos mesterségbe belekóstolt tanoncként, inasként, de egyik sem tudott megmaradni. Például amikor egy cukrásznál volt tanonc, cimborái között osztogatta szét a rábízott édességeket, máskor, egy lakatosmesternél a szétosztandó reklámcédulákat dobta az árnyékszékbe, eldugaszolva azt, miáltal a turpisság is kiderült, és így az ottani karriernek is befellegzett. A fegyelmezhetetlen gyermeket anyja végül elküldte vidékre, élettársa családjához, csakhogy onnan is megszökött. Ezt követően, 14 éves korában, csapatnövendéknek küldték L. Jánost, csakhogy itt sem bírtak vele, büntetés büntetést követett. Anyja végső kétségbeesésében külföldi rokonokhoz küldte fiát, annak azonban hamar sikerült visszakönyörögnie magát. L. János nem volt még 16 éves, mikor anyja 1881 őszén öngyilkos lett. Egy éven át ismét Morvaországban volt nagybátyjánál, míg meg nem unta az ottlétet, s vissza nem tért.

Pesten először szállásadója révén szerzett napszámosi munkát a Duna- Gőzhajózási Társulatnál, ott azután „egy zsidó felismerte használhatóságomat, napi 1 frt 50 krral szegődtetett, hogy a szilvászsákjaira betűket pingáljak, de miután vasárnap nem akartam dolgozni, csakhamar ott is hagytam". A következő év februárjában felvették pénzügyőrnek: „itt azután könnyen éltem, az árvaszéktől amit lehetett, kipumpoltam s vígan voltam, ugyanazon év novemberében megunva a postolásokat s apróbb variatiókat összetűztem a szemlésszel, aki a Csalogány utczai biztossághoz kísértetett, ahol gyönyörűen lezártak". A zárkából azonban megszökött, az ügynek nem lettek következményei. „Azután tengődtem lopva a napot, éldegélve menage a troisban az árvaszéknél levő tőkém terhére, voltam a fővárosban három hónapig tűzoltó is, de megunva a nem nekem való szolgálatot, azt novemberben otthagytam [...] november 11-én bejutottam a m. kir. államvasutakhoz a dunaparti teherpályaudvarra kocsifelírónak, főnököm Preyer Ágost igen szigorú ember volt, de engem kedvelt, deczemberben szabadságot kértem egy napot, s miután nem adott, egyszerűen otthagytam az állásomat. 1885-ben kierőszakoltam fellebbezés útján az árvaszéknél [...], hogy nagykorúsítsanak, ennek persze a czélja az volt, hogy a még meglevő pénzhez és ékszerekhez hozzájussak, amit meg is kaptam, s el is úszott szépen. Nem lévén már most mire támaszkodni, Preyer jóvoltából ismét visszajutottam Dunapartra, most már mint tárczázó. [...] Itt azután a közösen elkövetett ostobaságok s húgycsőfolyás következtében beállott heregyulladás miatt kimaradtam az állásból. Ismét tűzoltó lettem, s az voltam vagy 3 hónapig"

1886 augusztusában azután ismét — immár harmadszor — a vasút, közelebbről a Józsefvárosi pályaudvar alkalmazásába került az akkor 20 éves hősünk. L. János már április óta kérvényezett valamiféle állást, ismét csak korábbi főnöke, Preyer segített, ő küldte ugyanis Hoffmann állomásfőnökhöz:

12