Katona Csaba: „Azért én önnek sem igent, sem nemet nem mondtam.” Válogatás Slachta Etelka és Szekrényessy József leveleiből. 5. kötet (Győr, 2008)
II. „Én írok levelet magának."
elvárom. S tán még innen írok önnek, a mondott adresse alatt. Szánja szerencsétlen barátnéját! 4. Slachta Etelka levele Szekrényessy Józsefhez Sopron, 1841. szeptember 1-2. Múlt hó 26-án végzett sorait csak tegnap vevém kezeimhez, posta pedig csak holnapután, azaz 3-án megy innen Pestre, ugyanazért e levelemet még ön saját felírása szerint küldöm el, hogy az ön után küldethessék. E egyszer tán csak nem tűnend fel? Igen megörvendeztetne ön, hogy — noha számolvák leendnek önnek percei — néha engem hogy- és hollétéről tudósítna, s ha kívánja, én is, a kijelentett helyre a tudvalevő adresse alatt, önnek írandók. Mondám ugyan önnek: hogy elutaztával levelezésünk szükségképp félbeszakad. Azonban ez többé nem áll. Az akkori körülmények — bár fájdalmasan — megváltoztak, nem kell többé attól tartanom, hogy pletykaságok által jó anyám keserítessék — most már önálló lévén, könnyebben túlemelkedni a világ balhiedelmein. Ha feltűnend is, hogy külországból levelet kapok nem tartozók most senkinek felvilágosítással, s az aláírás nélküli levelet bármennyiszer vizsgálják, mégsem okulandnak! Hát reményiem, hogy néha-néha egy pár sort veend önnek legőszintébb barátnéja, annak jeléül, hogy a látott számtalan hasonlíthatatlan tárgyak nem valának képesek emlékét tökélyesen kitörölni? Én csak 29-én érkezém ide, bérkocsim csak oly későn küldetvén Füredre. Ama boldogtalan 20-án (pénteken) honn maradtam; rendeztem mindent, amennyire felingerültségem, fájdalmam — majdnem kétségbe esésem — engedék. 21-én, azaz szombat Vargáné kivitt magához. Délután bejöttem, estére ismét ki. Vasárnap egyet misébe kocsiztunk, de midőn ennek végével anyám eltemetését hirdették,152 oly szívgörcsöt kaptam, oly erőt vön rajtam a zokogás, hogy az hiedelemmel keveset gondolva, egy pár erős sóhaj szabadult megrepedni vélt keblemből — minden erőmet kell összeszednem, hogy diadalmaskodjam magamon s ismét csendes zokogásba eshessem vissza. Délután a temetésre bejöttünk. Azt hívék, erős felindultságomat elmellőzendik avval, hogy már korán a koporsót lehozták — képzelje ön e szörnyű harcot keblemben! Anyám koporsója mellett kelle elhaladnom, s nem vala szabad odatérdelnem, még egy hosszú, forró, búcsúcsókot nyomnom a hidegült tetemekre, nem vala szabad még egy fohászt repítenem az ég urához az oly korán elszenderültért, nem vala szabad ezt tennem, mert ezrek szeme függött rajtam — s az illendőség tiltá egy scenát153 — mint nevezni szokták — játszani! Sok erő volt bennem! Annyi erőm volt, eszméletem el nem veszíteni! Annyi erőm, kezemet szemeimre fektetni, s gyors, szilárd léptekkel besietni a házba — itt az 152 A ma már Balatonfüredhez tartozó Arács község temetőjében temették el Etelka édesanyját augusztus 22-én, délután 4 órakor. 153 Jelenetet (latin). 68
