Katona Csaba: „Azért én önnek sem igent, sem nemet nem mondtam.” Válogatás Slachta Etelka és Szekrényessy József leveleiből. 5. kötet (Győr, 2008)
III. „Egy polgár vallomásai"
1 Ön lelkében felemelkedett tud lenni, és mégis energiával nem bír akaratát kivívni? Holott önnek már most rendíthetetlen támasza is van, kire ön mindenkor, mindenekben biztosan számíthat. Hinni akarom, kedves Etelkám, hogy itt újonnan nem valamely előző lépés fogja el ön eszméjét? Ön becses soraiban a bizalomról sokat szól, mégis úgy látszik fentebbi soraiból, mintha épp bizalom hiánya miatt nem nyilvánítja saját akaratát annak, ki ön mindene, ki önért, mi csak hatalmában van, mindent megtenni édes kötelességnek ismeri. Ki ön akarata kivívásához már előlegesen (tehát nincs mit tartani az előző lépéstől) segédkezeket nyújtani ígért, ki önt mindenkor az illedelem határi közt vezérli s tanácsával támogatja, ki előtt nincs nehézség ön saját akarata kivívásában, ki önhöz az egész földkerekségén legközelebb áll, ki ön földi boldogságának eszköze, ki önt öt évvel már ezelőtt tisztelte és a közelíthetés időszaka beérkezvén, istenség sugallása után szerelmét is önnek megvallotta, ki ön tanácsára hajolva oly útra ment, hol élete veszélyeztetve, könnyebben az hiheté, soha többé önt látni, mint igen — kinek e földi élet csak önért édes, egyszóval, ki csak önért, kedves tisztelve szeretett Etelkám, munkálódik és él! Most legújonnani becses soraiban, de még augusztus 3-án írt becses válaszában, midőn ön szeretett és általam tisztelt kuzinjának az ismert tiszt úrrali viszonya felbomlását szomorodott szívvel jelenté, nyilvánította. „Lárifári! Szilárd akarat — valódi szerelem mindent tehet. Én legalább (tudniillik Slachta Etelka kisasszony) nem ismernék, úgy hiszem, akadályt, és pedig csak némber vagyok." A közéletben úgy szokott lenni, hogy mások bajaiban a legjobb és legelőrelátóbb tanácsadóknak hisszük lenni magunkat, és midőn magunknak kell a tanácsadás, elveszítjük a balanszot és minden bokorban rémképeket látunk. Higgye ön, kedves Etelkám, a következetesség legerősebb fegyver, de egy a legszebb vonások közül való is. Becses soraira, ha egész terjedelmében válaszolni akarnék, tán még a posta sem venné fel levelemet, oly nagyra nőne, tehát csak rövidre szorítom válaszomat. Hiszem hogy a sors egybehozand bennünket nemsokára, majd akkor személyesen szóval többet és egy alkalommal könnyebben meggyőzhetem önt azok felett, melyek iránt tán ön még tisztában nem volna. Mi vagyonosságomat vagy jövedelmimet illeti, e részben önnek a legkimerítőbb tudományának253 kell lennie. Én majdnem felhagytam reményemmel, valaha önt bírhatni, midőn (minden saját tudakozódásom nélkül) azt beszélték, hogy ön igen gazdag, és ha tett vallomásomat visszavehettem volna, azt mindenáron visszavásárlottam volna. Voltak később olyanok, kik állították, kedves Etelkám, higgye el ön, bizonyommal erősítem, hogy én soha senkit vagyona tárgyában nem kérdeztem, sőt kérdezni orcapír nélkül nem is lettem volna képes, hogy önnek van ugyan kis vagyonocskája, 16-20 ezer forintja, de mi ez a nyert neveléséhez. Én mindenkor mindenki előtt hallgattam, rostálgattam magamban az emberek ítéleteit. Már fentebb előadám, jellemtelenségnek tartottam 253 Ti. tudásának, tájékozottságának. 110
