Katona Csaba: „Azért én önnek sem igent, sem nemet nem mondtam.” Válogatás Slachta Etelka és Szekrényessy József leveleiből. 5. kötet (Győr, 2008)
II. „Én írok levelet magának."
délutánján úgyszólván kizárólag vele sétálva a korridoron tölték, csak anyám csengetésére sietvén be, igen kellemesen mulattam. Önnek levele meglepően gyorsan jött, olyannyira, hogy azt kezeimbe vévén, első pillanatban valóban nem tudtam, kitől jön; örömöm pedig oly nagy vala, hogy valóban már remegtem vasárnap őkéiméért — pénteken vévén önnek sorait. A szerenád hőse valóban Csányi vala, mint ma Pintértől megtudám. Hiába törekszem másra fordítani figyelmem, mindig s mindig csak arra térnek vissza gondolatim, mi elmémet egyedül elfoglalja! Egyet ütött már, s én csak most jövök anyám ágyától! Az orvos komolyan szólott velem ma — már késő! Egy év előtt kellett volna őt operálni! Most vagy operálásnál gyulladás jön hozzá, vagy ellenkező esetben a víz szívét nyomja le! Soká nem fog többé tartani, ha még csak hazahozzuk őt! Adler engem kímélni akart, s csak azért mutatá nékem ily későn helyzetem iszonyúságát! Ő már ma egész nap fantáziái, s csak ismételt szólításra jön magához! Én még soha sem hallottam valakit fantáziáim. Anyám az első — s éppen anyám! Atyám nagy, nemes, óriási lelke diadalmaskodott a test gyengeségén, páratlan szépségű szeme nem törött meg, s utolsó perce egy kéznyomás vala s azúrkék szemével búcsúzóként pillantott reám, mintha mondana: szeretlek! S maradj jó! Én ismét betegemhez megyek! Csütörtök,19. Ma reggel 11 órakor a halotti szentségeket adattam anyámnak — mint küzd a lélek... Iparkodik gondolatait összeszedni! Azonban nem tudta, mi történik vele! Én nem panaszkodom, minek önt is keseríteni! Ma haza írtam, hogy a kocsit minél előbb küldjék s anyám egy nővére is lejöjjön! Az iszonyú, dúló fájdalommal keblemben, a könnyekkel a szememben — s még vidornak kell tetszenem anyám előtt, hogy éber fantáziájának vidor fordulást adjak, s így helyzetét könnyítsem! Mily múló létünk! Még három hét előtt, mennyi életkedvvel bírt ő, miként akart jelen lenni az Anna-bálon! Mily vigasz az nékem most, hogy — bár rövid — betegsége alatt oly szorgosan ápolám! Reményiem, ön Párizs és Londonba megy — én a telet Sopronban töltöm még, s aztán, ha Isten úgy akarja, Pestre megyek lakni; kihez, még nem tudom. Ott, reményiem, gyakran látjuk egymást. Válaszát e soraimra már Sopronba küldje, mert nyilván már kedden, azaz 24-én ott leszek, azonban kérem, az adresse-t151 franciául írja, ez kevésbé feltűnő. Önnek adresse-t jövő levelemben így írandom (megfordítván ön nevének végét): M. I. E. p. r. írásom ismerik postánkon, s nem képzelheti ön, mennyi visszaélés történik a kíváncsiak által — ennek mellőzésére ön szíves lesz soraimat ezen felírás alatt a postáról hozatni. Reményiem, nincs senkinek ezen neve. Tehát jövő levelem már ily felírású lesz. Én ma le sem fekszem, hogyan is? Csütörtök, 20. Vége van! Ma reggel 9 órakor húnyá anyám szemeit örökre be! Nem tudta, hogy meghal, az utolsó Vi órában szenvedett csak. Helyzetem iszonyúságát egész teljességében nem vagyok képes felfogni, az átvirrasztott, átsírt éjek megtompítottak. Éljen boldogul! Isten vele! De velem is! Válaszul 151 Címet (francia). 67
