Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
Győr megye gazdasági-társadalmi helyzetének néhány kérdése a XVII-XVIII. század fordulóján
Győr megye gazdasági-társadalmi helyzete volt fölényben. Zabot, kölest és tönkölyt ugyancsak ezen a vidéken vetettek, de elterjedésük mindig korlátozott maradt. A terméseredmények — az 1715-1720-as időszakot alapul véve — őszi gabonában a háromszoros, tavasziakban a négyszeres hozam körül mozogtak. Az őszi vetésekből a legnagyobb hozamot (öt- és hatszoros) Zámolyon és Újfalun, a legkisebbeket (egy- és kétszeres) Héderváron, Nyúlon, Ecsen, Péren; a tavasziakból a legnagyobb hozamot (hatszoros) Gyömörén, Szemerén, Koroncón, a legkisebbeket Péren és Écsen jegyezték fel. Az átlagos hozamot nézve a legjobban termő vidéknek a Rába és a sokorói dombok közötti terület, míg leggyengébbnek a Szigetköz középső része és a ravazd-csanaki dombvonulat keleti oldala tekinthető. A szántóföldeken kívül néhány helyen a jobbágyok gyümölcsös- és veteményeskertekkel is rendelkeztek. A Duna menti öntéstalajon a közép-szigetközi falvak és néhány tóközi falu (Zámoly, Dunaszeg, Dunaszentpál, Ladamér, Ásvány, Abda, Öttevény, Öttevénysziget) jelentős káposztatermelést folytattak. A káposztáskertek termését — 1713-ban pl. Ásványon 36 000 fej, Zámolyon 14 000 fej — Győrben és Óváron értékesítették. Hédervárott dohányt is termeltek.54 Több helyen a szántóföldi művelés mellett a szőlő bírt nagyobb jelentúséggel. Szőlőt összesen — a három Nyúlt egybeszámítva — 15 falu (Táp- szentmiklós, Táp, Ravazd, Nyalka, Szentmárton, Pázmánd, Nyúl, Nagybaráti, Kisbaráti, Csanak, Felpéc, Kispéc, Kajár, Szemere, Écs) hegyein és két szőlőhegyen (Ság, Ménfő) műveltek. A legnagyobb területeket a három Nyúl, Nagybaráti, Kisbaráti, Csanak, Szentmárton és Pázmánd határaiban művelték. A mfi- velhetőség nehézségeit a terméseredmények tükrözték. A legtöbb esetben 2-3-4 kapás szőlő termett egy akó bort, de Tápszentmiklóson a 6 kapás szőlő hozott ugyanennyit. A termés zöme „gyenge" vagy „hitvány" minősítést kapott, és csupán Écs, Nyúl, Nagybarát fél-, ill. harmadrésze érdemelte ki a „kiváló" jelzőt. Bél Mátyás leírása szerint a Győr vidéki borok általában tiszták s ivásra alkalmasak, de erősen meszes jellegűek voltak. Mint írta, inkább otthoni, étkezéshez való fogyasztásra alkalmasak. Az árak általában akóként 11/2 forint és 2 forint között mozogtak, a jobb borért a 3 forintot is elkérték. A szőlőbirtokosok között — az előző évszázadokhoz hasonlóan — a „vidéki" (extraneus) lakosok voltak többségben. A legjobb minőségű szőlőskertek az ő kezükön voltak. 1715 és 1720 között 2312 „kapással" nőtt az extraneus szőlőterület, s ebből egyedül Nyúlon 1307, Écsen 540 „kapásnyi" területtel.55 Érdemi csökkenés egyedül Csanakon volt tapasztalható. Lakóhely szerint a „vidékiek" elsősorban a megyéből származtak, mégpedig zömében Győrből és a vele összefüggő Szigetből, Révfaluból, továbbá a győri puszta keleti részéről, Mezőőrs és Pér vidékéről. Míg azonban győriekkel minden szőlőhegyen találkozunk, addig 54 L. az 52. sz. jegyzetet. Az akó egyenlő 54,30 literrel. 55 A „kapásnyi" terület a szőlő korabeli mértékegysége. Eredetileg akkora terület, amelyet egy ember egy nap alatt megkapált. A XVIII. században egyenlő kb. 94 négyszögöllel. 67
